Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Mennyibe kerül egy végrehajtás...

Mennyibe kerül egy végrehajtás (én kezdeményezem)?

Figyelt kérdés
Próbálok pontos infókat adni. Anno 2004-ben (!) kezes voltam (egyedüliként) egy 200.000 forint összegű banki személyi kölcsönben. Az adós egy vasat sem fizetett, munkahelyéről közben kirúgták, és eltűnt - legalábbis az én szemem elől. Először 4 havi részletet kellett befizetnem 2004 nyarán, majd a bank felmondta a szerződést 2004. őszén. Hogy a problémákat elkerüljem egy összegben rendeztem a hátralékot, cirka 180.000 forintot. Az évek során próbáltam a tagot megtalálni, de mindig egy lépéssel előttem járt, plusz a családja is falaz neki... Ráadásul ettől komolyabb gondjaim is voltak, így aztán nem is foglalkoztam a dologgal, mondván, hogy majd egyszer... Csak azt felejtettem el, hogy ez elévüléses ügy. Közben költöztem is, és hát 2009 őszén kerültek a papírok (befizetési bizonylatok stb.) a kezem ügyébe. Ekkor az interneten kutatva jogi lehetőségek után szembesültem az 5 év elévülési idővel! További gond volt, hogy úgy értesültem a fizetési meghagyásos eljáráshoz kell a tag állandó lakcíme - hiszen oda küldi ki a bíróság a határozatot. Ekkorra mindössze 2 hetem volt az elévülésig, ráadásul az első 4 befizetett részlet összege már el is évült, így azt már nem követelhettem. Felhívtam a lakcímnyilvántartót, ahol egy hölgy tájékoztatott, hogy mail-ben kérhetek tájékoztatást megfelelő indokkal az állandó lakcím kikéréséhez. Ezt meg is tettem, minden szükséges adatot, okiratot, indoklást, egyebeket csatoltam az elektronikus levélhez, továbbá kértem, hogy sürgősséggel próbáljanak eljárni, és vártam. úgy egy héttel az elévülés előtt jött válasz mail, hogy elektronikus úton nem lehet benyújtani ilyen kérvényt (gratula, a saját alkalmazottjuk mondta, hogy megtehetem), és részletesen leírták mit, hogyan kell tennem... Ezután felkerestem az ügyvédemet, aki majdnem lenyelt keresztben (joggal), hogy mi a rákért 5 nappal az elévülés előtt kerülök ide, pláne, hiányos, nélkülözhetetlen adatok hiányában (állandó lakcím). Részletezni nem akarom, de pár szerencsés véletlennek köszönhetően még aznap szereztem egy címet. Nem tudom, ott tartózkodott e a tag, lényeg, hogy volt egy címem. Most lehet mondani, hogy akkor miért nem találtam 5 évig, nos az egyik okiraton volt egy cím, csak hát ez baromira elkerülte a figyelmem, mivel olyan helyen volt feltüntetve, hogy arra nem is gondoltam. A másik, hogy a címmel kapcsolatban volt egy szerencsém, amit nem akarok részletezni, lényeg, hogy arra következtettem, hogy a tag (vagy az azonos nevű apja) ott lehet azon a címen - az ügyvédem szerint pedig csak az számított, hogy valaki átvegye a levelet, amiben a bírósági határozat van... Az ügyvédem 4 nappal az elévülés előtt folyamatba tette az eljárást a bíróságon. Az egész buli 15.000-be került, elég rossz anyagi helyzetben voltam akkor, de feldobtam a pénzt. Az ügyvédem a maga részéről megjegyezte, hogy ez igen szép summa lesz - ha jogerős határozatom lesz. 2005 tavaszán aztán levél jött az ügyvédtől: benne a bírósági határozat, miszerint a követelésem jogerős és végrehajtható:) Dátum szerint 2004 decemberében emelkedett jogerőre. Nos, ennyi előzmény után... Ma sem vagyok kiugró anyagi helyzetben, de azért nem akarom ezt a lóvét/ügyet veszni hagyni! Az ügyvédem akkoriban azt mondta, hogy újabb 5 év indult el, ha nem hajtatok végre, akkor 5 éven belül kell neki küldeni egy újabb tértivevényes felszólítást (és ha azt átveszi, akkor megint újraindul az 5 év). A problémám az, hogy nem tudom mennyibe kerülne egy végrehajtás? Az oké, hogy az adóst terheli minden költség, de nekem a bukón felül jelenleg is benne van 15.000 plusz forintom, a bírósági illeték + ügyvéd címen, és cseszhetem, hogy kamatos kamattal visszajár, ha nem tudom behajtani rajta. Épp ezért is nem indítottam végrehajtást még: fogalmam nincs van e a tagnak bármi vagyona, keresete, márpedig ha a végrehajtó meg is találja de semmit se tud vele kezdeni, akkor a végrehajtót valakinek ki kell fizetni, nemde? Az persze akkor én leszek, és sovány vigasz, hogy de azt is követelhetem rajta kamatos kamattal... Szóval ezért érdekelne mire számítsak! Néhány infó: 180.000 forintról, plusz 15.000 forintnyi illetékről és ügyvédi munkadíjról van szó, a végzés visszamenőleges hatályú 2004. őszéig, a kamat 11.5% (a határozat szerint az eljárás indítását megelőző fél évvel előtti jegybanki alapkamat). Azt sem tudom, hogy ez mekkora összeg lehet mostanra... Viszont leírtam ide, mert lehet a végrehajtó is számol, és mondjuk az összeghez igazítja a munkadíját - ami rám nézve borzasztó, ha végül nem tud semmit foglalni ugyebár. Köszönöm, hogy elolvastátok a litániát, várom szíves válaszotokat! Üdv.

