Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Meg lehet határozni, mennyi...

Meg lehet határozni, mennyi idős az emberiség?

Figyelt kérdés

Ez alatt azt értem, hogy mikortól kezdve tekinthető a homo sapiens embernek?

Azt nagyjából tudjuk, mikor váltak le a főemlősök a közös ágról, tehát a gorillák, az orángutánok, a csimpánz és kezdett el azzá fejlődni, amivé mára lett, de az emberiség a majomemberen, az előemberen keresztül mikor vált emberré?

Az ősember már annak tekinthető, vagy a modern ember megjelenéséhez van kötve, vagy még szűkebb értelemben a civilizáció megjelenése, az írott, vagy dokumentált történelem óta beszélhetünk csak az emberiség létezéséről?

Vagyis mennyi idős nagyjából, egymillió, félmillió, százezer, ötven, vagy húszezer éves?



2019. júl. 12. 13:01
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

Senki nem mondta, hogy vonalat lehet húzni a tudat vonatkozásában. Hogy elég széles sávot, azt igen.

A tudatnak vannak olyan kezdetleges vonásai, amin vitatkozni lehet, hogy milyen egyedeknél fordul elő. E határterületeken a kísérletezés nagyon nehéz, mert nincs mihez viszonyítani, másfelől meg, könnyen lehet, hogy a beavatkozás más eredményt ad, mint a spontán reakció. Továbbá az is gyakran megtörténik, hogy emberinek vélt tulajdonságokról bebizonyosodik, ösztönműködés.

Ha olyan definíciót keres valaki, mint mondjuk "mi a páros szám", "mi a háromszög", "mi a sejt", akkor lehet mondani, ilyen a tudatra nincs. De azért elég jó behatárolások vannak, amelyek eléggé egyértelműen eldöntik a tudat/ösztön vitát. A vitás kérdések e téren az összes ide tartozó probléma rendkívül gyér esetei.

Másik példa: szokták mondani, a majom bothasználata (egy elérhetetlen élelem megszerzése érdekében) nehezen lehet nem emberi. Igen, de láttál te már majmot, amelyik elteszi a botot? Az eszközt készítjük és tároljuk. a többi csak ideiglenes, alkalmas szerszám. Gyakran használok a természetben követ kalapálásra. De e célból el nem teszem.

2019. júl. 14. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 TR75 ***** válasza:

#11

"Igen, de láttál te már majmot, amelyik elteszi a botot?"


Olvasd el azt a bizonyos könyvet. Pontosan ez az egyik megállapítása az eszközhasználatot vizsgáló tudósoknak. A több darabból álló botot is kikövetkeztették. Olyan kísérlet is volt, amiben kombinálni kellett az eszközök használatát. És gyakran lett az az eredmény, hogy nem a "vak tyúk" elve alapján, szerencsével érték el az állatok a célt.

Persze, azt a szakemberek sem állítják, hogy minden állat, és ők is megállapították, hogy bizonyos állatok ebben jók, mások meg abban. És ők sem konkrétan gondolkodásról beszélnek, de a régi tan, miszerint az állatok "programozott gépek", rég nem állja meg a helyét.

2019. júl. 14. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!