Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Hogyan találjam meg a nekem...

Hogyan találjam meg a nekem való munkát, amivel túlélés helyett élni tudok?

Figyelt kérdés

Voltam pár hónapot gyári munkában ilyen "változó pozícióban", sima szallagon, gépkezelőként és feltöltőként is. Amikor "elmaradások" voltak, a 12 órázások nyilván megviseltek (kit nem?), és az utolsó hónap kb közepén a szervezetem be is dobta a törölközőt, beájultam a gyár közepén és kihívták hozzám a mentőket. Akkor párom azt mondta hogy ő biztos nem enged vissza többé. Én úgy voltam vele hogy pénzt keresni muszáj, úgyhogy visszamentem a hónap utolsó 2 hetére és mellette elkezdtem más helyet keresni. kaptam 3 nap szabit hogy "kipihenjem" a dolgot, később találtam is munkát máshol.


Sokan azt mondják hogy nem kell a diploma, ha programozni akar az ember, ezzel szemben a hirdetések 80%-a azzal van fent, hogy diplomát várnak el.

Engem érdekel a programozás, szerintem megvan bennem ami kell hozzá, ezt más programozó is mondta.

Én megpróbáltam az egyetemet de nem ment, az első 2 féléven még talán túl is tudnék jutni valahogy de hogy a diploma nem sikerülne főleg a mostani helyzetben, az is biztos.

Voltam is olyan helyen ahol programozni kellett, de a kisfőnöknek nem tetszett hogy tanulnom kell bizonyos dolgokat amik az ő 400 éves fejével egyértelműbbek mint , első nap kijelentette hogy ő nem bír engem és nem is fog segíteni semmiben, persze mások próbáltak segíteni ettől függetlenül. Nem voltam ott 3 hónapnál többet, folyamatosan próbált keresztbetenni nekem amit mások is észrevettek és kérdezték hogy segítsenek-e valamit, de egy idő után beszélnem kellett a nagyfőnökkel és sajnálta a dolgot, de úgy döntöttünk végül hogy én megyek el a cégtől, mert hiába tanulok jól és gyorsan, a kisfőnök 7 év tapasztalata ott a cégnél értékesebb minthogy engem képezzenek (érthető okokból).

Találtam egy "irodai" munkát (rendszergazdai cuccok) aminek eléggé örültem, megbeszéltük miket kell csináljak, fejlődés fizetés stb, aztán pár hónap után egyre több lett a feladatom, de a fizetésem ugyanúgy a béka segge alatt volt annak ellenére hogy nem ezt beszéltük meg, szóval ismét folytatjuk a keresést.


Találtam néhány irodai munkát, de egyedüli dolgozóként nem tudnám fenntartani magunkat annyi fizetéssel.


Szerintem nem vagyok nagyravágyó mikor azt mondom hogy nettó 300 ezret kérek a munkámért és megtanulok szinte bármit (leszámítva persze a gyári munkákat az előző tapasztalat miatt, meg mert nem akarok bele ragadni ebbe a gyári munkás szerepbe se ahogy apám tette és szintén mondta, hogy ha van bármi más lehetőségem, ragadjam meg és vissza ne menjek többé).


Szerintem ez az össz 300 nem nagy kérés, főleg nem úgy, hogy a 25éven aluliak SZJA kedvezményét is megkapom, meg hogy a lakás amit bérlünk (és egyébként a legolcsóbb is volt mikor lakást kerestünk) 100+emelkedett rezsi, meg a boltokban is azért a 300 ft-os kenyér ma már 800 körül kecseg és még jogsim sincs, mert mióta élek nem tudtam félretenni annyi pénzt hogy letehessem a jogsimat, ráadásul sok korombelitől (még baráti körben is) hallom, hogy ennél sokkal több pénzt akar keresni úgy hogy nem tesz érte semmit/nem sokat tesz érte. Én legalább képes vagyok tanulni és fejlődni és ezt meg is mutatom.


A gyári munkából köszönöm szépen elég, láttam hogy ment benne tönkre apám és magamon is éreztem a hatását, az irodai munkák többsége keveset fizet ami még úgyis kevés lenne ha egyedül élnék, főleg így papírok nélkül.

Ha van rá lehetőség akkor inkább home office-ra hajlok, mert így az alkalmazónak se kell kiadnia rám céges cuccokat mint gép/laptop/telefon/utazás támogatás és a rezsibe se tolok semennyit, meg tudom tanulni ami kell főleg itthon a megszokott környezetben, feladatot kapok megcsinálom és mindenki boldog, de nem ez a legfontosabb tényező, csak egy jó opció lenne.


Tehát, hogyan találjam meg a megfelelő munkát? Van megfelelő munka egyáltalán, ahova nem úgy kelek fel hogy úristen megint be kell mennem és hányingerrel/hányással kezdem a napot a tudatalatti stressz miatt?


Van egyáltalán értelme próbálkoznom?


2022. nov. 26. 18:53
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
94%
Ssc
2022. nov. 26. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
81%
A párod miért nem dolgozik?
2022. nov. 26. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
35%

Kicsit nagyok az elvárásaid és sehol se maradsz meg..

