Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Tételezzük fel, hogy az...

Tételezzük fel, hogy az időutazás lehetséges. Ha visszamegyek az 1 évvel ezelőtti magamhoz és lelövöm magam, akkor velem mi lesz abban a pillanatban?

Figyelt kérdés
Mint tudjuk az energia nem vész el csak átalakul, az anyag energia, és mi anyagok vagyunk. Tehát nem tűnhetünk el nyom nélkül, de máshogy meg nem tűnhetünk el az időből. :D
2010. dec. 28. 13:19
1 2 3 4 5 6
 1/56 anonim ***** válasza:
46%

Nem fogod tudni lelőni magad. Ugyanis valami közbe fog jönni.


És hogy erre mi a bizonyítékom? Az, hogy nem lőtted le magad. (Ez tudjuk, hiszen a múlt már megtörtént, vagyis megtörtént az időutazásod, a gyilkossági kísérleted is, de valami történt, ugyanis nem sikerült, hiszen élsz :) )


Én mindig is úgy véltem, hogy ennek a paradoxonnak a feloldása pofonegyszerű. Ami megtörtént, az kőbe van vésve (ebből kiindulva a jövő is), tehát ha visszautazol, és változtatsz, akkor igazából csak azt csinálod meg, amit már meg is tettél :)


Tehát az, hogy meg akarod ölni magad, valamilyen, előre nem látott ok miatt bebukott. Elütöttek, letartóztattak, besült a fegyver, akármi. Hiszen látod a történelmet, hogy nem lőtted le magad :)

2010. dec. 28. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/56 A kérdező kommentje:
jogos... rohadt időmechanika. honnan tudom hogy nem az csinálja a jövőt amit a múltban megteszek? tehát ha visszamegyek, és leülök egy székre, akkor elfoglalhatom a helyet egy másik ember elöl, és az az ember sosem találkozik a mellettem ülővel, pedig nagyon jó barátok lennének és együtt rabolnának bankot, de az egyiket lelőnék pedig annak a fia lett volna a következő hitler vagy sztálin....és ha nem ülök le akkor mindez bekövetkezik, vagy mésem? :D
2010. dec. 28. 13:29
 3/56 anonim ***** válasza:
100%
AZ időben csak előre lehet utazni, ellenben azt tetszőleges tempóban is akár. Minden azon múlik, mihez viszonyítasz, és mennyi abban az inerciarendszerben a sebességed.
2010. dec. 28. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/56 anonim ***** válasza:
100%

A kérdésre válaszolva: Ezt hívják paradoxonnak, a második ok a technikai/fizikai-n túl amiért lehetetlennek tartják egyesek az időutazást. Ha megakarlak cáfolni, azt mondom anyag maradsz, csak te is átalakulsz, hullává:D Ha egyetértek, azt mondom továbbélhetsz és átveheted a helyét, mert ha egyszerre kettő lehet belőled abban az időben, miért ne olhetnéd meg magad, az nem te vagy már. Azt viszont nem ajánlom hogy visszamenj a jovőbe ahol már rég el is temettek:D (mert ha nem maradsz ott, a holttested elfoldelik) Itt már dimenziósíkok játszanak.


13:26

Egyszer beszélgettem erről valakivel, mármint hogy a múltat/jovőt nem bírjuk megváltoztatni, mert pont miattunk fog úgy torténni, valami mindig kozbejon. A harry potterben volt így. A végén elég ideges lett amúgy, azért emlékezetes ez nekem:D

Ugyanis ha visszajon egyszer a jovőbeli énem kék pólóban, valamiért nekem is abban kell visszajonnom majd, elvileg, de kétlem hogy ne lenne lehetséges ha más színben nem akkor félpucéran visszajonni, a poén kedvéért.

2010. dec. 28. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/56 anonim ***** válasza:
Ugyan az a véleményem, mint Sir Butcher-nak. Tőle függetlenül jutottam erre a megállapításra.
2010. dec. 28. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/56 anonim ***** válasza:
100%
Nyílik egy másik idővonal, ami teljesen eltér a mostanitól.. (Ld. Vissza a jövőbe 2.)
2010. dec. 28. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/56 anonim ***** válasza:
Amint visszaértél az már egy másik időegyenes lesz, amiben kettő van belőled, fizikailag is, ha tehát lelövöd magad, az a hulla el fog rohadni te meg maradsz tovább.
2010. dec. 28. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/56 anonim ***** válasza:
100%

Igen ez a paradoxon bizonyíték arra, hogy soha nem fog létezni időutazás ahogy mi értelmezzük ezt a szót általában. (legalábbis a múltba nem, de én a jövőbe időutazást se hívnám időutazásnak, mind1)


Amit a felettem lévő két hozzászóló írt, az egy feloldása lehetne ennek a paradoxonnak, de azt se hívnám időutazásnak, hanem dimenzióutazásnak. Elutazol egy olyan dimenzióba, ahol minden ugyanúgy történt, mint a te dimenziódban, viszont még csak ott jár az időben, ahova utazol. Így tényleg bármit megtehetnél, hiszen nem a saját múltadban ölöd meg magad, hanem egy másik dimenzióban. Ettől persze innentől ennek a dimenziónak a jövője teljesen megváltozna a tiédhez képest, de önmagához képest semmi extra nem történne, történt +1 érdekes haláleset, meg esetleg ittragadt egy dimenzióutazó, aki a halott alteregója, nagy dolog! :P

2010. dec. 28. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/56 anonim ***** válasza:

A párhuzamos világok az egyik megoldás, vaaagy:


Hogy időutazás létezik-e? Hát miért ne létezne? Hiszen most éppen mit csinálunk? Szépen folyamatosan (vagy nem folyamatosan) utazunk a jövő felé. Előfordult bárkivel is, hogy találkozott a jövőbeli énjével? Nem? Akkor miért feltételezik sokan azt, hogy a múltba való utazásnál feltétlen találkoznánk önmagunkkal? Sztem az is egy megoldás, hogy múltba utazáskor ugyanúgy 1 db lesz belőled, mint jövőbe utazáskor, ebből azonban persze az is következhet, hogy egy teljesen más múltba kerülsz vissza, mint amit előzetesen átéltél. Én nem a múltba való utazást tartom lehetetlennek, hanem az UGYANABBA a múltba való utazást. Ugyanabba a múltba csak akkor utazhatsz, ha te magad is ugyanaz vagy, olyannyira, hogy még információd (azaz emléked) sincs a jövőről, ekkor lesz pontosan ugyanaz a múlt mint volt. Ekkor azonban nem érsz semmit a múltba utazásoddal, mert nem emlékszel rá, hogy te visszautaztál a múltba, és nem tudod, hogy valamit éppen megváltoztatni jöttél vissza. :)

2010. dec. 28. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/56 anonim ***** válasza:
Illetve rosszul írtam; ez a párhuzamos világok lméletének egyik fajtája, vagy talán egyetlen, paradoxonmentes fajtája.
2010. dec. 28. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!