Fejlesztők, ti éreztétek már magatokat huzamosabb ideig úgy, hogy nagyon buták vagytok, és nem fogtok tudni beletanulni a szakmába?

Jelenleg nem dolgozok fejlesztőként, de programozóira jártam főiskolán.

Gyakorlati helyet nehéz volt találnom, amiatt is csúsztam. Vidéki voltam és vagyok, így már alapból rossz pozicióból indultam.

Második félévben legszívesebben otthagytam volna a fősulit, csak hát ugye a hallgatói szerződés, meg a család véleményétől tartva maradtam.

Aztán elvégeztem. Próbáltam állást találni, de nem feleltem meg. Nagy eséllyel azért, mert nem *ostam a szót (inttrovertált vagyok, szóbeli kommunikáció nem az erősségem), és nem tudtam angolul beszélni. Igen, volt olyan, hogy az interjúztató magyarul beszélt, aztán következő kérdése már angolul volt.

Emellett, amiért a családban erőltették, hogy legyen már munkám a diploma megszerzése után, nem sokáig próbálkozhattam elhelyezkedni a szakmámban.

Mindig éreztem, hogy nem fogok elhelyezkedni a szakmában, hogy én *ülye vagyok ehhez.

Én nem élvezem azt, hogy feljön egy hiba programozás során és a 373838 próbálkozásnál sikerül. Programozásnál pedig ez kell. Hogy ha egy hibát ki KELL javítani, akkor kijavítja az ember, akkor is, ha az 2 próbálkozást jelent, akkor is, ha 60 próbálkozást.

Szóval, most már le is tettem arról, hogy programozóként dolgozzak (egyre több minden kell még alapszinten is). Meg *ülye is vagyok hozzá, kilöknének próbaidő alatt.

Nyilván fájt, hogy a diplomát kidobhatom a kukába képzeletben, meg az is fáj, hogy elvileg programozóként extra könnyű elhelyezkedni, aztán itt vagyok én, aki a kivétel. Rossz, hogy egy általános szabály rám nem érvényes.

Úgyhogy én kb. buta is maradok a programozáshoz, még az első programozással kapcsolatos állást se sikerült megkapnom.

Meg én kb. örültem, hogy van gépem, azt meg ugye tudjuk, hogy pl. régi vason nem biztos, hogy egy-egy fejlesztői környezet elfut. (Itt pl. a C#-s programra gondolok, aminek kell azért erőforrás.) Mielőtt jönne bárki: nem voltunk annyira tehetős család, sokszor azt hallgattam, nincs pénz nincs pénz. A családban én voltam az elsődiplomás és csak a legközelebbi fősulira jelentkezhettem, mert albérletre, kolira nem volt pénz.

Nyilván az én esetem nem egy átlagos, szóval kérdező ne az én esetemből indulj ki.

Ha az elején vagy, akkor tudd, hogy vagy most megtalálod az állásod (és így szerzel nagy eséllyel önbizalmat) vagy munka terén előbb-utóbb egyre lejebb adod a színvonalat és akár arra a szintre is eljutsz, ahol elég a 8 általános végzettség.

#6: Szerintem nálad nem az introvertáltság volt a gond, sokkal inkább az angol tudás hiánya és a hozzáállásod.

Én is introvertált vagyok, de az angol jól megy és baromi könnyen el tudtam helyezkedni fejlesztőként. Most is heti szinten kapok megkereséseket, hogy ide meg oda nem akarok-e átmenni.

#7: lehet igazad van. Önbizalmam kb. nulla, meg talán látszik rajtam, hogy nem vagyok átlag. Talán engem lehetett kinevezni a "lúzernek" az osztályban.

Az angollal, mint nyelvvel, mindig is gondom volt. Nem adott sikerélményt, meg is utáltam. Tanárra természetesen nem volt pénzünk,otthon meg nem egyszer *asztatva voltam az angoltudás hiánya miatt.

Jó (mindenféle negatív felhang nélkül), hogy neked sikerült elhelyezkedni és nem gond az angolul való beszéd sem.

#9: nem. Érdekelt amúgy az egész, még élveztem is valamilyen szinten.

A gond ott volt, hogy én gimi utolsó előtti évében jöttem rá arra, hogy engem érdekel a programozás.

Addig én nem olyan életet éltem, ahol ez a programozósdi jelen lett volna a családban.

Máshol ugye az alap, hogy pl. az egyik szülő valami programozó és/vagy nagyon tolja a számítógépes, telefonos újdonságokat, nagyon benne van az egész informatikai világban. Mondjuk ilyen családból kerül ki a gyerek programozóként. Nálunk ilyen nem volt, meg hasonló se.

11. osztályra már tudhattam, hogy az angollal, mint nyelvvel, nekem bajom van (nem megy úgy, mint ahogy másoknak megy... Igaz, lehet itt a pénzhiány figyelt be, mert lehet, a többiek pl. magántanárhoz jártak. De emellett nagy eséllyel az is ok volt, hogy a többieknek vélhetően nem voltak maradandó rossz tapasztalatuk. Itt a "maradandó" szón van a hangsúly.)

Nyilván érdekelt a programozás, emellett Budapestre mehettem volna és irodában, gép előtt dolgozhattam volna, nem kellett volna félnem a fizikai, gyári robotmunkától, ahol a test amortizálódik, a szellem leépül. Emellett az se volt utolsó, hogy programozóként ugye az ember nem minimálbért (+műszakpótlék) kap, hanem "kicsit" többet.

Csak hát ugye nem sok önbizalommal rendelkeztem akkor se, a magányosság/kiközösítés meg kb. végigkísért egész iskolai pályafutásom alatt, igaz nem végig ugyanúgy. Így a kommunikációmmal is baj lehetett, meg talán a megjelenésemmel is. Nálam kimaradt a bulizás, éjszakai részegség, koncertre menés a spanokkal...

Azt mondják mások, hogy nekem Budapesten tovább kellett volna próbálkoznom, mint amennyi ideig próbálkoztam, csak hát nem volt elég pénzem az egész próbálkozás finanszírozására. (Magamnak kellett volna állni az egészet, az első hónapot is,ameddig nem jön fizetés.)

A főiskolán egy tanár azt mondta egyébként, hogy nekem van érzékem a programozáshoz. Hát, akkor eladni nem tudtam magam.

De már mindegy. A diploma megszerzése óta bő 5 év telt el.