Honnan tudhatom, hogy én én vagyok?

Descartes hasonlón gondolkodott, akkor jött rá, hogy "gondolkodom, tehát vagyok".

Amúgy ez a 7 év ez ilyen városi legenda. A bőröd például sokkal gyakrabban "cserélődik", ezt magad is tapasztalhatod. Az idegsejtek viszont nem igazán osztódnak.

Én Ibsent idéznék, aki ehelyütt arra a filozófiai (és egyébként szociológiai is) koncepcióra utal, hogy az én talán nem is létezik, ha megfosztjuk a személyiséget minden sallangtól, amit a neveltetés, a társadalom és a család ránk rakott, és ami nagyjából azzá tett minket, aminek látszunk:

,,Dehogy is vagy császár, Peer; csak hagyma vagy.

S most, kedvesem, meghántalak itt!

Sem bőgés, sem kunyerálás nem segít.

(Felvesz egy hagymát és rétegenként hántani kezdi)

Ez a külső rongyos réteg, amely lejött,

a roncson küzdő, árva hajótörött.

Ez az utas-bőr, vékony, akár a levél,

de benne mégis Peer Gynt íze él.

Az aranyásó énje bújt bele ebbe,

szikkadt - ha ugyan volt valaha nedve.

Egy csücskös, durva, kemény lemez:

A Hudson öböl nyers prémvadásza ez.

Koronaszerű ez, gyorsan vetem el,

több szót az ilyen nem is érdemel.

Ez a kurta s erős , ez a régész lenne?

Ni, a próféta; friss és sok a nedve.

Hazugság-bűzű, mondja az írás;

aki jó, ettől elfogja a sírás.

S ez, amely áll összehajolva, lágyan,

az úr, aki élt mulatva, vidáman.

Ez tán beteg itt. Feketés a sávja; -

a papot vagy a négereket imitálja.

(Több réteget hánt le egyszerre)

Hű! mennyi burok van itt, töméntelen!

Dehát a magját meg sohasem lelem?"

(Peer Gynt, V.)

A 7 éves sejtmegújuló ciklushoz annyit fűznék hozzá, az előző kommenteket is korrigálva, hogy ez nem arról szól, hogy mindig, amikor eltelik 7 év, egy csettintésre kicserélődik az összes sejtünk, hanem, mint ahogy írjátok is, vannak olyan részei a szervezetnek, amelyek gyakrabban újulnak meg, rövidebb időintervallumon belül, a 7 éves ciklust viszont úgy kell értelmezni, hogy a testünk azon részei is teljesen kicserélődnek, ahol a ciklusok jóval lassabban zajlanak, így a jelen pillanathoz viszonyított 7 év elteltével nem fogsz találni olyan sejtet a testedben, ami 7 évvel ezelőtt is ugyanolyan/ugyanaz volt. A sejtcserélődés, nyilván, az idő előrehaladtával egy bizonyos kor fölött egyre rosszabb minőségben zajlik, ezt hívják öregedésnek.

Visszatérve még az énre, ha a keleti filozófiákat vesszük alapul, és az előző kommentekben is történt erre utalás, akkor, Ibsen szerint is, az én nem létezik, mivel csupán a figyelő, a legszikárabb tudat az, ami annak tekinthető, és ami független mindattól, ami folyamatosan - többnyire akaratunkon és tudtunkon kívül - formál minket. A meditálás a legjobb módszer rá, hogy megtaláljuk ezt a belső magot, a gondolatok zavaró forgatagát lecsendesítve. Persze, sokan nem fogadják el, hogy a nirvána elérése a végső cél, vagyis, hogy lemondjunk mindenről, lemondjunk arról, amit önmagunknak gondolunk vagy érzünk, hisz benne/vele élünk egész életünk során. Aztán persze vannak a másik végletről szóló filozófiák is a közös tudatról, világszellemről, de ez már egy másik történet, ahogy a pszichológia iskolái is, melyeket tudományos szempontból manapság kevésbé tartanak elfogadhatónak.

Egy görög bölcs mondta: kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni.

A világ maga a mozgás. Ebben az értelemben minden folyamatosan változik. A testem építőkövei cserélődnek. Ezért és ebben az értelemben megkérdezni, ugyanaz vagyok-e, teljességgel értelmetlen. Ugyanis a kérdés feltételezi, hogy éppenséggel lehetnék minden vonatkozásban az, ami egy perce voltam. Ez azonban lehetetlen, tehát a kérdés értelmetlen.

Mégis mondom, én én vagyok. Van azonosságtudatom. Az oroszlánnak nincs. Ő nem tudja, hogy ő ő. Mert nincs tudata. Gyerekkoromban mindent kipróbáltam. Aztán megtanultam, mindent nem érdemes. Akkor én más vagyok? Akkor kíváncsi is voltam, ma is. Igaz, ma másképp, hiszen sok mindent megtanultam közben.

