Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Keletkezhet-e szén-monoxid az...

Keletkezhet-e szén-monoxid az alábbi esetben?

Figyelt kérdés

Gázlángra egy vízzel teli fémfazekat teszünk, a fazék alján pedig van valamilyen szerves anyag ragadva. A láng meggyújtásakor a szerves anyag égni kezd és az égés miatt elszenesedik. Ekkor elzárjuk a lángot, így a szerves anyag sem ég tovább, és egy kis fehér füstcsík száll fel.Ezután eltávolítjuk a fazék aljáról a kis szerves anyagot és újból meggyújtjuk a gázt, amely következtében "gázszag" lesz. (Tisztában vagyok vele, hogy maga a CO szagtalan gáz.)


Amit az egészben furcsának találok, az az, hogy miért nem égett tovább a kis szerves anyag a láng eloltását követően? Hiszen szerves anyagként továbbra is táplálni tudta volna az égést... Vagyis okkal feltételezheztem, hogy itt egy tökéletlen égés ment végbe. A CO-ról pedig azt tanultam anno, hogy szén alapú vegyületek tökéletlen égésekor keletkezik. A kis szerves anyag, pedig szén alapú volt, ezt mutatja az is, hogy az égés során elszenesedett. Ebből pedig az következik, hogy CO-nak (is) kellett fölszabadulnia. Persze én nem vagyok kémikus és biztosan vannak általam figyelmen kívül hagyott tényezők, amelyek figyelembevételével kiderülhet, hogy miért nem helyes a feltételezésem vagy épp ellenkezőképp.



2019. júl. 25. 12:57
 1/2 Wadmalac ***** válasza:
100%

Az, hogy egy anyag szerves, nem jelenti azt, hogy képes az égéshője fenntartani az égési folyamatot, ergo ha a hevítést abbahagyod, leáll az oxidáció is.


Ez még homogén szerves anyagokra is igaz lehet, hát még arra a szén-vegyes oxid-kátrány-kitudjami katyvaszra, ami az edény fenekén lehetett.


"Ebből pedig az következik, hogy CO-nak (is) kellett fölszabadulnia."

És biztosan szabadult is.

Csak elenyésző mennyiségben, már ami az egészségi hatást illeti. Feltéve, ha be van tartva az a minimális szellőzési feltétel, ami gázon főzésnél amúgy kötelező.

2019. júl. 25. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

"miért nem égett tovább a kis szerves anyag a láng eloltását követően? "

Azért, mert vízzel teli fazekat tettél fel a tűzre, és a fazék nem a láng hőmérsékletére melegedett. A fazék belső oldala 100 foknál nem melegedhetett magasabb hőmérsékletre. A külső oldala nyilván ennél magasabb hőfokon volt, de nem a láng hőmérsékletén. A víz hűtötte a fazekat.


"szén alapú vegyületek tökéletlen égésekor keletkezik. A kis szerves anyag, pedig szén alapú volt, ezt mutatja az is, hogy az égés során elszenesedett. Ebből pedig az következik, hogy CO-nak (is) kellett fölszabadulnia"

A definíció, hogy CO a tökéletlen égéskor keletkezik, az igaz, de így szövegkörnyezetéből ki van ragadva. A további szöveg úgy szól, hogy levegőhiányos, vagy oxigénhiányos tökéletlen égésnél. Itt viszont erről, ebben a kísérleti elrendezésben szó sincs. Szénmonoxid képződhetett belül a lánggal borított és szenesedő szerves anyag környezetében, de a láng külső felületére érve, a láng levegővel érintkező felszínén széndioxiddá égett el. Szénmonoxid nem került a légtérbe. A láng levegővel érintkező felszíne a tökéletes égés helye. És amúgy is a gázláng égésének hőfokán a szénmonoxid képződés termodinamikailag nem kedvezményezett. Tehát a légtérbe CO nem került.

2019. nov. 23. 01:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!