Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Banki ügyek, kamat, hitel » Tartozok a banknak, de nem...

Tartozok a banknak, de nem saját akaratból?

Figyelt kérdés

Üdv! Az a helyzet, hogy az egyik Bankszámlám még hónapokkal ezelőtt a rendőrség ügyébe került, ugyanis, mint kiderült, kapcsolatban álltam egy elkövetővel, és az ő tranzakciót vizsgálták illetve foglalták le.

Na de, így nem tudtam megszabadulni ettől a számlától. Sokat szenvedtem ezzel a bankkal, ők közölték, hogy nem tudják lezárni, mert a rendőrség lezárt rajta egy összeget, a rendőrség pedig mondta, hogy amíg a nyomozás ezen része folyik, ne is piszkáljam.

Nemrég kaptam a levelet viszont, hogy a bank végre felmondta a számlát. Így viszont, hogy hónapokig nem zárhattam le és gyakorlatilag levonhato összeg se volt rajta, tartozás keletkezett a fenntartási díjból illetve annak kamatából,hogy nem rendeztem azonnal.

Így viszont kicsit jogsértettnek érzem magam, elvégre akaratom ellenére most kárt okoztak nekem. A bankkal már beszéltem, ők nem fogják ezt másra ráterhelni és jogi útra se terelnék, a rendőrség viszont azt állította legutóbb, hogy ezt a tartozást ők igenis terhelhetik másra, illetve, nem vagyok köteles ezt én kifizetni, jogsértettség címén.

De most akkor mi az igazság és mi a megoldás? A rendőrséggdl beszéljek újra? De hogy, milyen ügyben menjek be, úgy tűnt, csak behivoval fogadnak.

Ha valaki tud tanácsot adni ezügyben, hálás lennék!



2018. jún. 25. 08:53
 1/3 anonim ***** válasza:
94%

Ha az igazad hajkurászását választod, akkor sok időd és energiád fog rámenni. Sőt, a jogaidat érvényesíteni egyedül nem feltétlenül tudod, ezért még ügyvédi költséggel is számolnod kell.

A legjobb amit tehetsz, hogy kifizeted a tartozást a banknak és túllendülsz ezen. Ha mégsem, akkor tovább nő a tartozásod, és nincs garancia arra, hogy a szélmalomharcodból te jössz ki jól. A végére ott leszel idegileg megviselve és egy a mostaninál nagyobb tartozással. Kell ez neked? Te döntheted el...

2018. jún. 25. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Persze, tudod, ez csak azért kellemetlen, mert már akkor megszüntethettem volna, mikor tartozás nem is létezett rajta, de ezt nem hagyták nekem.

Igazából még annyit megérne nekem az ügy, hogy a rendőrségen megkérdezzem, tudok e valamit tenni, de nem tudom, bármely kapitányságra bemehetek e ezzel, vagy csak oda, ahová eddig behívtak tanuskodni?

2018. jún. 25. 09:55
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

Ezt a BRFK sem fogja kifizetni neked.

És a rendőrök nem adnak jogi tanácsot, tehát teljesen felesleges bármelyik rendőrségre bemenned.

Ha nagyon akarod az igazad, akkor egy ügyvédet keress meg.

De ha jól saccolom, 10ezer Ft alatti az összeg.

Szerinted megéri??? Hónapokig/évekig pereskedni, bíróságra járni, és lehet, senki nem téríti meg a károd.

2018. jún. 25. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!