Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Egyenes beszéd? Kubinyi igen...

Egyenes beszéd? Kubinyi igen képiesen fogalmaz az éppen hallható mondatában. Mi erről a véleményed ?

2018. máj. 17. 01:30
 1/3 2*Sü ***** válasza:

Erre a mondatra gondolsz? „A nyugati nemességet is ezzel a beltenyésztett zsidó csürhével lecserélték…”


1. Nem cserélték le. Nem volt valaki, aki hozott egy döntést, hogy márpedig itt valamit lecserélünk valamire. Voltak olyan történelmi folyamatok, okok, okozatok egymásra rakódása, ami miatt a zsidóság egy része jelentős tőkére, és az ezzel járó hatalomra tett szert. A dolog igen messzire vezet vissza, ha a mélyére ásunk, még a keresztény-zsidó szembenállásra. A zsidókat nem szerették, hiszen ők feszítették keresztre Jézust. (Mintha Jézus nem zsidó származású lett volna…). De már ez az ellentét is egy hamis interpretálásból fakad, aminek az oka két vallás szembenállása, egyfajta vallási intolerancia.


Időben voltak olyan törvények, hogy zsidó – meg cigány – embernek nem lehetett földje. A legtöbb zsidó – kihasználva a nemzetközi kapcsolatokat – jobb híján kereskedelemmel kezdett foglalkozni. (A cigányok meg kisebb iparosmunkákkal, ami a családnevekben tetten is érhető.) Volt olyan zsidó, aki megelégedett egy kis bolttal, de volt, aki elkezdett nagyobban gondolkodni, ha már így alakult. Egy bizonyos szint után meg nyilván ez előnyt is jelentett. Mondjuk van egy magyar, aki Londonban viszi annyira, hogy lesz egy saját étterme. Nyilván és érthető módon egy magyarnak előbb add munkát, mint egy nem magyarnak, mert vele közösnek érzi magát, vele könnyebben megérteti magát, stb…


(Az iparosodással, olcsó tömegtermeléssel, a fogyasztói társadalommal aztán nem csoda, hogy a cigányok tevékenységére egyre kevésbé volt szükség, a mai helyzetük, meg az együttélésünk velük pont ebből származik, míg a zsidók azon részének, akik magasabb szinten foglalkoztak kereskedelemmel, azoknak meg igencsak a malmára hajtotta a vizet a világ ilyen irányú változása.)


Tehát igen, van olyan folyamat, amiben a zsidók nagyobb vagyonhoz, tőkéhez jutottak, de ennek vannak előzményei, okai, amit mind a zsidók, mind a nem zsidók egyaránt, egymásra való relfektálásként generáltak.


2. Beltenyésztett? Egyrészt az embereket nem szokták tenyészteni. Tenyészteni állatokat szoktak. Másrészt senki nem „tenyésztette” őket. Beltenyészet? Mondjuk a kiegyezés korában volt vagy félmillió zsidó csak Magyarországon. Anno egy – mondjuk 500-1000 fős – faluban is rendszerint falun belül házasodtak emberek. A polgárosult zsidók azért sokkal nagyobb közösséget alkottak egy városban, aligha lehet ezt beltenyészetnek hívni. Egy viszonylag nagy létszámú, a magyaroknál általában polgárosultabb, így mobilisabb zsidóság esetén beltenyészetről beszélni? Nem jobban beltenyészet ez, mint az, hogy egy kiskunhalasi férfi egy kiskunhalasi nőt vesz el feleségül.


3. Csürhe? A csürhe szó eredeti jelentése: együtt őrzött disznók. Innen a pejoratív jelentése, amit ma használunk, zajos, fegyelmezetlen csoport. A zsidók általánosságban ilyenek lennének? Vagy akár egy nagyobb kisebbségük – mondjuk 20%-uk – ilyen lenne? Nekem nem úgy tűnik.


~ ~ ~


Nyilván bár van valami igazságmagja az ominózus mondatnak, de annak az értelmezése, interpretálása már torz, a hozzá aggatott sértő jelzők meg pont annyira szándékoltak, mint amennyire hamisak. Egyenes beszéd? Objektíven nézve nagyon nem tűnik annak, inkább tűnik szélsőségesen torz, és egyben uszító, gyűlöletkeltő beszédnek, mint egyenes, objektív, elfogulatlan vizsgálódásnak.

2018. máj. 17. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 Wadmalac ***** válasza:

Sajnos amikor valami visszásságot reklamáló ember megnyilvánulása ugyanolyan pártos, túlzó, hamis, mint az általa reklamált visszásság, akkor az a hitelességet lehúzza a vécén.

A mondandó objektív tartalma háttérbe szorul az érzelmi uszítás mögött.

Lehet, hogy pont ez a stílus kell a politikában, hogy sokakra hasson, de az elég szomorú.

2018. máj. 17. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
#1 a megfogalmazás elképzelhetetlen lett volna még csak 15 évvel ezelőtt is. Engedélyt kapott rá?
2018. máj. 22. 02:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!