Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Megbüntethetnek? A szolgáltató...

Megbüntethetnek? A szolgáltató iparban dolgozok és az egyik kuncsaftom azt mondta, nem kell neki számla, így nem is kapott. Többi lent.

Figyelt kérdés

Összevesztem vele, megmondtam neki, hogy keressen mást, aki elnézi, hogy mindig késik, vagy szó nélkül nem jön, az én időmet ne rabolja. Amint ezt megmondtam neki, elkezd fenyegetni jogásszal, ügyvéddel, rendőrséggel, hogy nem kapott számlát, már kell neki, de most azonnal. vagy ha azt nem is kap blokkot, adjam neki vissza a pénzt, az eddig elvégzett szolgáltatasokra (kb 45-47 ezer forint)

Én megmondtam neki, hogy nagyon szívesen írok számlát az eddigiekről, de ha számla kell, adja meg az adatait, mivel úgy tudok csak kiállítani - másképp nem fog menni.

De nem,nem adja meg, szerinte az nem kell hozzá és fel akar jelenteni.

Váltig állítja, hogy én eddig is ígértem neki számlát, pedig azért nem írtam, mert ő mondta, hogy nincs rá szüksége. Sajnos erről csak szóban beszéltem vele, nem írásban.

Bankon keresztül utalt, közleményt nem írt soha.

Egy kevés összeget visszakapott a héten, amit tényleg nem végeztem el. Tőlem levonta a bank, küldtem neki képernyőfotót a netbankomból, visszaigazoló sms-t,de azt állítja, nem kapta meg a mai napig és ezért a 3-4ezer forintért is nagyon elő fog szedni.

Mit tehetek?



2020. márc. 1. 11:57
 1/4 anonim ***** válasza:
Figyelmen kívül hagyod. Sosem dolgoztál neki, a pénz, amit küldött, egy régi tartozás megadása.
2020. márc. 1. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
35%
Utalással küldte és nem írtál számlát. Gratula.
2020. márc. 1. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
92%

Semmit, benyeled az esetleges büntit és majd máskor adsz számlát kérés nélkül.


amúgy kuncsaftja a prostiknak van.. vendég, vásárló, ügyfélnek hívd inkább.

2020. márc. 1. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
61%

Nem lesz semmiféle bünti.

Nagy a szája, fenyegetőzik.

Nem fog lépni. Ha nem adja meg az adatait, akkor szerinted mennyire komoly? Semmit nem ért a témához, csak téged akar megfélemlíteni.

Nem kell ahhoz vállalkozónak lenni, vagy szolgáltatóiparban dolgozni, hogy tudja az ember, az ő adatai is kellenek egy számlához.

Beállok bérletet venni hó elején az ablakhoz, és kérek róla számlát, mert a munkáltatóm így fizeti ki nekem a bérlet árát. Alap, hogy minden alkalommal bediktálom az adatokat.

Egyébként tényleg azt tenném, amit az első írt. Figyelmen kívül hagynám. Az még jobban fogja idegesíteni. Telefont se vedd fel neki. Tényleg tartozott régről, azt most adta meg. Ő tudja bármivel bizonyítani, hogy munkát végeztél neki? Emailekre ne reagált, ha mégis, írd meg, hogy nem tudod, miről beszél, és legyen szíves békén hagyni, így is több év után adta meg a tartozását.

2020. márc. 1. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!