Csak nekem lett az elmúlt években szimpatikusabb Koppány, mint István? Sarolt pedig egyenesen borzalmas.

A tét az István a királyban – és ha történelmi ismereteim nem túl helytelenek, a valóságban sem az volt – nem annyira a kereszténység felvétele volt. (Már ismertük a kereszténységet, és gyakoroltuk is, csak éppen nem volt még kvázi államvallás.) Inkább az volt a kérdés, hogy melyik félhez fogunk tartozni, a római katolikus, vagy a bizánci fennhatóság alá, esetleg megmaradunk afféle független államnak. István a római katolikus táborhoz húzott, úgy gondolván, hogy ez a megmaradásunk záloga. (Hogy jól látta-e, vagy sem, az örök kérdés marad, vannak akik szerint valóban ez volt a megmaradásunk záloga, vannak, akik szerint ez egy hibás döntés volt, meg kellett volna maradnunk függetlennek, vagy Bizánchoz kellett volna kötődnünk.) Koppány – legalábbis a rockopera szerint biztosan – Bizánchoz húzott („Pogánynak tartanak, pedig Bizánc jelét magamra vettem.”). Ennek ugye mindig van aktuálpolitikai vonatkozása, hiszen ma István jelent(het)i az EU-t, Koppány részben Oroszországot, részben a nemzeti szuverenitást. Ilyen módon az adott feldolgozás rendezőjének aktuálpolitikai nézetei – illetve az aktuálpolitikai helyzet úgy általában – rányomhatja a bélyegét az adott feldolgozásra.

Sarolt jelképezi valahol azt, hogy nincs kompromisszum, nincs is-is illetve vagy-vagy állapot, dönteni kell, ha az szükséges, akár élet-halál kérdést csinálva ebből. Ő a kényszerítő erő, hogy döntést kelljen hozni. Talán aktuálpolitikai értelmezésben Sarolt-ot Merkelre lehetne lefordítani bizonyos kulcsban.

Persze lehet más értelmezés is, de én ezt látom leginkább kézenfekvőnek.

Hol tartanánk?

Csavarkupolás templomok, ikonosztáz, hosszú misék. A leggyakoribb vallás a görög katolikus.