Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Hogyan tudom a bérlőmet...

Hogyan tudom a bérlőmet kirakni ha nem fizet? Szerződésünk van amiben az áll, hogy minden hó 10-ig fizeti a bérleti díjat valamint bemutatja a befizetett csekkeket. Október óta bérel és már a novemberi közüzemi számlák sincsenek befizetve.

Figyelt kérdés

Anyagi gondok miatt kiadtuk a lakásunkat, amit 1 magyar kivett, aláírtuk a szerződést stb. Miután elkezdtek költözködni kiderült, hogy kik és mik (nem ecsetelem, mert még letiltanak rasszizmus miatt..). Nem is lenne gond, ha fizetnének. Ráadásul négyszer annyi a közüzemi tartozásuk mint ami a miénk volt 4 főre.(gondolom ők nem fürdenek meg 1 kádnyi vízben spórolás végett, mint ahogy mi tettük) Már felszólítottam őket szóban, a leveleket nem veszik át, mondván nincsenek oda bejelentve, a postaláda kulcsot elkeverték stb. Arra gondoltam, hogy véget vessek a dolognak a villanyórahelység zárát lecseréltetem, a többi lakónak csináltatok kulcsot (7 lakóról van szó) és lenyomom a villanyt, hátha eltakarodnak. A lépcsőházi zárat és a lakás zárat is gondoltam lecseréltetem, mert úgy nekem is ki kell fizetnem a tartozásukat valamiből és addig nem adom oda a bútort, egyéb eszközt amíg nem perkálnak. A szerződésen kívül semmi bizonyíték nincsen, hogy ők jogosan laknak ott. (ha lecseréltetem a zárat, amíg nincsenek ott, akkor még azt sem tudja előkaparni) Teljesen tanácstalanok vagyunk, 2 pici gyerekkel.. Már mondtam a férjemnek, hogy nem érdekel semmi, csak takarodjanak, hátha kapunk részletfizetést és valahogy lerendezzük az ő tartozásukat. Közel 150e a tartozás. Minél hamarabb le kell rendeznünk, mert a gyerekeim is érzik ezt a feszültséget és hogy anya mindig ideges!

Köszönöm a segítő válaszokat!!


2012. jan. 9. 21:55
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Cigánynak SOHA NEM ADUNK KI lakást. SOHA. Mert nem fog fizetni.


Volt nem olyan rég a TV-ben egy ugyan ilyen eset - legálisan nem fogod tudni kitenni őket és addig halmozzák a tartozást amíg csak hagyod! Keresd meg a TV2 vagy RTL klub archívumában a riportot, a benne szereplő hölgynek egy biztonsági őrző - védő szolgálat segített. Nyilván ingyen nem fogják neked kirakni a réti négereket, csak pénzért, de még mindig olcsóbb lesz, minthogy lelakják a lakásod és csinálnak több százezres közüzemi számlát!


Ha nincsenek verőember ismerőseid akkor ez az egyetlen legális járható utad.

2012. jan. 9. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

[link]


[link]


Ez így érthetőbb lesz mintha én írtam volna le.

2012. jan. 9. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Sajnos a szerződésben az állt, hogy XX Mária és nem cigány volt. A szomszédok hívtak másnap, hogy tudom, hogy ennek a Máriának ki az élettársa?? Mi sem szánt szándékkal adtuk ki nekik, hanem alaposan átvertek minket. Sőt még az egyik ovis dajka is ajánlotta, hogy ők megbízhatóak...Ez az őrző-védő cég jó ötlet, keresek is egyet itt a városban, hátha ők segítenek. Köszi!
2012. jan. 9. 22:10
 4/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek a válaszokat!! Ma elintéztük, hogy holnapi nap kikötik az áramot, és pénteken a melegvízet is. Aztán felajánljuk nekik, hogy húzzanak el.. Igy talán a költségek halmozását is csökkentettük és el lesz lehetetlenítve a benntlakás. Szerencsére a szolgáltatónak is az az érdeke, hogy ne legyen több az adóság és a gyerekeket látván még segítőkészek is voltak.
2012. jan. 11. 11:23
 5/5 anonim ***** válasza:

Nagy szerencséd van, drukkolok :)


A víz kikötése tuti nem elég, az az ilyen rétig négereket nem érdekli. Remélem az áramot nem fogják elkezdeni lopni a szomszédból...

2012. jan. 11. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!