Hogy értik azt, hogy MINDENKI el fogja kapni a koronavírust? (Még az is, aki elszigeteli magát)!
Merkely úgy nyilatkozott, hogy annyira fertőző a delta+, hogy mindenki el fogja kapni, még az is, aki egy szobába szigeteli magát.
Erre mondanátok tudományos magyarázatot? Ez azt jelenti, hogy a tömegközlekedésen, maszkban is meg lehet fertőződni?
Szerinted hogy értik?:D
Elég érthető pedig.Hiába bújsz bunkerbe akkor is elkaphatod ha fogékony vagy rá ennyi.Boltba vásárolsz már haza is viheted a víruskát de lehet meg sem betegít vagy enyhe tünetekkel átvészeled és még csak nem is tudsz róla hogy alkaptad max annyi hogy lehet kicsit furán érzed magad.
"Merkely úgy nyilatkozott, hogy annyira fertőző a delta+, hogy mindenki el fogja kapni, még az is, aki egy szobába szigeteli magát."
Hiába zárkózol be örökre, egyszer eljönnek hozzád és eröszakkal megfertöznek. Már fejlesztik a távfertözéses módszert is, ebben a Budapest TV-ben debütált távgyógyítók, pénzenergia küldö tisztánlátók és tisztánhalló fény gyermekek segítségét veszik igénybe. Két év múlva felírathatod majd a háziorvosoddal is.
A fertözés egy módon kerülhetö el, zárt koporsóban a föld alatt 1,5 méterrel, oda nem jut le.
Így van Senior Séf
Túl van ez nagyon tolva :D
Be lett ígérve minden most meg mi van?
Több a covidos mint oltás nélkül akkor hagyjuk már
"voltam szerológiai vizsgálaton"
Na de mikor?
"Érdekes, én még soha nem kaptam el a vírust"
Érdekes, engem még sosem gázolt halálra autó, pedig állítólag lehetséges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!