Mi az az erő, amely a negatív töltésű elektront megakadályozza, hogy a pozitív töltésű protonnal egyesüljön, és ezáltal egy alacsonyabb energiaszintet érjen el?

Ennyire szimplán azért nem lehet ezt kezelni. Van itt még néhány más törvény, ami érvényesül.

Ez nem úgy működik, mint az asztalra tett mágnes, meg a közelébe tett vas. Az elektron nem egy helyben áll, hanem "vadul száguldozik" a proton körül. Elég tekintélyes energiával és "kilökő erővel" hogy csak ezt a roppant egyszerű tulajdonságot említsem a sok más, kissé bonyolultabb közül.

A folyamat végbemegy, csak nagy az aktiválási energia igénye.

Ha a Himalája is egy egyszerű súrlódásmentes ék lenne, az elejtett kavics is belecsúszna valamelyik óceánba. A valóság kicsit bonyolultabb...

"a neutront az elekron negatív és a proton pozitív töltése közötti vonzóerő tartja össze"

Nem, ez teljes hülyeség. Az, hogy a neutron képes negatív béta-bomlással protonná és elektronná alakulni (egy anti-elektronneutrínó kíséretében) a gyenge kölcsönhatással vezérelt folyamat egy tipikus példája, de semmi köze ahhoz, hogy miből áll a neutron. A neutron két down és egy up kvarkból áll, míg a proton két up és egy down kvarkból. (Hasonló példa: egy elektron és egy pozitron ha találkozik, akkor két gamma-foton keletkezik, de ez nem jelenti azt, hogy az elektron és a pozitron fotonokból állnának.)

"Ahhoz, hogy egy neutront elektronná és protonná szakítsunk szét, energiát kell közölnünk a neutronnal."

Nem, a radioaktivitás egy teljesen spontán folyamat a természetben, és éppen az a lényege, hogy az atommag ezzel kisebb energiájú állapotba kerül.

"Ekkor megtörténik a szétválás protonná és elektronná, mely az egy proton alkotta atommag körül elektronfelhőt alkot."

Ez is téves. A radioaktív bomlással keletkezett elektron nem alkot felhőt az atommag körül, hanem kilép az atomból és előbb-utóbb befogódik egy másik atomba, molekulába vagy becsapódik egy detektorba (kísérleti körülmények között). A visszamaradt pozitív ion pedig a környezetétől vesz fel egy elektront, és ezáltal stabilizálódik.

"Ugyanakkor ahhoz is energiát kell közölnük az így létrjött H atommal, hogy az elektront és a protont újra egyesítsük, holott azok ráadásul még elektronikusan is vonzzák egymást."

Az egy protonból és egy elekronból álló hidrogén magfizikailag stabil, tehát nyilvánvalóan energia kell ahhoz, hogy azt a potenciálgátat legyőzzük, amely a két részecske egyesítéséhez szükséges. Ellenben a trícium (egy proton, két neutron) nem stabil, és negatív béta-bomlással 12,32 éves felezési idővel hélium-3-má bomlik. Itt tehát nem szükséges külön energiabefektetés.

"mi az az erő, amely az elektront az elektronhéjon tartja a kétféle ellentétes előjelű "vonzóerő" (gyenge kölcsönhatás + elektromos töltsékülönbségből adódó vonzás) ellenében"

Ha láttad már a Schrödinger-egyenlet megoldását hidrogénatomra, akkor ez a kérdés teljesen értelmetlen. A Coulomb-erő hatására alakulnak ki az atomi energiaszintek, az pedig ma már közismert, hogy az elektront az atomban nem úgy kell elképzelni, mint amit "pályán kell tartani". A kvantummechanika törvényszerűségei okozzák azt, hogy a vonzó kölcsönhatás ellenére az elektron nem hull bele a magba, hanem bizonyos térbeli konfigurációkat vesz fel különböző energiaszinteken. A magba történő befogáshoz pedig a reakció hatáskeresztmetszete rendkívül kicsi (gyenge a kölcsönhatás, ráadásul az elektron Compton-hullámhossza majd 2000-szerese az atommagénak), ezért nem megy végbe.

Muszáj egy analóg példát írnom: a Nap is vonzza a Földet, mégsem esik bele. Miért? Mert a gravitációs (és az elektrosztatikus erőtér is) nem csak konzervatív, hanem centrális is,így az impulzusmomentum is megmarad. Innentől pedig kezdeti feltételek kérdése, avagy hogyan keletkezett a naprendszer, hogy a bolygók nem hullanak bele a Napba.

Egy atom persze nem ilyen klasszikus rendszer, de vannak párhuzamok, korrespondenciák, pl. az effektív potenciál lokális minimuma véges sugárnál adott impulzusmomentum esetén.

"A gyenge kölcsönhatás jellemzőit nem érdemes addig vizsgálni, amíg a Newton törvényekkel sem vagyunk tisztában."

A Newton-törvények itt teljesen irrelevánsak. Hacsak nem az Ehrenfest-tételre gondolsz.

"Ha valaki összegyűjti egy elektronra ható összes erőt, akkor nincs további kérdés."

De, van kérdés. Ezt a kérdést tette fel Niels Bohr Ernest Rutherfordnak, mikor meglátogatta őt Angliában, mivelhogy összegezvén az elektronra ható összes erőt az jött ki, hogy az az atommag körül keringve az elektronnak ugye sugároznia kéne, mégsem teszi. A választ később a kvantummechanika adta meg.

Arra a válasz pedig, hogy miért nem hull bele az elektron a magba, az sajnos teljesen téves, hogy azért nem, mert akkor elveszne az impulzusmomentuma. Azt ugyanis a végbemenő magreakció termékei szépen elvinnék és nem veszne el semmi. Tehát ami klasszikusan kizáró ok, az kvantumosan egyáltalán nem az.