Én kicsit vagyok idősebb nálad, 28, 20 évesen kezdtem dolgozni a mostani helyemen, 2014 végén, kapaszkodj meg akkor 120 ezer nettóért, az sem volt akkor hú de hatalmas pénz..gyárban voltam előtte 2 évet éjszakai pótlékkal ott többet kerestem, 140-150et..

De kitartottam a jelenlegi helyen, fejlődtem, belevontak sok mindenbe, feltornáztam az angolom felsőfokra, és már 600 nettót keresek, én lettem az irodavezető.

24 éves ügyintéző beosztottam 330 nettót kap, semmi különös elvárás nincs, de itt van ő is 3 éve, kapott már pár emelést, most is lesz januártól.

Azt tudom tanácsolni, hogy maradj meg egy helyen, nem kell állandóan ugrálni.

2022. nov. 26. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%

Milyen nehézségeid voltak a cégnél, mi ment nehezen? És az egyetemen? A következő munkahely nem működött jobban a korábbiakban tanultak miatt?


Nekem irreális, hogy felvesznek egy pozícióra , megvolt az interjú, szakmai teszt amin átmentél, majd egyszerűen a munkahelyen közlik veled rossz vagy, miközben minden energiát fejlődésedbe fektetsz, akár a munkaidőn túl. Leírod pontosan mivel volt baj?

2022. nov. 26. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%

"Engem érdekel a programozás, szerintem megvan bennem ami kell hozzá, ezt más programozó is mondta."

" de a kisfőnöknek nem tetszett hogy tanulnom kell bizonyos dolgokat amik az ő 400 éves fejével egyértelműbbek mint , első nap kijelentette hogy ő nem bír engem"


Mint rájöhettél már itt a terelékenységen van a lényeg.

Aki nem elég termelékeny az a leggyengébb láncszem!


Én azt mondom legyen valamilyen melód amivel nem hajtod magad halálra, és mellette egy jövedelmezőbb hobbid mint az állásod!


Sajnos nem tudom megmondani neked, hogy mi legyen ez a hobbi, mert nem tudom milyen háttérrel és ismeretekkel rendelkezel, továbbá ahol élsz ott mire van kereslet, az "online" platformmeg sajnos mindenkié, leginkább azoké akiknek nincs pénzük kb semmire.

2022. nov. 26. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
88%

"Találtam egy "irodai" munkát (rendszergazdai cuccok) aminek eléggé örültem, megbeszéltük miket kell csináljak, fejlődés fizetés stb, aztán pár hónap után egyre több lett a feladatom, de a fizetésem ugyanúgy a béka segge alatt volt annak ellenére hogy nem ezt beszéltük meg, szóval ismét folytatjuk a keresést."



LOL! Szóval megfogtad az isten lábát, de mivel nem lett belőled rögtön jól fizetett senior, így leléptél.



Tudod barátom, sokféle módon lehet elkezdeni a karriert. Én például az enyémet a nehezebbik végén kezdtem (szintén IT). Nem volt diplomám, így aztán nem csinálhattam azt, amit szerettem, hanem azzal kellett kezdenem, ami volt (PC-ket szereltem, L1 supportot adtam), megcsináltam mindent ami szembe jött, amin a szeniorok húzták a szájukat, azt én elvállaltam, nem érdekelt a pénz, nem érdkeelt a túlóra, a hétvége. Ezt így nyomtam 5 kerek évig egy cégnél, ahol ha elment egy korábbi szenior, akkor én tudtam a helyére lépni, ahol egy dologra figyeltem, hogy mindig tanuljak valami újat. Mikor beléptem azt sem tudtam, hogy mi az a Linux, eszik e vagy isszák, mikor fel kellett telepíteni 200 linuxos szervert, akkor elsőként jelentkeztem (ez még az az időszak volt, amikor kevésbé volt leautomatizálva minden).



Aztán szépen a munka mellett megcsináltam az iskolákat is. Most egy tucat ember főnöke vagyok, régen nem szerelek pc-t, hozzá sem nyúlok hardverhez, és az embereim is sokkal magasabb szintű munkát végeznek.


Igen, van ismerősöm, aki 5-6 évvel korábban érte el ezt a státuszt, mert jó nevű iskolában diplomázott kiváló eredményekkel, neki nem kellett az 5 év a rangléta legalsó fokán. Nekem kellett, és neked is!



Most, hogy évek óta embereim vannak elég sok olyat látok, mint te, aki fiatalon belép, de nem akarja elvégezni a szakma kuli munka részét (tesztelés, doksi írás, support, hiba keresés), mert rögtön komoly melót akar, kevés túlórát, sok fizetést. Csakhogy ezt azoknak a nélkülözhetetlen senioroknak tartogatuk, akiknek mindenki az óhaját lesi, hogy le ne lépjenek. A junior nem ilyen még.


A többségük lelép hónapokon belül, aztán látom a linkedinen, hogy még 2-3 cégnél bepróbálkozik, majd jönnek az egyre vacakabb helyek, mivel túl sok az életrajzukban a váltás, így elkönyvelik őket job hoppernek, a vége az, hogy mennek vissza a balettba ugrálni (gyárba)

2022. nov. 26. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

#2 jövőre fejezi be a tanulást, nappalin van, sajnos nem tudtuk megoldani hogy közelebb költözzünk az egyeteméhez szóval utazással együtt nincs ideje dolgozni.


