Miért van, hogy a legfejlettebb gondolkodású, legnagyobb szépérzékkel megáldott emberek és a zsenik általában életképtelenek?

Én nem mondanám h aki nagyon jó vmiben az mindenképpen defektes a 7köznapi életben. Vagy úgy születik h egyik képesség jobb a másik kárára, vagy visszahúzódóbb, töb ideje lesz mással foglalkozni mint a többieknek, és a személyiségére se hatnak emiatt azok a dolgok amik a többiekére.

Pl valakinek van tehetsége mondjuk a zenéhez de ez azért nem fejlődik ki mert nem tudja mire képes, hanem betagozódik a meló-foci-kocsma-forma1 stb. hétköznapi érdeklődési körökbe.

Kedves kérdező!

Magamból kiindulva(nem kiáltom ki magam zseninek), fiatal koromban beteges voltam, sok olyan dologgal találkoztam gyerekkorban, amivel más nem. Elkezdtem éretté válni, nem csak a játék érdekelt, hanem az élet fontosabb dolgai is.10 évesen én spóroltam a szüleim helyett stb.

Szerintem a zseniséghez kell egy adott hajlam, tehát magas IQ és érezelmi IQ, valamint fontos (általában) az egyéni sors.

A fejlett érzelmi IQ gyakran jelentkezik idegrendszeri problémákkal. Az ember túl sokat töri olyan dolgokon az agyát,ami másnak eszébe se jut, ez sok ember agyát felőrli. Akik nem képesek tolerálni a világ rossz oldalát, könnyen fordulnak tudatmódosítókhoz.

Szerintem egy intelligens ember eljut egyszer oda, hogy feltegye a kérdést, mi dolga a földön? Minél korábban jut el ide, annál több ideje van megválaszolni a kérdést.

Kiegészítem: A társadalomtól való elvonulás.

A zseninek 2 útja van, vagy "forradalmat" csinál: kiáll az embereket elé, megpróbálja azokat megváltoztatni stb.

Vagy beletörődik abba, hogy a többi ember buta, nem lehet megváltani őket, és inkább elvonul tőlük

Hibás sztereotípia. Számtalan költő és író élt gazdag társadalmi életet, mondjuk mindjárt Oscar Wilde.

Nincs elég nagy ismeretanyagod ahhoz, hogy ilyesmiben ítélkezz. Egyetlen nevet hozol példának! Ő pedig azt hiszem egy szerzett betegség miatt jutott oda, ahová...

Az iskolában használt tankönyvek erősen sztereotipizált képet adnak az írókról, előbb művelődj egy kicsit, azután vonj le következtetéseket. (magyart és filozófiát tanulok egyetemen, és előtte is foglalkoztatott a téma, de még mindig nem tudok annyit, hogy elméletekkel dobálózzak. Persze megtehetném, de az nem lenne tudományos és hiteles.)

Gondolom a problémád az, hogy meg nem értett zseni vagy, aki nem bontakozhatott ki, mert voltak megfelelőek a feltételek. És a világ egyébként is ilyen kegyetlen a zsenikkel. Badarság. Aki akar valamit, és megküzd érte, az el is fogja érni azt. Belőled hiányzik a kitartás, és elméleteket gyártasz azért, hogy elfedd velük a jellemhibáid.

Mozart az életkörülményei miatt betegeskedett. Ennek semmi köze az életképtelenséghez, így alakult a sorsa, ha jól emlékszem felnőttként akadályozták az érvényesülésben.

József Attila - szintén a körülmények áldozata: ha nem apa nélkül nő fel, az anyja valószínűleg nem úgy bánt volna vele, ahogy, és normális életet tud élni. (A nő nem volt normális, időnként félholtra verte, utána pedig elárasztotta a fojtogató szeretetével, - ilyen gyerekkori élmények után persze hogy nem lett egészséges személyiség) Persze itt a dili jobban kötődik a költői teljesítményhez.

Arany János és a tüdőgyulladás... Abban a korban szerintem ez általános betegség volt, és nem tudták kezelni, így egy csomó ember belehalt, nem csak ő. Ez sem különösebben kiemelkedő.

Ady Endre: szifilisz, szerzett betegség. Egyébként a promiszkuitásának köszönhette, ami inkább a túlfűtött életvágy eredménye.

