Honnan tudhatom, hogy én én vagyok?

Ki vagy te? ez egy nagy kérdés

Nincs is rá válasz:)

Ilyen alapon vegyünk engem.

Volt egy részem rozsdás vasaló, kókuszreszelék, panelházban tapéta, cserszömörce, tengervíz, árbóckosár, galóca, madártoll egy régen élt költő kezében, szénakazal, gyertyaláng, rózsatövis, fröccsenő vér, farsangi fánk, őshüllő(ichtyoszaurusz, alloszaurusz, és talán fruitadens is). Voltam vörös óriás csillag, kék óriás csillag, aztán megint vörös, neutroncsillag( méghozzá magnetár).

Ki tudja mi minden kerül belém, és honnan, nap mint nap.

És belőlem mibe, kibe.

Ugyan az a személy vagy, de mivel változol, nem vagy ugyan az.

Nem ugyanaz vagy, mint voltál, mivel változtál. Ez egyébként érdekes téma, lehet, hogy lehet többféleképpen értelmezni.

Vegyünk például egy teljesen fehér papírlapot. Fehér volt, de aztán ráfirkantottunk egy rózsaszín vonalat. Attól még ugyanaz a papírlap maradt, csak plusz egy vonallal.

Viszont nem ugyanúgy néz ki, mint volt, tehát már nem is ugyanaz.

Ez két szembe menő szemlélet. Véleményem szerint mindkettő helyes lehet. (Van egyáltalán helytelen elmélet? Hiszen az is csak egy gondolat, helytelen gondolat meg nincsen!)

De az is lehet, hogy az embereknél ez másképp van, mivel mi képesek vagyunk gondolkodni. Velünk együtt a gondolkodásunk is folyamatosan fejlődik, tehát sosem ugyanaz, így a világ dolgairól alkotott képünk is változik (például én olyan öt-hat perce fedezhettem fel, hogy erről a témáról is imádnék beszélni, írni és ezáltal akár egy picit is, de valtozott a gondolkodásom) És lényegében a gondolatainkból állunk, szóval, ha a gondolataink nem ugyanazok két adott pillanatban, akkor mi sem.

Szóval én inkább afelé hajlok, hogy nem vagy ugyanaz, legalábbis önmagad számára. (Lényegében másokéra sem, de ez már egy másik téma)

Kettéválasztanám.

Vannak a gondolataink - tulajdonképpen ezek összessége a személyiségünk, és van a tiszta tudatunk. Ezt meditáció közben tapasztalhatjuk meg.

Ha meditálsz, és megfosztod időlegesen magadat a száguldó gondolataid kavargó örvényétől, vagy úgy is mondhatnám, hogy átmenetileg becsukod előttük a kaput, akkor is te magad vagy jelen, a tiszta tudatodban. Feltételezem, hogy nem mondanád erre azt, hogy nem te vagy, hiszen tudatosan döntesz arról, hogy meddig folytatod a meditációt, illetve adott esetben ki is zökkenhetsz belőle.

"körülbelül 7 évente"

Azok a csontjaid.

A kötőszövet 2 hetente megújul.

A többi részed meg a kettő között.

𝐀𝐃𝐃𝐈𝐆, amíg a sejtjeid ugyanúgy építik újra magukat, ugyanaz maradsz.

Viszont nagyon jól látod: a személyiséged, a tested felépítése változik az évek folyamán.

Tehát nem maradsz teljesen ugyanolyan, valamennyit változni fogsz.

A válasz nagyon mélyre vezet…

> az emberek sejtjei körülbelül 7 évente teljesen megújulnak, kicserélődnek

Viszont elsőként ezt azért tegyük rendbe. Ez így nem teljesen igaz. Nem az történik, hogy valaki kivesz belőled egy sejtet, és betesz egy másikat *kívülről*. A testben a sejtek kettéosztódással szaporodnak, minden valaha volt és jövőben létező sejted egyetlen megtermékenyített petesejt osztódásával jött létre. Tehát sejt szinten nincs gond, ha a sejtjeid azokból a sejtekből jöttek létre kettéosztódással, aki 7-10-20 éve voltál, akkor sejt szinten megvan az önazonosság.

