Van köztetek olyan, aki direkt elment egy termékbemutatóra, hogy megszivassa a termékbemutató céget?
Engem a buta hiszékeny barátnőm elrángatott egyre, ahol szokásos "gyere el és kapsz ajándékot" szlogenre, persze az az ajándék hogy egy 50 000 forintos matracot árulnak 500 000 és te megveheted 450-ért. A sok proli meg azt hiszi hogy ajándékba kapott 50 000 forintot.
Na én ott 2 óra után elkezdtem kötözködni, aztán kiküldtek.
Én voltam és van igazság abban, amit az első írt.
Végigültem a dög unalmas prezentációt, ahol egy RO víztisztító készüléket (piaci ára 30-50e között felszereléstől függően) árultak akciósan 800 helyett 550e-ért.
Bemutatták a jól ismert trükköt - egyenáramú elektródát tettek egy pohár csapvízbe és láss csodát, a víz barna lett (a vízben teljesen természetes és SZÜKSÉGES módon jelen lévő oldott sóktól és vasoxidtól), míg az RO víz nem és tádáááám, mennyi gyilkos dolog van a csapvízben. Meg még jött a parasztvakítás.
A végén feltettem pár kérdést (pl. az egyenáramról, illetve arról, hogy az RO membránt kb. 10-15 köbméter után cserélni kell, tehát nem igaz, amit ők állítottak, hogy megveszed és örök darab). Ha ki nem is tessékeltek de nagyon látványosan kizártak a beszélgetésből és a végén próbáltak elszeparálni a nyugdíjasoktól, aki bezsongtak.
Gané egy népség az összes termékbemutatós, mint a taxis meg az ingatlanos.
Én elkísértem az anyósom, diplomás ápoló, eü szakoktató végzettségem van, hiperszuper állapotfelmérés, uh-s zsírbontás, zsír a vesén át választódik ki, amit csak akartok.
Két jól írányzott kérdéssel padlóra küldtem őket, na, azóta anyós is feketelistás, egyszer sem hívták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!