A történelemtudománynak mi a véleménye Byrd admirális beszámolójáról?

Ehhez mi köze legyen a történelemtudománynak?

[link]

Ez még sci-finek is Q gyenge.

Verne sokkal jobban nyomta.

Hát tényleg nem túl hiteles ez a sci-fi. Ha már valaki repülés közben ír naplót, akkor azért nem ártott volna pár olyan „jelentéktelen” adatot is beleírni, hogy pontosan milyen géppel repülnek, pontosak kik repülnek, ki milyen poszton van. Néhány adatot is beleírhattak volna, magasság, sebesség, irány, stb…

„a gyro-iránytűk elkezdenek pörögni”

Lehet persze iránytűnek hívni a giroszkópot, egy laikus bizonyára összekeverheti a kettőt, de egy tapasztalt admirálistól viszont elvárható, hogy ahogy nem mondja a repülőgép szárnyára azt, hogy csőr, úgy nem mondja a giroszkópra azt, hogy iránytű. Nota bene mágneses, gravitációs anomáliák ide vagy oda, a giroszkóp pont arra jó, hogy ezektől függetlenül mutat egy stabil irányt.

„Ezek hegyek és olyan kis hegyláncokból állnak, amilyeneket még soha nem láttam ezelőtt!”

Ha leírok valamit, akkor leírom. Oké, látott olyan hegyeket, amiket előtte még soha. Ha életében nem volt ott, akkor ez természetes. Mikor először jártam Pécsen, akkor is láttam olyan dombokat, amelyeket soha, hiszen először láttam őket. Bár gondolom úgy értette, hogy olyan jellegű hegyeket, amilyenhez !hasonlót! nem látott még addig. De mitől másak ezek? Ha be akarok számolni róla, akkor leírom, hogy pontosan mitől olyan különlegesek ezek, mi a furcsa bennük. Ez valahogy elmaradt. Ha egy gyerek vezeti a naplót, akkor még ez valahogy érthető, de egy tapasztalt admirálistól eléggé zavarba ejtő, ha nem volt valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt.

„Ez lehetetlen!”, „Ó ISTENEM!!!”, „Ez fantasztikus. Hol vagyunk mi! Mi történt.”

Ezek tipikusan olyan dolgok, amiket lehet, hogy gondol az ember, esetleg ki is mondja hangosan, de – főleg ha egy objektív leírást adó repülési naplót vezet – a legritkább esetben írja le. (Hacsak nem regényt ír, otthon, a karosszékében ülve.) Egy admirálistól meg megint elvárható, hogy olyan dolgokat ír le, aminek jelentése, jelentősége van, nem az érzéseit fogalmazza meg, hanem objektív képet ír le.

„Ez egy Szvasztika fajta (egyenlő szárú kereszt)!!! Ez fantasztikus.”

A II. világháború után erről az a szó jut eszébe, hogy ez fantasztikus, és nem az, hogy ez megdöbbentő, vagy ijesztő? A szvasztikáról meg így két évvel a háború után szükségét érzi elmagyarázni, hogy milyen alakú? Csak a hülye nem tudja, hogy milyen alakú a szvasztika. (Amúgy elég hülye leírás az egyenlő szárú kereszt. Most vagy szvasztika, vagy egyenlő szárú kereszt. A kettő nem ugyanaz. Megint csak egy admirálistól elvárható, hogy le tudja írni, hogy mit lát.)

„Megint rángatom a vezérlőket. Azok nem reagálnak!!!! Befogtak minket valami láthatatlan satuba!”

Értem. Megpróbálom beleélni magam az admirális helyzetébe. Elvesztettük a teljes kontrollt a gép felett, ergo akár bármikor le is zuhanhatunk. Éppen „rángatom” a vezérlőket, vért izzadva próbáljuk visszaszerezni a gép felett az irányítást, hiszen az életünk múlhat rajta. Persze ez nem akadályoz meg abban, hogy közben írogassak a naplóba, ráadásul olyan tényeket nem tartalmazó megnyilvánulásokat, hogy „Ez fantasztikus. Hol vagyunk mi! Mi történt.”. (Hát igen, admirális létemre nem tanultam meg normálisan írni, nem tudom mikor kell felkiáltójelet, mikor kell kérdőjelet, mikor pontot írni egy mondat végére.) Két kézzel rángatom a vezérlőket, a másik két kezemmel meg a naplóba írok. Az egyik szememmel a műszereket figyelem, a másik szememmel meg a naplót. Áldom a szerencsémet, hogy édesanyám kaméleon volt, édesapám meg egy hangya…

(És ezt nem utólag írta le, hiszen az írásból kiderül, hogy egy későbbi ponttól írja a történéseket emlékezetből, tehát ezt a részt még ott és akkor, valós időben írta a „repülési naplóba”.)

„Üdvözlünk Admirális a területünkön. Pontosan hét perc alatt fogunk leszállítani téged! Lazulj el Admirális, jó kezekben vagy.”

Az eddigiekből kiderül, hogy többedmagával utazott és valahogy mégis csak az admirálist szólították meg. Kicsit furcsa…

„Most egy hangot hallok, a nevemen szólítva arra utasít, hogy nyissam ki a raktér ajtót. Eleget teszek neki.”

Az admirális megint ügyes, egyszerre írja a naplót és nyitja ki a raktér ajtaját.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Józan paraszti ésszel nézve két eset lehetséges. Az egyik, hogy az admirális vagy megőrült, vagy rákapott valami tudatmódosító szerre. A másik – és ez a valószínűbb, bár a kettő nem zárja ki egymást – Byrd admirális egy árva betűt nem írt le ebből, és az üreges föld és/vagy UFO-náci konteó egy nem teljesen 100-as híve írta az egészet, ahogy Móricka elképzeli alapon.

Persze lehet tudományosan is vizsgálni a kérdést, megnézni az eredeti naplót, azon mindenféle vizsgálatokat folytatni – kormeghatározás, a papír és a tinta/ceruza összetételének vizsgálata, stb… –, össze lehet vetni más hivatalos dokumentumokkal, keresve az egyezőségeket, vagy éppen ellentmondásokat. De gyanítom papír alapú formában nem is létezik a napló, így nincs mit vizsgálni. (Mondjuk az is gyanús, hogy ha rákeresel a Google képkeresőjében arra, hogy „diary richard byrd”, vagy „log richard byrd” akkor kvázi nulla olyan papírt látsz, ami tagoltságában egy kicsit is hasonlítana a neten keringő leírásokhoz.)

Ez egy Byrd halála után (1957) szárnyra kapott fikció.

Olyan, mintha megírnám Kolumbusz "titkos emlékiratait", amiben elismeri, hogy a Marsra repült a Santa Mariával és ott a Mikulással találkozott. Lenne, aki komolyan venné.