Viszont a sejtek építőanyag már jöhet kívülről, nyilván ezért táplálkozunk azon túl, hogy energiára van szükségünk. Egy kettéosztódott sejt nyilván kétszer annyi anyagból áll, mint az eredeti volt régebben, az ehhez szükséges anyag kívülről jött. Illetve ha az információ szintjén nézzük, akkor a DNS-ed jó része nem az, mint ami a fogantatásodkor volt, a sejtjeid kettéosztódása során mutációk történnek. Meg lehetne fogni akár transzcendens oldalról is, ha valaki hisz az ilyesmiben. Mert a lélek is – nevezzünk bármit is annak – változik folyamatosan, tanul, fejlődik.

~ ~ ~

Amit meg lehetne fogni az a folyamatosság kérdése. Pl. az első számítógépemet sokáig csiszolgattam. Cseréltem benne merevlemezt, később memóriát, majd alaplapot, tápegységet, házat stb… X év után már egyetlen alkatrésze sem volt a gépnek, ami az eredetiből származna, de mivel nem volt egy olyan pont, hogy „na innentől ez egy új számítógép, a régit meg kidobom”, így mégis csak azt kellett mondanom, hogy ez a megújult számítógép azonos a régivel, még ha a réginek egyetlen alkatrésze sincs benne. Oké, számítógép esetén az alaplap csere eléggé gyökeres változás, talán ott még lehetne húzni egy határt.

De pl. ott a középiskolám. Régi iskola. Akik az indulásánál tanárok voltak, azok közül talán már egy sem él. Az iskola kétszer is más épületbe költözött. Változott a jogi státusza, fenntartója. Nyilván minden taneszközt lecseréltek már többször. Mégis ugyanaz a régi iskola, megint csak azért, mert bár mindig történtek változások, de mindig csak kis változások történtek, egyik sem akkora jelentőségű, hogy rá tudnánk mutatni, hogy „na azóta nem ugyanaz az iskola, mint régen”. Megvan a kontinuitás az iskola különböző időpillanatai között…

~ ~ ~

Csakhogy van itt egy kis gond. Ha fogsz egy fadarabot, abból tudsz faragni egy furulyát. Ott is megvan a kontinuitás, nincs egy olyan pillanat, aminél átbillent, hogy „eddig fadarab volt, innentől meg furulya”, de mégsem tekintjük a fadarabot – mint fogalmat – azonosnak a furulyával. A fadarab önmagában nem furulya. A furulya amivé lett az a fadarabBÓL van, a fadarabBÓL készült. Persze anyagában ugyanaz, de mégis más a két dolog.

Tehát a folyamatosság sem feltétlenül jó kapaszkodó.

~ ~ ~

És itt jön be pl. Thészeusz hajója és az identitás problémája. Idézem a Wikipédiát:

„Thészeusz hajója egy öreg hajó, de még alkalmas tengeri utazásra. Egy napon Thészeusz elviszi azt a hajójavító műhelybe, felújítás céljából. A hajóácstól azt kívánja, hogy a hajótestből 1000 db palánkot (deszkát) cseréljen újakra. A műhelynek több dokkja is van. A hajóács úgy véli, kár lenne kidobni a Thészeusz hajójáról leszedett régi palánkanyagot, ezért úgy dönt, hogy az »A« dokkban álló Thészeusz-hajót fokozatosan szétszedi, darabjait új darabokkal helyettesíti, közben az innen leszedett régi palánkokat átviszi a »B« dokkba, ahol ezekből – az eredetivel megegyező sorrendben és pozícióban – egy ugyanolyan új hajót épít össze. És ez így is történik.”

Nos akkor melyik Thészeusz hajója? Amelyik az „A” dokkban van? Vagy amelyik a „B” dokkban van? Vagy mindkettő, esetleg egyik sem? Minden kétséget kizáró válasz nincs.

