Kezdőoldal » Utazás » Egyéb kérdések » Van/volt még így valaki...

Van/volt még így valaki rajtam kívül?

Figyelt kérdés

16 éves lány vagyok.

Eddig az életemben háromszor sikerült eljutnunk nyaralni, de a nagymamámmal, mert anyukám egyedül nevel 2 hónapos korom óta, és sajnos csak minimálbért keres, szóval ő soha nem tudott még elvinni nyaralni.

A mamámmal kétszer voltam Hajdúszoboszlón, az nagyon jó élmény volt, mindig emlegetem neki, egyszer pedig Zsóryban, az unokabátyám is jött velünk, azt is imádtam.

Viszont sokszor gondolok arra, amikor a barátnőim szülei, vagy akármelyik felnőtt szülő ismerősöm felteszi a Facebookra, Instagramra, hogy más országban voltak nyaralni, pl. Cipruson, Santoriniban, Maldív-szigeteken (ugye ezek gyönyörű helyek, és itt nem csak strand van, hanem pálmafák, tengerpart, külön medence a szállás udvarán, stb) hogy milyen rossz, hogy mi még nem jutottunk el ilyen szép helyekre, ahol én is fürödhetnék a tengerben, láthatnám a naplementét este, ilyenek.

Persze tudom, hogy ha felnőtt leszek, és lesz családom, gyerekeim, majd én is elmehetek más országba nyaralni a családommal, de akkor már a gyerekeket kell szórakoztatni, nyaraltatni, akkor már az lesz a fontos, ők lássanak új dolgokat, az ő élvezetük kerül előtérbe.

Már nem lesz az, hogy lecsúszhatok a vízicsúszdákon, szabadon úszkálhatok a medencében, stb.

Tudom, hogy egy csomó család ezt nem oldhatja meg, de én iszonyatosan vágyom erre.

Nem azért vagyok szomorú ez miatt, mert elégedetlenkedek, nagyszerű volt a Hajdúszoboszlós nyaralás, de ott sem egy nagy szám az Aquapark.

Mi a véleményetek?


2023. máj. 13. 18:36
 1/10 A kérdező kommentje:
Azt még hozzáteszem, hogy tudom, hogy ebben az országban is vannak gyönyörű helyek, de én valamiért mindig más országba vágyok.
2023. máj. 13. 18:37
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Én is így voltam gyerekkoromban és pont ezért kezdtem el tanulni, leginkább nyelveket. Pl egy éve mentem ki amerikába nyáron a campleaderssel de ezt nem tudtam volna ha nem spórolok sokat előtte, ne lettem volna egyetemista és ne kezdtem el volna angolt tanulni már évekkel ezelőtt. Aztán a kint megkeresett pénzből elmentem New Yorkba, ami életem hete volt, helikoptereztem a város felett, lovaskocsiztam, felhőkarcolóból néztem a várost és sétáltam a central parkban, de még mennyit sétáltam ott. Sőt, marha sokat túlóráztam kint és volt még pénzem egy hét egyiptomra is.


Kicsit elragadtattam magam, bocsi. A lényeg az, hogy bármennyire közhely, de a saját sorsod kovácsa van és tanulnod kell. Leginkább nyelveket. Mert ha tanulsz, akkor egy csomó ajtó ki fog nyílni előtted és nagyobb lesz az esélye annak, hogy jobban fizető munkahelyet találsz majd

2023. máj. 13. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Ja, tanulj nyelveket és érettségi után irány Nyugat, akkor lesz némi esélyed hogy normális életet élj majd. A pálmafás nyaralás már csak a hab lesz a tortán.
2023. máj. 13. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat :D
2023. máj. 13. 20:20
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
20 éves korom előtt alig pár helyre jutottam el, most nem vagyok még 35 és 100+ országot megjártam, nem maradtál le eddig semmiről, nyugi. Plusz nem az lesz, hogy egyszer még gyerek vagy, utána meg sorban szülsz, tessék élvezni a húszas éveidet, az egyik legjobb időszak.
2023. máj. 14. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Hasonló cipőben jártam én is. Azt tudom tanácsolni neked, hogy kérj segítséged az osztályfőnöködtől: mikor én voltam gimis (2013-2018) akkor rengeteg lehetőség volt szó szerint ingyen utazásra: volt egy Junior European Parliament Ambassador program, ahol az évben két találkozó volt a résztvevő országok közül ahol luxuban utazgattunk és éltünk 2x2 hétig úgy, hogy nekem semmibe nem került (pár euró költőpénzt vittem). Én Lengyelországban és Törökországban voltam (Isztambul és Antalya). Akkor volt egy Erasmus+ nevű program kifejezetetten gimiseknek (én 2x2 hónapot voltam Hollandiában, Nijmegenben), meg az AFS cserediákprogram.


Ezek csak példák, lehet hogy már ezek pont nincsenek, viszont biztos vagyok benne, hogy vannak hasonló lehetőségek. Amúgy egyet értek az előző hozzászólókkal, nyelvtanulás.

2023. máj. 14. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

#6, Erasmus az egyik volt osztálytársamnak van, de ő kereskedelmi és vendéglátóipari suliba jár.

Azt hiszem, múltkor Máltára mentek volna, de valamiért lemondták.

2023. máj. 14. 11:09
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Én is így éreztem, annyi különbséggel, hogy mi tényleg sehova nem mentünk még belföldön se, pedig egy napos kirándulásokra lett volna pénz. Nagyon irigy voltam az osztálytársaimra, akik mindenfelé mentek. Amikor elkezdtem dolgozni minden pénzemet amit félretudtam rakni azt mind utazásra szántam.

Úgyhogy most vagyok 23 éves, és kb.1 hete értem haza Londonból. Voltam Cipruson és Görögországban eddig, most majd Dubait tervezem a nyáron/ősszel.

Tanulj angolt, és amikor lesz munkahelyed ahol normális a fizu, akkor tudsz majd félrerakni és legalább ha 1x egy évben eljutsz valahova már az is valami.


Nekem szószerint egy csoda volt mikor belementem a tengerbe, maga a pillanat hogy érzem a tenger vizét életemben először. :)

2023. máj. 15. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Én gyerekként egyszer sem voltam nyaralni, nagyszülővel sem.

Először 19 évesen voltam Prágában a párommal. Aztán mentünk onnantól mindig, voltunk Olaszországban, Horvátországban, Nagy-Britanniában 3* rokonoknál, Grúziában, Azerbaidzsánban, majdnem minden szomszédos országban is jártunk, Boszniában, Dániában, Svédországban. Aztán jött a gyerek, nekünk is kimaradt megint 2 év, aztán már voltunk vele is 4* nyaralni, Cipruson, Görögországban, Törökországban, Spanyolországban. Most is tervben van 4 út az elkövetkező 2 évre (Portugália, Marokkó, Lengyelország, Tunézia)


Szóval majd mehetsz eleget, gyerekkel sem rossz :)


Esetleg diákmunka és mondjuk ha engednek barátokkal 1-2 év múlva már mehetnél közeli helyekre :)

2023. máj. 17. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Utolsó, az nagyon klassz!!

Remélem, nekem is összejön majd. 😊😊

2023. máj. 18. 11:24

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!