Babits Mihály, Kosztolányi és Karinthy, mind a 20. sz költői és ugyanúgy rákban haltak meg. Ahogy sokan mások. Ebben sincs semmi egyéni. Az emberek ritkán halnak meg csak azért, mert öregek. És egyikükre sem foghatod rá, hogy elvonultan éltek volna, mert összejártak és igen aktív szellemi életet éltek, volt egy nagyobb alkotói kör, amiben mozogtak.

Az általad felsorolt emberek kb. fele sima hétköznapi betegségben halt meg, a másik fele egy kicsit neurotikusabb volt, de ez nem igazán bizonyít semmit. Nem korok szerinti lebontásban nézted az arányokat, és azt sem vizsgáltad, hogy az adott kor halálozási statisztikái milyenek.

Széchényit iderángatni már végképp nevetséges. Felelősséget érzett és bűntudatot, ebbe simán belel lehet őrülni.

Szóval igen, még mindig nincs elég ismeretanyagod. Persze, ezek az emberek a szemünk előtt vannak, így könnyeben vonunk le hibás következtetéseket, ha nem látjuk mögötte a kort, amiben éltek.

A nem-alkotó, vagy elfelejtett gondolkodók körében is lehetett hajlam a depresszióra, terjedtek betegségek. A természetes halál kifejezetten ritka.

Nem elmélettel dobálózom, csupán következtetni próbálok, és nem a hátad mögött, vagy holtodban, hanem éppen előtted és neked címezve. Igenis te kezdted a személyeskedést, mikor említetted a zongorista pályafutásod. A kérdéshez nem kapcsolódik. Viszont szeretek következtetni és fűzni a dolgokat, ezért megpróbáltam összerakni a kettőt. Ha tévedtem, van ilyen.

Sokan kutatják egyébként azt, hogy a zsenialitás összefügg-e az őrülettel, vagy különcséggel, pszichés betegség, de nem született semmi egzakt eredmény. Annyi bizonyos, hogy a beteg embereknek jót tesz az alkotás, viszont nem minden alkotó beteg.

Egyébként van ebben a felvetésben valami naiv báj. A természet nem alkot nagy gondolkodókat, és nem predesztinál erre senkit. Minden csupán a véletlen műve.

Egy kicsit idolizálod ezeket az embereket, nem?

Egy értelmes ember ismeri a képességeit, és nem vágyik olyasmire, ami lehetetlen, viszont a tehetségét kihasználja és kitartással küzd a céljaiért. Ha későn kezdesz el zongorázni de napi 4-6 órát szánsz a gyakorlásra, eljuthatsz arra a szintre, hogy akár koncertezz. Ha csak álmodozol és ,,mi lett volna", ,,mi lenne ha", és hasonló gondolatokkal játszol, annak nem sok értelme van, mert közben sehová sem haladsz, csak egy helyben állsz.

"Miért van, hogy a legfejlettebb gondolkodású, legnagyobb szépérzékkel megáldott emberek és a zsenik általában életképtelenek?"

Ez nagy tévedés. A legnagyobb zsenik többnyire sikeres emberek voltak, akik elit pozícióban, ünnepelt emberként haltak meg.

" Ha megnézzük a nagy költőket, filozófusokat, nagy gondolkodókat, szinte mind vagy fizikailag volt gyenge, betegségekkel szemben nem ellenálló, rendelkezett születési hibával, vagy pedig idegi, lélektani problémáik voltak"

Készítettél listát a top100-ról (ha igen, milyen szempont alapján?), és kimutattad, hogy az átlagosnál többnek volt ilyen problémája?

Pl. az ókori görög drámaírók hány %-a volt gyenge fizikailag vagy hány szenvedett mentális problémában? És az akkori görögök hány %-ával szemben?

Egyik adatról sem tudsz semmit mondani, tehát rögtön a kezdeteknél megbukik az egész elmélet.

"Sok művész, filozófus lett öngyilkos."

Mint ahogyan sok nemművész és nemfilozófus is.

Az ókorban pl. Empedoklész lett öngyilkos, jelentős újkori filozófus, aki öngyilkos lett, egyáltalán nem jut az eszembe (aki tud ilyet, szóljon). Szóval a filozófusok nem tűnnek öngyilkos népségnek.

A művészek körében több az öngyilkos. Ennek az oka nagyon egyszerű: sok köztük a bipoláris ("mániás depressziós"). A mániás szakaszban alkotnak, a depressziós szakaszban öngyilkolnak.

De egyébként mivel kb. az emberek 1/20-a öngyilkossággal hal meg, ezért nem meglepő, ha sok művész is öngyilkos lesz. Az azonban kérdéses, hogy a művészek körében ez sokkal gyakoribb.