~ ~ ~

Vegyük pl. egy könyvet. Legyen ez az „A” könyv. Készítsünk róla kézzel egy másolatot. Nyilván hibákat fogunk véteni, lehet itt kimarad egy szó, ott bekerül egy vessző, amott egy szó helyett egy másik hasonló jelentésű szót írunk, máshol meg megváltozik a szavak sorrendje. De meddig azonos a másolat az „A” könyvvel? Lehetne valamiféle határt is húzni. Most tegyük félre azt, hogy minden ilyen határ önkényes, és bárhol máshol ugyanúgy meghúzható lehetne, meg tegyünk félre más egyéb problémákat, és mondjuk azt, hogy a másolat akkor azonos az eredetivel, ha a maximum 3% különbség van a kettő között.

Jó ez így? Nem éppen. Ugyanis tegyük fel, hogy a mi „B” másolatunk csak 2%-ban különbözik az „A” könyvtől, tehát az adott hibahatáron belül azonos vele. Ha most csinálunk „B”-ről is egy másolatot, akkor lehet, hogy ez a „C” könyv is csak 2%-ban különbözik „B”-től, tehát a „C” azonos „B”-vel. Csakhogy „A” és „C” között már 4% eltérés van, így nem lehet a kettő azonos. Csakhogy mi az azonosságtól valamiféle tranzitív – láncszerűen tovább adódó – viszonyt várunk el. Azt mégsem mondhatjuk, hogy „A” azonos „B”-vel, „B” azonos „C”-vel, viszont „A” nem azonos „C”-vel.

Pl. én lakom abban a városban, ahol. Nyilván átépítenek néha egy-egy utat, néha egy épületet lebontanak és építenek a helyére egy újat. Egy bolt bezár, nyílik helyette egy másik. Számomra apró változások ezek, város maradt az, ami volt. De aki 60 éve járt utoljára itt, az ma nem ismerne rá a városra. Egy 500 éve élt embert ha feltámasztanánk, akkor ő meg végképp nem ismerne rá a városra. Számára – ha nem meséljük el a város történetét, és nem tudja, hogy a Föld melyik koordinátáin is van – ez egy teljesen más város. És jogosan mondja. Meg jogosan tartotta minden a városban élő ember azonosnak a várost ebben az 500 évben.

~ ~ ~

Te azonos vagy magaddal, a tavalyi, az öt évvel ezelőtti, a tíz-húsz-akárhány évvel ezelőtti éneddel? Ha annak érzed, akkor igen. De mondhatod azt is, hogy „én már nem az az ember vagyok, aki a bölcsődében sírt, mert elvették a homokozó lapátját”. A kettő lehet egyszerre igaz. Ha valakivel rendszeresen találkoztál az elmúlt 10 évben, az ugyanannak az embernek fog tartani, nyilván azzal, hogy persze változtál. Akivel meg 10 éve nem találkoztál, az egy teljesen új embert fog látni benned.

Szóval a kérdés érdekes, meg komplex. Válasz rá nincs, csak gondolatok végeláthatatlan sora…

Hát igen, ez már kőkeményen filozófia. Mondhatjuk, hogy "én már nem ugyanaz az ember vagyok, mint 7 éve" - és mondom is, mert rengeteget változtam, ugyanakkor az identitásomat (a gyermekkoromat, az akkori kapcsolataimat, tapasztalataimat, tetteimet) nem tagadom meg, a magaménak tekintem.

Szerintem ezzel a világon mindenki így van. Még jogilag is úgy vesszük, hogy elévült vagy büntetve lett a cselekmény, de az illető nem tagadhatja le, hogy ő követte el. Feloldozhatjuk, megbocsáthatjuk, de nem is tekintjük úgy, hogy "az egy másik ember volt, nem XY".

Thészeusz hajója valamilyen szinten duplikálható ilyen módon, a személy viszont nem. Arra már inkább 2*Sü számítógépes vagy iskolás példája jó: a folyamatos változás megvan, de maga a keret állandó marad.

Számomra ezért az "én" egy jóval tágabb fogalom, mint pusztán a gondolataink vagy a tetteink halmaza. Egy megfoghatatlan keret, a "saját magam tudata", akár elfogadom ezt, akár nem.

Hogy aztán ez a tudat a személyiség halálával folytatódik-e, és milyen minőségben (értem ezalatt pl. az elbutulást és a halált), az többnyire személyes meggyőződés kérdése.