A megfigyelés tényleg összeomlasztja a hullámfüggvényt?

#20: „NEM a te megfigyelésed számít, hanem az ernyő maga, és a kísérleti berendezés.”

Amennyire én tudom, a Koppenhágai értelmezésben egyrészt nincsen benne, hogy mi a mérés; másrészt leginkább az univerzummal való kölcsönhatást tartják annak.

Tehát egy dobozban elvégezve a mérést (mondjuk a mérőműszer egy macska), a hullámfüggvény _nem_ ugrik össze. (És ez a része nem is interpretációból jön, hanem a matekból.)

"Az ernyőn az interferencia kép alapján tudsz következtetni arra, hogy részecske vagy hullám az ami becsapódik. Ha megfigyeled közben érzékeli a hullám, hogy figyelik és összeugrik részecskeként és nem hullámképet mutat az ernyőn, hanem részecske képet. Ha után újra egyesíted őket és nem figyeled tovább, visszaalakul a hullámkép, mert érzékeli hogy nem figyelted."

Tehát ahol összeomlik, ott közelebb van az ernyő, vagy van egy plusz ami a másikban nincs, szóval nem ugyan azok a feltételek, mert eleve más esetben nem is magyarázhatná a vezérhullám elmélet (ami szerint végig részecske, csak egy hullámon utazik ami akár önmagával is interferál amikor a részecske áthalad a résen és így keletkezik az interferencia minta) a jelenséget, és vannak fizikusok (akik nyilván ismerik és értik a kísérlet részleteit) akik azt tartják helyesnek. (Ami egyébként sokkal racionálisabban isi hangzik és kevesebb benne az elfojtott halálfélelem, mert ez, hogy minden áron olyan magyarázatot akarunk ami a tudatot többé teszi az agyműködés egyszerű eredményénél/melléktermékénél, racionálisan csak az egyes fizikusok vallásos nézeteiből és/vagy a halál utáni élet után való sóvárgásából eredhet.)