Az adaptív optika elvét lehet-e űrteleszkópon használni amely a földet kémleli?

Nem kizárt, hogy a kémműholdakban alkalmaznak adaptív optikát, de szerintem az teljesen más mint amit linkeltél.

Az kifejezetten a távoli objektumok megfigyelésére alkalmas lézeres rendszer.

Tudtommal nem használnak, nehezen is lehetne, mert az adaptív optika működéséhez egy fényes pontszerű fényforrás kell. Ez az éjszakai égbolton viszonylag könnyen megoldható akár természetes, akár lézerrel létrehozott mesterséges vezetőcsillag létrehozásával.

Ugyanakkor a nagy felbontású kémműholdak értelemszerűen nappal tudnak működni. Ekkor viszont (elegendően fényes) mesterséges fénypontot létrehozni nem lehet. A földi fényforrások közül pedig nem hiszem, hogy lenne erre megfelelő.

Ugyanakkor tudtommal a kémműholdaknál a légköri zavaró hatás kisebb probléma (legalábbis ideális körülmények között), hiszen a zavaró hatás nem a távcsőnél (műholdnál), hanem a lefényképezendő objektum közelében van. A kémműholdak felbontását elsősorban a távcsövük maximális átmérője korlátozza. (A elméletileg elérhető legnagyobb szögfelbontás a távcső átmérőjének és a használt fény hullámhosszának hányadosával arányos.)

Természetesen nem lehet pontosan tudni, hogy mekkora a felbontása a jelenlegi kémműholdaknak, de a legnagyobb elméleti felbontást 6 cm körülire szokták becsülni.

[link]

Nem igazán értem, mire gondolsz. Az adaptív optikánál a pontszerű fényforrás azért kell, hogy annak a segítséget gével tudják a képet korrigálni. Akkor jó a kép, ha tényleg pontnak tűnik. Ebben az infrasugárzás nem tudom mit segítene (bár persze azt is lehet detektálni.

Emellett a fényforrásnak a megfigyelt részen kell lennie. Magyarul ha így akarná megfigyelni az USA Oroszországot, onnan kéne reflektorozniuk. Ráadásul ezek a műholdak gyorsan mozognak a felszínhez képest.