Sikeres karriered van? Mesélsz róla?

Én nem szeretem a karrier szot, beosztottkent sohasem dolgoztam, a karriert egy olyan kifejezésnek gondolom ami azért kell hogy a beosztottak jobban dolgozzanak. Igaz ez a kitüntetés és előrelépés szavakra is.

Fiatal korom óta dolgozom , ingatlanok, mellette külkereskedelem és IT területen. IT területet hamar elengedtem mert nem vagyok elég jó benne , jól hozott de rájöttem hiába az a kedvencem nagy munka ,így maradt a külkereskedelem, és ingatlanokat veszek eladok.

Kitartó vagyok de kevésbé hiú így nem sűrűn láthattak nagy bmw-vel se audival az utakon.

Jelenleg már csak hobbiból dolgozom (fél éve épp nincs kedvem) 2 gyerek apukája vagyok , a befektetéseim (lakások házak Magyarország és Ausztria teruleten) elegek a 2 gyereket felnevelni igen jó körülmények között és életem végéig élni és még marad is.

Számokat nem írok mert ha nem dolgozom akkor is lepontozast kapnek a jövedelem miatt bár a nem munka is munka mert passzív jövedelem nincs a meglévő vagyontárgyakat is fenn kell tartani azért hoznak pénzt, de kevés munka.

Sosem érem el, amit kitűztem. És ez nem negatív szemlélet, egyszerűen nincs egy nagy cél, amit konkrétan, lehatároltan megtudnék fogalmazni. Mindig csak egy kisebb lebeg a szemem előtt, amit ha sikerül megugrani, akkor megint egy picit előrébb, megint egy picit előrébb... és így sosincs vége. :)

Az egyetemet végig tanultam. Amíg más állandóan bulizott és részeg volt, addig én (nem mondom, hogy sosem buliztam velük, de) sokkal többet tanultam, ráadásul jól ment. Viszonylag kis energiabefektetéssel is valahogy előbb a végére értem mindig, mint mások. Érdekelt, szerettem. Gyakorlatilag 18-9 éves korom óta valahogy mindig azt tapasztalom, hogy a sors egyengeti az utamat. És jól egyengeti. Nem is erre a szakra akartam menni, de végül erre volt elég pontom. Egy hétig bőgtem miatta, aztán ez lett az életem! Imádom a szakmámat. Az egyetem utolsó előtti félévében elkezdtem munkát keresni. Találtam egyet, amire azonnal jött a villámcsapás, hogy "ez az én helyem"!!! Beadtam a jelentkezésem, semmi. Kerestem mást, semmi. Már kezdtem teljesen elkeseredni, hazaköltöztem nyárra vidékre, protekcióval betoltak valami lélekgyilkos helyre, aztán egyszercsak 3 hónappal a jelentkezésem után hívtak "az én helyemről", hogy mehetek interjúzni. Felvettek. Évekkel később, amikor kezdtem kiégni lélekben, elkezdtem másik munkát, vagy legalábbis másodállást keresni. Hónapokig semmi, aztán az ölembe hullott egy olyan részmunkaidős lehetőség, amit mindig is szerettem volna. A cégem támogatta. Támogatta a további önképző ötleteimet, a másodállásomat, támogat mindenben.

Egyszóval én tudom, hogy rengeteg munkám van abban, hogy ott tartok ahol. Sok küzdés, tanulás, utánajárás, rámenősség, de valahogy a gondviselés is mindig oda helyez, ahova kell. Mindig jön előtte egy mélyrepülés, avagy sokszor nem feltétlenül egyezik a vágyaimmal a gondviselés akarata, de aztán kiderül, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. Nekem ez fontos és jó érzés. Ad egy védőhálót valahol, kevésbé keseredem már el, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem, hiszen lehet hogy valami sokkal jobb vár rám helyette. Nem vagyok hívő, de az életemen végignézve igenis hiszem azt, hogy valaki sokkal nagyobb igazgatja azért odafentről a szálakat.

Nem mondom, hogy kimagaslóan jól élünk a férjemmel, de mérnök párosként átlagon felül keresünk és igazából mindenre jut, amire szeretnénk, így nem panaszkodom. Nem kényelmesedünk bele a helyzetbe, állandóan törekszünk a jobbra a józan ész határain belül maradva.