Miért nem én döntöm el hogy kinek adom oda a bankkártyámat?

Ha ellopta volna, és sikerül pénzt levennie a számládról, akkor meg azért sírnál, hogy hogy lehet ilyet megengedni.

Nem véletlenül névre szól a bankszámla és a bankkártya is.

Egyetértek az elsővel. Az OTP-ben honnan kellett volna tudnia az alkalmazottnak, hogy nem lopott-e a kártya?

Sok helyen külföldön a kártyás vásárlásoknál kérik a személyit. Tavaly voltunk Madridban, amikor kis összeget fizettem egy eldugott kis boltban, akkor is kérték a személyit vagy bármilyen fényképes dokumentumot. És nem csak immel-ámmal odapillantottak, hanem leellenőrizték a fényképet és hogy a név stimmel-e a kártyán.

A másik az, hogy az OTP-nél is lehet a netről utalni, ha kérted a hozzáférést. Egy csomó időt meg lehet vele spórolni.

Először is: a pénz nem a kártyádon van, hanem a számládon.

A számládhoz annak adsz hozzáférést, akinek akarsz: csináltatsz neki társkártyát és kész. Persze akkor korlátlan hozzáférése lesz a pénzedhez bármikor.

Ha messze van az otp, akkor igényelj netbankot. Azt még talán telefonon is el tudják intézni. Akkor egy csomó mindent otthonról intézhetsz, ráadásul az utalás ingyenes (ha a bankban utalsz, az kb. 300-400 Ft).

Az otp részéről ez marha egyszerű. Ha nem kötné ezt ki, akkor ha levesznek pénzt a számládról, perelhetnéd őket. A pin kód meg nem egy mindenható dolog. Bárki meglesheti a hátad mögül.

Ez van, ez már akkor is benne volt a szerződésben, amikor aláírtad. El kellett volna olvasni, akkor nem ért volna meglepetésként most.

A PIN nemcsak erre való, a bankkártyád száma, és a hátán lévő 3 jegyű kód alapján bárki bármit rendelhet a netről. PIN kód nélkül. Te meg csak pisloghatsz és fizethetsz.

Tök mindegy, hogy te mit akartál. A bank helyesen járt el, mert nem tudhatta, hogy te tényleg át akarsz utaltatni, milyen összeget és kinek. Durva is lenne, ha valaki besétálna egy bankhoz akár egy talált vagy lopott kártyával, hogy utalna.