2013. aug. 16. 21:21
 1/2 anonim ***** válasza:

Nem olvastam el, de én most inditványoztam egy vérehajtási eljárást. Ott jogerősen 210 000 ft-ot itéltek meg nekünk, amit természetesen a vádlott nem fizetett ki. Bíroságra mentem, kértem a végrh. eljárást.

1 hónapja kaptam választ a végrehajtó irodától, hogy 25 ezer forintot kérnének azért, hogy behajtsák, de majd jóváírják a behajtás után.

Utánanéztem, a sértett és a végrehajtó iroda egy házban székel, kis helységről van szó, valószínü jóban is vannak, gondolom ez is negatívan ha az én igénylésemre..


Már így is pofátlanság, hogy közel 1 milla kárt okozott nekünk, csak 210 ezer forintot itéltek meg, és még én fizessek?? Esélyes, hogy a sráctól nem tudnak levonni semmit. Volt 2 éve, hogy mindent átirasson a gyesen lévő feleségére. Nem tudom eldönteni, hogy mit csináljak... Fizessek még és bizakodjak?? Vagy hagyjam nála a pénzt? Mondjuk már ott tartok, ha csak kellemetlen pillanatot okozok a fickónak, nekem már akkor is jobb, mert rengeteg álmatlan éjszakát okozott nekünk. :-(((

2013. aug. 16. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Együtt érzek veled. Az én esetem annyiban más, hogy nekem ekkora kárt azért nem okozott a tag, és persze őkelme nem ismeri feltehetőleg a végrehajtót... A probléma viszont ugyanaz: el van tűnve a faszi, és nagyjából semmit se tudok róla, így pl. azt sem, hogy van e bármiféle ingó vagyona, vagy legalább fizetése. Mivel -ahogy te is írod, én pedig más ügyből tudom- előre kell fizetned a végrehajtót, így aztán zsákbamacska az ügy, hiszen, ha megtalálja, és nincs semmije (akármilyen okból) akkor kidobok megint "x" pénzt az ablakon, és mint feljebb is írtam, az sovány vigasz, hogy ezt a díjazást is hozzáírhatom a többihez. Már mikor az eljárást elkezdtem, akkor figyelmeztettek rá (többek között az ügyvédem), hogy csak akkor indítsak végrehajtást, ha legalább valamennyi zsé beszedhető tőle, épp azért, hogy ne legyen még több bukóm. A gond az, hogy a végrehajtó kezében vannak olyan eszközök (a végzés alapján) amivel könnyűszerrel -vagy épp nem, de- megtalálhatja a fickót, és akkor fog kiderülni, hogy van e valamije. Ha nincs akkor bukom a végrehajtó díjazását. Ha van akkor persze jól jövök ki. Pont ezért érdeklődtem, hogy milyen kiadásra számíthatok, hogy mérlegeljem, hogy ki tudok e most annyit nyögni, amit nem sajnálok, ha bebukom... Minden esetre köszönöm a választ, látom neked 25000-es díjat számolt, nálam az a necc, hogy bár hasonló a tőketartozása, mint nálad, de az én esetemben rajta van még durván 9 (!!!!) évi kamatos kamat is, szóval azzal is számol a behajtó, akkor ettől sokkal nagyobb ár is kijöhet nekem, azt pedig -most legalábbis- egész biztos, hogy nem játszom meg. Az a legnagyobb disznóság (ahogy te is írod), hogy nekem kell még látatlanban benyomnom plusz lóvékat egy ilyen ügybe, hogy egyáltalán esély legyen visszakapni a jogos tulajdonomat (pénzemet), de erre ráadásul semmi garancia nincs. Ez van. Üdv.
2013. aug. 18. 12:19

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!