Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Csak nekem lett az elmúlt...

Csak nekem lett az elmúlt években szimpatikusabb Koppány, mint István? Sarolt pedig egyenesen borzalmas.

Figyelt kérdés
Egyáltalán hol tartanánk, ha másképp íródott volna a történelem? Bármiben is hátrányba szorultunk volna? Semmivel sem mélyebben, mint a béke hátsója. Ez az erőltetett kereszténység még az égvilágon csak arra való, hogy a buta ember is fel tudja állítani a (kitalált) téziseit.

2016. aug. 21. 10:09
1 2
 1/11 2*Sü ***** válasza:
83%

A tét az István a királyban – és ha történelmi ismereteim nem túl helytelenek, a valóságban sem az volt – nem annyira a kereszténység felvétele volt. (Már ismertük a kereszténységet, és gyakoroltuk is, csak éppen nem volt még kvázi államvallás.) Inkább az volt a kérdés, hogy melyik félhez fogunk tartozni, a római katolikus, vagy a bizánci fennhatóság alá, esetleg megmaradunk afféle független államnak. István a római katolikus táborhoz húzott, úgy gondolván, hogy ez a megmaradásunk záloga. (Hogy jól látta-e, vagy sem, az örök kérdés marad, vannak akik szerint valóban ez volt a megmaradásunk záloga, vannak, akik szerint ez egy hibás döntés volt, meg kellett volna maradnunk függetlennek, vagy Bizánchoz kellett volna kötődnünk.) Koppány – legalábbis a rockopera szerint biztosan – Bizánchoz húzott („Pogánynak tartanak, pedig Bizánc jelét magamra vettem.”). Ennek ugye mindig van aktuálpolitikai vonatkozása, hiszen ma István jelent(het)i az EU-t, Koppány részben Oroszországot, részben a nemzeti szuverenitást. Ilyen módon az adott feldolgozás rendezőjének aktuálpolitikai nézetei – illetve az aktuálpolitikai helyzet úgy általában – rányomhatja a bélyegét az adott feldolgozásra.


Sarolt jelképezi valahol azt, hogy nincs kompromisszum, nincs is-is illetve vagy-vagy állapot, dönteni kell, ha az szükséges, akár élet-halál kérdést csinálva ebből. Ő a kényszerítő erő, hogy döntést kelljen hozni. Talán aktuálpolitikai értelmezésben Sarolt-ot Merkelre lehetne lefordítani bizonyos kulcsban.


Persze lehet más értelmezés is, de én ezt látom leginkább kézenfekvőnek.

2016. aug. 21. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm a kielégítő választ! Hasznos volt ☺ Azt én is olvastam, hogy valszeg ortodox vallás felé hajlanánk, de még ez sem sicher. Azóta már számtalanszor elromlott a történelmünk (néhány győzedelmes csatát leszámítva) s nem 🙅 feltétlenül függ össze a "kezdő vezetés"-sel.
2016. aug. 21. 15:02
 3/11 anonim ***** válasza:
76%
Ne az István, a királyból merítsd a történelmi ismereteidet. Kb. egy hollywoodi történelmi film szintjén hiteltelen.
2016. aug. 21. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Teljesen jogos, de már abban sem vagyok biztos 😥 , hogy a történelemkönyvek a valóságot prezentálják. Ez már mind-mind legenda.
2016. aug. 21. 16:44
 5/11 anonim ***** válasza:
83%
Koppányból is hasonló uralkodó lett volna, hozta volna a görögjeit.
2016. aug. 21. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
59%

Hol tartanánk?

Csavarkupolás templomok, ikonosztáz, hosszú misék. A leggyakoribb vallás a görög katolikus.

2016. aug. 21. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Az jó, mert nagy görögbarát vagyok 😄
2016. aug. 21. 21:28
 8/11 Salx Narval ***** válasza:
Meg nem mondom mi lett volna jobb az országnak. Valószínűleg igazuk van azoknak akik azt mondják, hogy be kellett állni a sorba mert abban az időben nem tűrtek volna meg egy pogánynak titulált népet Európa közepén. Koppány ennek ellenére egyáltalán nem negatív szereplője a történelemnek, számomra semmiképp és természetesen István sem. Saroltot kemény kezű, férfias kiállású és hirtelen haragú fejedelemasszonynak ismerhetjük meg a krónikákból, az István a királyban negatív szereplő.
2016. aug. 22. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
48%
Én nem szeretem Istvánt, de az biztos hogy meghamisították a történelmet. Nem is egyszer.Szóval senki se tudja hogy mi az igazság.
2016. aug. 23. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
44%
Azért tolják Istvánt a képünkbe, mert német báb volt és magyar-ellenes.
2016. aug. 25. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!