Az embernek rengeteg tulajdonsága van. Kék a szeme, barna a haja, kövér vagy sovány, késsel eszik, szereti a rántott bordát és felsorolhatatlan további. A tulajdonságai egy része alapján mások felismerik, más része jellemét formálja, viselkedését adja. Vannak fontos és kevésbé fontos jegyek. Az igazán fontosak, a személyiséget adók nem változnak, vagy csak fejlődnek, miközben lényegük marad. Én én vagyok, ugyanaz a gyerekkori énem, ugyanaz az ifjúkori énem, ugyanaz ma is. Rég nem látott ismerősök néhány perc után azonosítanak. Persze hogy én én vagyok, hiszen lényegtelen apróságoktól eltekintve születésemtől halálomig minden fontos tulajdonságom felismeri, aki emlékezni képes.

Én mindig én maradok ha rosszat teszek, gondolok, s akkor is ha nem. A fejlődés/butulás az már más téma. A földön például, ha teljesen megsemmisül egy egész kontinens vagy eltűnik egy tenger vagy bármi, attól függetlenül ugyan úgy a föld fog maradni. Kaptál egy életet a földön. Lehet egy sorszámmal 😂, de akkor is ezt az életet kell élni. Van akinek több személyisége van. Van olyan ember akinek 15 szerinted ő akkor ki? A 15 személyiség egyike? Vagy egyik sem? Vagy az összes egyszerre? ahhoz, hogy ezt megtudja egy bizonyos tudatállapotot kell elérni és az ő élete az lesz amit választ ezek közül. Ő ki akar lenni ebben az életben vagy te ki akarsz lenni?

Inkább ez a kérdés. Küzdj és élj..(ragyogj)

Tök jó kérdés és meglepően még jobb válaszok! Köszönöm, élmény volt mindenkiét olvasni! :)

Legjobban a meditáció során előbúvó, gondolatoktól mentes én válasza tetszik, meg a víz példa, a patakról olvasás előtt is akartam írni, hogy éppen az különböztet meg minket a tárgyaktól, egy kőtől, hogy mi, emberek változunk.

Rémlik valami ókori görög filozófia is, amit még általános, majd középiskolában, de még a felsőoktatásban is megpróbáltak belém verni, de már nem emlékszem, csak rémlik, hogy Platón és Arisztotelész többek között pont abban különböztek, hogy az egyik szerint az ember vagy az élet víz, tó, állóvíz, a másik szerint viszont inkább folyóvíz, hiszen tartunk valahonnan valahova és emiatt folyamatosan változunk, ahogy valaki írta is a patak példáját, hogy a víz változik, a patak nem.

Kőkemény filozófia és pszichológia is, hiába kérdezted tudományos kategóriában, ezen szeret a legjobban csámcsogni mind a filozófia, mind a pszichológia.

Láttad az Agymanók című rajzfilmet? Az kissé bevezetés a pszichológiába, nem csak gyerekeknek, sőt, ők kevésbé értik a mélységét: az egy kislányról szól születéstől kezdve kiskamasz koráig, közben költözés és az az okozta lelki konfliktusa kezdete, folyamata és vége, ám csodásan bemutatja a film már születésétől kezdve az én "vezérlőpultját", amely folyamatosan nő, bővül, változik a kislánnyal és logikus, hogy hét évesen sem sok maradt a kezdeti csomagból, de pláne még nagyobb gyerekként még kevesebb.

Én amúgy mindig úgy szemléltem magam, hogy én már most sem az vagyok, aki egy másodperccel ezelőtt voltam, de mégsem vagyok teljesen más. Mint egy folyamatosan nyíló virág, amely elhullajtja a már nem szükséges szirmait.

Szerintem amúgy az értékeid határoznak meg, azzal együtt, hogy az is változhat persze, de valószínűleg ritkábban és lassabban, mint más jellemzőink, legyen az akár külső, akár belső jellemző. Értékek meg szeretetből születhetnek, hiszen amit szeretsz, az érték számodra, nevelésből és példából, hogy követsz egy külső mintát, legyen az szülő, testvér, más rokon, szomszéd, barát, amit a másik szeret, te is megszereted és érték lesz számodra, és fájdalom is okozhat értéket és ezektől az értékektől vagy az, aki vagy.

Úgy is lehet látni ezt a változást, mintha szintet lépnénk egy játékban, hétévente új szint, amely tán nagyon más, mint eddig volt, de mégsem más ember.

Nagyon köszi ezt a megmozgató kérdést és válaszokat is, remélem, én is hozzá tudtam tenni kicsit. :)