Létezik szubjektív és objektív valóság?

Ez már jobb megközelítés.

Nem tudjuk. Ezért nem is mondjuk meg. Ezért is létezik a Schrödinger macskája gondolatkísérlet, ami persze hibás, de a lényeget jól szemlélteti. A meg nem mért objektum olyan állapotban van, amiből kitérítem a mérés hatására. Ha hullámként detektálom, nem tudom megmutatni a részecske természetét. Ha részecskeként detektálom, nem tudom megmutatni a hullám természetét. De mivel külön meg tudom mutatni mind a kettőt, ezért értelmes az az elgondolás, hogy mérés nélkül, potenciálisan egy olyan állapotban van, amit szuperpozíciónak nevezünk. Talán úgy lehet ezt legkönnyebben megérteni, ha úgy képzeled el, hogy nem hullámot és nem részecskét mérünk, hanem egy harmadik, teljesen különleges és egyedi valamit, ami bizonyos körülmények hatására részecskeként, bizonyos körülmények hatására hullámként viselkedik.

Állítólag, aki azt hiszi, hogy érti a kvantumfizikát, az ezzel bebizonyítja, hogy nem érti.

Megpróbálom egy példával érzékeltetni:

- hogyan képzelnéd el a vizet, ha nem látnád? Ha nem tudnád kézbe venni, vagy meginni?

Ugye a víz lehet tó - vagy folyó.

Most akkor a víz valójában tó? Vagy folyó? Melyik ezekből a víz lényege?

EGYIK SEM!

Ez csak attól függ, hogy milyen mederbe kényszeríted.

Az egyikben folyó, a másikban tó lesz belőle.

Azonban, ha NEM kényszeríted mederbe, a víz akkor tudja felvenni az igazi, korlátozás nélküli természetét - amelyik se nem tó, se nem folyó.

Sajnos ezt a természetét te nem tudod közvetlenül megfigyelni.

"Nem tudjuk. Ezért nem is mondjuk meg. Ezért is létezik a Schrödinger macskája gondolatkísérlet, ami persze hibás, de a lényeget jól szemlélteti."

Nem mondanám hibásnak, a gondolatkísérlet a kvantumvilág szuperpozíció tulajdonságát szemlélteti mely kiterjeszti makroszkópikus méretekbe. A kísérletet nem végezték el nem csak etikai okokból vagy az álltat védők miatt, hanem bármi is lenne a kísérlet végkimenetele nem az nem számítana.

A gondolat kíséreltetnek több különböző verziója van, de lényegében nem különböznek. Egyik közülük az, hogy a macskát beraknak egy rakétába melyet fellőnek 100 km magasra, beleraknak egy Geiger–Müller-számlálót is mely hozzá van kötve egy szerkezethez mely összetör egy hidrogén-cianidos kapszulát, ha útja során detektál találkozik n darab lebomló részecskével. Az n értékét és a detektor méretét meg lehet úgy csinálni, hogy a rakéta a teljes útja során 50% valószínűséggel aktiválódjon a halálos méreg melynek során a macska meghal. Ennek a szerkezetnek a megépítése mérnöki (meg persze pénzbeli) kérdés. A kvantumfizika egyik interpretációja szerint a macska egyszerre él is meg nem is az él és nem él állapotok szuperpozíciójában van, az hogy a rádióaktív részecske lebomlott e vagy sem, a kettő szuperpozíciójába van, ezt terjesztettük ki makroszkópikus méretekbe a macskára , ahol ő is él/nem él állapotok "elkentségében" van. Amikor megfigyeljük akkor egy jól meghatározott állapotba kerül, azaz vagy megölte a halálos gáz vagy nem mert nem is tört össze a kapszula. A macska az szuperpozícióban van mert nem eléggé tudatos lény mint az ember. Ez Erwin Schrödinger gondolatkísérlete szerint akinek nem is volt macskája, állítólag utálta a macskákat.

Viszont a szuperpozíciót tovább is ki lehet terjeszteni, megérkezik a rakéta kinyitom, de hiába láttam még mindig szuperpozíciós állapotban van a macska, miután elmondom valakinek akkor áll be egy konkrét állapotba ,hogy él e és úgy élem meg mintha konkrét állapotban lett volna első pillanatban is mikor megnéztem. Ezt tovább ki lehet terjeszteni tovább is, hogy amikor m db ember tudja vagy látja akkor áll be egy konkrét állapotba. El lehet menni addig, hogy ezt az egész Univerzumot valaki vagy valakik megifgyeli(k) kívülről, hogy létezhessen. Ugyanakkor visszafele is lehet menni, hogy lehet, hogy már a macska megmérte, hogy él e mert tudatos lény és ez mindig jól definiált állapotban van, sőt lehet , hogy már a műszer önmagában elég lenne mert makroszkopikus méretű. A nagy kérdés, hogy hol a határ a kvantumvilág és a mikroszkopikus világ között, hol tűnnek el a kvantumfurcsaságok? Lehet, hogy el sem tűnnek csak nem vesszük észre? Van aki valahogy kiszámolta, persze tudományosan nem alátámasztott, de nem is cáfolt, hogy kb max. fél mikrométer környékén eltűnik a szuperpozíció ami egészen véletlenül a legkisebb élőlények mérete.

