Miért alakult úgy a történelem folyamán, hogy míg Franciaország egységes volt, addig Németország és Olaszország helyén csak fejedelemségek (hercegségek, kis királyságok) voltak?

Két különböző modell volt. A Német-Római Birodalom (amely a német és észak-olasz nyelvterület jelentős részét ellenőrizte) egyébként jogilag egységes volt, nem volt 10000 külön hercegség - ezek a Birodalom választói voltak, az egyes hercegségek vezetői választották meg a birodalmat. De mivel ez nagyfokú autonómiát eredményezett ezeknek a hűbéres államoknak, ezért a Német-Római Birodalom központi hatalma idővel meggyengült, szép lassan csupán névlegessé vált.

Franciaország ugyanilyen feudális berendezkedéssel rendelkezett annyiban, hogy ott is voltak a királyságon belül különböző hercegségek (itt vannak: [link] , ezek jó ideig tényleges, a királyságnak alárendelt, de önálló hatalommal is rendelkező egységek voltak, majd a 16-18. század során üres címekké silányultak), de itt nem választott királyok voltak, hanem öröklődött a királyi cím, egy dinasztia alatt (kivéve akkor, amikor éppen kihalt egy dinasztia), ami erősebb és kiszámíthatóbb központi hatalmat eredményezett. Emellett itt volt közös ellenség is: az angol királyok, akik a 100 éves háború során megpróbálták megszerezni a francia trónt. Mellesleg megjegyezném, hogy még csak nem is igaz, hogy Franciaország, mint olyan, egységes volt. A nagy részét a történelem során a Capet-uralkodók óta egy dinasztia birtokolta, de pl. Bretagne, Burgundia, Provence, Orléans a történelem során hosszabb-rövidebb időre független volt, akár több alkalommal is. Ezek háborúk és öröklődés útján végül is beolvadtak Franciaországba (bár a nyelvi és nemzeti egység igazából csak a forradalom után alakult ki, amely egységes nyelvet vezetett be - a forradalom előtt elég sok különböző nyelvjárás volt a királyságban, nem csak az a néhány, amit ma ismerünk). Na de mindegy, ez már nem tartozik szorosan a kérdéshez.

Egy sima dinasztikus átmenetnél az állam nem gyengül jelentősen az örökösödés után, kivéve, ha az utód nagyon népszerűtlen, vagy kiskorú (és így régenstanácsnak kellett uralkodnia). A legtöbb nemes, ha nem volt különösebben haragban az uralkodó dinasztiával, hajlamosabb volt alapból hűségesnek maradni - és különben is, nem volt igazán törvényes módjuk szembeszállni az uralkodóval, csak a lázadás volt. A Német-Római birodalomban viszont ez nem így volt - a császárnak meg kellett nyernie a választók bizalmát ahhoz, hogy a fiának, vagy választott örökösének biztosítsa a trónt. Ehhez komoly engedményeket kellett tennie - régen elvett előjogok biztosítása, adóengedmények, királyi földek osztogatása stb. - ami egyre gyengülő központi hatalmat jelentett.

Ha valaha játszottál esetleg Crusader Kings 2-vel, akkor érezheted, milyen volt a feudális hatalmi struktúra - a király csak viszonylag kis részét uralta közvetlenül az országnak (ez akkoriban így kellett, hogy legyen - az abszolút uralkodáshoz szükséges infrastruktúra és politikai szerkezetek csak később alakultak ki), és az ország jelentős részét nem kinevezett hivatalnokok, hanem saját birtokokkal és politikai ambíciókkal rendelkező nemesek uralták valamilyen hierarchiában. Az uralkodó nem tehette meg, hogy magára haragítja az összes vazallusát - de főleg nem a Német-Római Birodalomban, ahol ha egy császár nem úgy uralkodott, ahogy a vazallusai többsége szerette volna, akkor esetleg egy rivális dinasztiát választottak meg következő generációban.

Laikus vagyok és lehet, hogy tévedek, de szerintem a legtöbb egyesülés mögött egy külső ellenség áll, amivel a kisállamok önállóan nem tudnak rivalizálni.

Anglia helyén régen kicsi, egymással harcoló államok voltak. Aztán jöttek a dánok, akiket csak egy egységes Anglia tudott legyőzni.

Franciaország a százéves háború előtt lényegében független álamokból állt. Aztán fel kellet sorakozni a Király mögött. Ekkor indult az a folyamat, aminek folyamán az összes kisállam fokoztatosan a király kezére került.

Amerika és Japán régen kisállamokból állt, amiknek a brit birodalom miatt szövetkezniük kellet.

A német római birodalomnak és Oroszországnak viszont nem kellet rivalizálnia nagyobb külső erőkkel. Ezt felvállalta Ausztria, majd Poroszország, illetve Olaszország esetén Velence és Toscana, majd a Szárd -Piemonti királyság.

Később persze az olaszok és a németek is rájöttek, hogy a gyarmatosító nagyhatalmakkal már egyik kisállam sem veszi fel a versenyt, így inkább egyesültek.

A forradalom előtt több, mint 35 nyelvjárást vagy dialektust beszéltek Franciaországban, ebből ma is fennmaradt kb. 23, amelyeket mam már elismernek.

Elzászi,

Baszk,

Breton,

Katalán,

Korzikai,

Nyugati flamand,

Moseli francique.

Az ú.n. "oil" nyelvek, északon:

Franc-comtois,

Wallon,

Champagne-i,

Pikárd,

Normand,

Lotharingiai,

Poinevin,

Burgund.

Az ú.n. 'oc"/"occitan" nyelvjárások,délen:

Gaszkon,

Provencal,

Languedocien,

Auvergnat,

Limusin,

Vivaro-alpin.

És ezek csak Franciaország európai részén, az ú.n. "Métropol"- ban beszélt nyelvek.

A még ma is Franciaországhoz tartozó, különböző kontinensen vagy szigeten található részeken 75 különböző dialektust vagy nyelvet beszélnek.

A modern francia nyelv az oil nyelvek egyikéből fejlődött ki, tehát azokhoz van a legközelebb. Az occitán, breton, katalán nyelvek már jelentősen távolabb állnak tőle.

Ezt a forrást találtam arra, hogy a francia és a többi dialektus között mennyi közös érthetőség van, vagy hogy hívják azt magyarul ("mutual intelligibility"): www.academia.edu/4057079/Mutual_Intelligibility_among_the_Romance_Languages A pikárd nyelvvel 70%-os, aztán jön a gallo és az occitán nyelv/nyelvjárás (nincs mindegyik felsorolva azért).

Egyébként az előző válaszadó által felsorolt nyelvjárások többségét alig beszélik. A 19-20. századi nyelvi központosítás elképesztő hatásának tudható be, ami pl. az occitán nyelvre vonatkoztatva itt van leírva: [link]