-------

"De hogy ha nem figyelünk meg valamit, akkor honnan tudjuk, hogy az mit csinál?"

Jobb kísérletet is kitaláltak mint a macskás, olyat amelyet érdemes volt is elvégezni, olyat melynek kézzel fogható következménye van ha eltér megfigyelés és nem megfigyelés esetében. Ez volt a kétrés kísérlet melyet az évszázad legszebb kísérletének nyilvánítottak.

A kísérlethez szükséges egy átlátszatlan lemez, melyen két keskeny, párhuzamos rés van, egy ernyő és egy monokromatikus (egyféle hullámhosszú fényt sugárzó) fényforrásra. A lemeznek az egyik oldalára elhelyezzük a fényforrást, a túlsó oldalára pedig az ernyőt. A kibocsátott fénynek a nagy része a lemeznek ütközik, kisebb része áthalad a réseken és szétszóródva az ernyőnek csapódik, jellegzetes képet alkotva azon: sötét és világos sávokat látunk megjelenni. Ott kezdődnek a kvantumfurcsaságok amikor egyszerre egyetlen fotont indítunk a lemez felé és ezt ismételjük, a kapott kép az ernyőn egy olyan kép lesz amit a klasszikus fizika és a józan paraszti és nem tud megmagyarázni. A fotonnak interferálni kellett önmagával ami abszurdumnak hangzik annak a ki a klasszikus fizikához szokott. Akkor figyeljük meg, hogy kettéválik e a foton. A résekhez detektorokat helyeztek melyek detektálják, hogy átment e a foton, a detektorok egymástól függetlenül működnek, azt is mérnék, ha egyszerre mindkettőn átmenne, de ilyet nem mérnek. Vagy eleve valahol a lemezbe csapódott a foton, vagy az egyik résen vagy a másikon haladt át, egyszerre mindkettőn sosem, az ernyőn kirajzolódott kép egészen más lett attól függően , hogy megfigyelték e fotonok útvonalát vagy nem. Ha megfigyelték akkor a részecske tulajdonságukat mutatták, ha nem akkor a hullám tulajdonságukat. Az ernyőbe fél , negyed stb. foton nem csapódott be, mindig egész fotonok indultak és érkeztek is. Maga a kíséretet az elmélet abszurd számítási eredményei miatt végezték el és nem az jött ki mint amire számítottak egyes öreg fizikusok, hanem ami a kvantumelmélet jósolt. Azán persze nem nyugodtak bele, mint a mondás is tartja egy kísérlet nem kísérlet. Automatikusan nem fogadták el még akkor sem, miután kellő módon kísérletileg igazolták. Elfogadott volt az a nézet mely szerint a detektor ilyen meg olyan fizikai kölcsönhatásba kerül a fotonnal mely így és így megváltoztatja annak útvonalát. Ezzel egyidejűleg más fizikusok meg abban hittek, hogy pusztán a megfigyelés ténye van hatással a fotonok hullám vagy részecske módjára történő viselkedésére. (A foton nem olyan kitüntetett részecske hogy csak rá igaz, más részecskékre is működik.) Végül sikerült olyan trükkös kísérletet kitalálni és elvégezni mely garantáltan a részecske megzavarása nélkül megfigyeljük vagy nem. Számos különböző trükkös változatát elvégezték a kétrés kísérletnek, amit majd leírok ha érdekel.

Szerintem amit a 89%-os válaszoló leír, nem igaz. Továbbra sem vagyok képes a "megfigyelést" máshogy értelmezni, mint hogy a detektor detektálja. Embere tudatosságnak, meg tekintetek rászegezésének itt semmi szerepe nincs. Ugyan ki tud megfigyelni a szemével egy elektront úgy, mintha egy macskát figyelne?

Az sem igaz, hogy a kvantumfurcsaságoknak lenne méretbeli határa. Nincs határa, csupán arról van szó, hogy a mikrovilágban egyes részecskéket figyelünk meg, míg a makrovilág sok részecskés testjeinek kvantumfurcsaságai kiátlagolódnak. Képlettel azt is ki lehet számolni, hogy mekkora résen kellene átpasszírozni egy embert, hogy interferenciajelenségeket mutasson, csak olyan eredmény jön ki, aminek nincs fizikailag értelme.

"Ezt viszont nem értem:

"A macska az szuperpozícióban van mert nem eléggé tudatos lény mint az ember."

Akkor most a tudatosságtól függ a szuperpozíció vagy a mérettől?"

A kvantumelmélet nem állítja, hogy a tudattól vagy a mérettől függene ez nyitott kérdés, megközelítettem a gondolat kíséreltet több oldalról. Lehet úgy értelmezni, hogy az ember végzi el a "mérést" a tudatával, lehet úgy is hogy ha csak n db ember tudja akkor áll be, az egész Univerzum méretéig ki lehet terjeszteni, de lehet úgy is hogy már a macska vagy már a Geiger–Müller-számláló. A másik, hogy a tudat nem egy jól definiált fogalom, a fizika tudománya szempontjából nem kezelhető fogalom, legalábbis eddig senkinek sem sikerült kielégítően definiálnia.

"Szerintem amit a 89%-os válaszoló leír, nem igaz. Továbbra sem vagyok képes a "megfigyelést" máshogy értelmezni, mint hogy a detektor detektálja. Embere tudatosságnak, meg tekintetek rászegezésének itt semmi szerepe nincs. Ugyan ki tud megfigyelni a szemével egy elektront úgy, mintha egy macskát figyelne? "

Nem hétköznapi értelemben kell a megfigyelést érteni, fizikában nem is úgy értik. Maga a detektor is egy megfigyelő fizikai értelemben. Le is akartam írni, de így is milyen hosszú lett, több mindent is kihagytam. Egyrészt, tapasztalatom szerint kevésbé értik meg ha mindent precízen fogalmaznék meg, a másik meg hogy nem tudtam , hogy mennyire fogja érdekelni a kérdezőt vagy bárkit itt, ha nem akkor felesleges strapálnom magam.

"Az sem igaz, hogy a kvantumfurcsaságoknak lenne méretbeli határa. Nincs határa, csupán arról van szó, hogy a mikrovilágban egyes részecskéket figyelünk meg, míg a makrovilág sok részecskés testjeinek kvantumfurcsaságai kiátlagolódnak."

Gondoltam rá, hogy megemlítem, de ha mindent leírtam volna amire gondoltam, nem tudom még hányszor lett volna hosszabb mint amekkora így lett. Az igazság az, hogy ez is lehetőség hogy csupán kiátlagolódik makró méretbe, de tényként nem állít ilyet a hivatalos tudomány.

Ha már itt tartunk megemlítem azt is, hogy van olyan elméleti megoldása is a macskás kísérletnek, hogy egymástól független, izolált megfigyelők (lehet detektor is a megfigyelő fizikai értelmen nem kell embernek lennie, de csupán az egyszerűség kedvéért emberekről beszélünk) eltérő eredményt is megfigyelhetnek.

Egy abszurd eset az, hogy megérkezett a rakéta megnézem a macskát látom, hogy nem él a méreg kapszula össze van törve, visszacsukom az ajtót, el akarom mondani Schrödinger bácsinak, hogy sajnálom, de a cicája nem él. Mielőtt egy lépést is tennék a fejemre esik egy tégla a 10 emelet magasságból mondjuk, és betöri a fejemet meghalok, nem tudom elmondani. Megnézi Schrödinger a macskáját és azt látja, hogy él még a kapszula sincs összetörve. Ha már a műszer elegendő ahhoz ,hogy ne legyen szuperpozícióba a macska akkor ez nem lehet, és/vagy ha mondjuk 1000 év vagy akár hány év múlva múlva vissza tudják nyerni az agyamból az információt, hogy mit láttam akkor sem lehet stb. Aki azt mondja , hogy túl sok a "ha" akkor igaza van, ez csak egy gondolat kísérlet amit felesleges levégezni, mert a kísérlet végkimenetele bár mi is lenne nem számít. Annyival több mint egy egyszerű gondaltísérlet, hogy a kvantumelméletből tudományosan lett kitalálva és nem mond ellent neki.

Sokkal lényegesebb a kétrés kísérlet ami ténylegesen elvégezhető és elvégzett kísérlet.

Úgy végezték el a kísérletet, hogy aki döntött arról, hogy megmérjük e hogy melyik lyukon megy át a részecske az egy teljesen más szobába volt, elzárva a többiketől, arra gyúrva hogy "kijátszák" a hullám részecske kettősséget, gomb megnyomásával döntötte le, hogy a réseknél lévő detektorok végezzék e a magfigyelést. Úgy alakították ki az egészet, hogy a foton (vagy más részecske egyszerűség kedvéért fotont írok csak) csak akkor tudta volna , hogy hullámként vagy részecskeként kell e visselkednie amikor a résekhez ért ha a fénynél gyorsabban információhoz tudott volna jutni, ami a jelenlegi ismereteink szerint lehetetlen.

A részecske megzavarása nélküli kíséreltben nem a részecskét figyelték meg vagy nem figyelték meg, hanem annak kvantum-összefonódott párját. A rések elé tettek egy-egy részecske kettőző kristályt, ha neki megy a fonton akkor keletkezik egy fonton párja mely összefonódott állapotban van az eredeti fotonnal amit valamelyik csőbe irányítottak attól függően, hogy melyik résen ment át és a párját figyelték meg vagy eldobták megfigyelés nélkül. Ennek különös érdekessége, hogy tetszőlegesen tudják késeltetni a döntést hogy megfigyelik hogy melyik résen ment át. Vagyis kész van az ernyőre vetített kép amit elraknak, majd akár egy hétig is keringtetik a részecskéteket majd vagy eldobják vagy megfigyelik az összefonódott párjukat és ettől a döntéstől fog függeni, hogy az egy héttel korábbi kép mi lett az ernyőn.