#3 2014 és 2022 között 8 éven kívül van egy "kisebb" infláció, egy "kisebb" világ pandémia, egy "kisebb" háború (egyelőre csak ugye külföldön) különbség van, de lényegtelen.


#4 nem tudom pontosan melyik munkahelyre gondolsz, talán a programozóira? ha igen, nekem nem volt problémám, látszólag nekik se, mert habár a programozói tudásom "nem vállalati szintű, mindenkinek el kell kezdenie valahol". Ez volt az amit a tulaj mondott mikor oda mentem.

A cégnél nehezen nem ment semmi, a probléma inkább az lehetett, hogy akit említettem "kisfőnök" nyíltan kimondta hogy ő nem kedvel így nem is fog segíteni semmiben se. Ez kb abban nyilvánult meg, hogy kaptam 4-5 feladatot egy napra, amiből 2-3 feladatot még az ottani egyik fejlesztő is (aki 4 éve dolgozik a cégnél) mondta, hogy még neki is hetekbe telne rájönni a dologra, nemhogy nekem 1 hetes határidővel. csak hogy egy példát mondjak, de egyébként semmi olyan problémát nem tapasztaltam. gyakoroltam az anyagokat amiket adtak, ők is mondták hogy gyakoroljam őket, csak mikor látták hogy munkaidőben az oktatóanyagukat veszem át (ahogy kellett az első 3 hétben), kiakadt a HR-es, hogy én miért munkaidőben nézem, miért nem szabadidőmben. erre többen is kérdően néztek, de gyerekként kezeltek folyamatosan aki iilyen "kényszer babysittelésre" tettek melléjük...


#5 gondoltam arra én is hogy pl egy elfogadhatóan fizető munka mellett elkezdenék vállalkozni, lett is volna rá egy ismerősöm aki mellé beszállhatok (így amíg elindulok nem kellett volna kiadnom jobbára semmire), de miután meghúzták a katásokat, ez az ötlet elúszott. de jó ötlet lett volna :D


#6 "LOL! Szóval megfogtad az isten lábát, de mivel nem lett belőled rögtön jól fizetett senior, így leléptél."


Ha megbeszélitek, hogy a fizetésed X, a feladatod XX, majd eltelik 8 hónap és a fizetésed X, de másik 5 ember munkáját végzed, felelőssé váltál 3 másik emberért akiknek feladatok kell adnod, ellenőrizned őket és ha csettintenek másnap utaznod egy másik városba egy esemény miatt, vagy csak "mert miért ne", szerintem te se maradtál volna ott tovább. Ha mégis, sajnálom hogy ennyire semmibe veszed magad már csak azért is, mert nem tartották magukat a megbeszéltekhez és még ki is használták hogy kitartó/vevő vagy dolgokra.

a hülyeségnek is van határa :)


a kérdésed többi részére válaszolva, én is szerelek, takarítok, telepítek PC-ket lassan 4 éve persze feketén, ahova jártam középisikola és áltsuli, néha felhívnak hogy van-e kedvem ebbe-abba segíteni mert pl megemlékezés lesz, vagy mert fejlesztenek/változtatnak valamit és jól jön a segítség, az iskola hálózatát mikor új gépeket (switcheket, routereket és szervergépeket) kaptak, legtöbbször segítettem beüzemelni, amiken volt 1- windows szerver, de a legtöbbön linux szerver volt (és én se tudtam hogy mifán terem a linux (debian, hogy pontosítsak), de még a hülye is ki tudja guglizni, hogy "how to install X service on Debian 9.1", vagy hasonló...

én is megcsinálok szinte bármilyen feladatot amit rámraknak, de ez a "nem érdekelt a pénz, nem érdekelt a túlóra" eléggé túlzásnak/hazugságnak tűnik nekem. VAGY pont a másik oldala, hogy igazat mondasz, csak épp volt félretett pénzed/valaki, aki támogatott, mert feltételezem úgy "nem érdekelt a pénz", hogy volt miből élned és úgy "nem érdekelt a túlóra", hogy volt magánéleted.


"Most, hogy évek óta embereim vannak elég sok olyat látok, mint te...",

én pont ezekkel akarok főleg foglalkozni, nem pedig rendszergazdaként belesodródni a "Hát nincs HR-esünk, segítsél már légyszi", "hát a marketingesünk más ajánlatot kapott, vedd át a dolgait légyszi úgyis tök könnyű", "hát elment az egyik importosunk, raktározni tudsz ugye? nem? nem baj gyorsan megtanulod úgyis!"...


Mit meg nem adnék azért, hogy tesztelhessek, doksikat írhassak és hibákat kereshessek ahelyett, hogy a fenti 4 pozíció+ a saját pozim munkáját végezzem egyetlen ember fizetéséért :) akkor legalább szakmán belül maradnék és nem olyan önéletrajzot kellene összeraknom, mint valami elbreedelt korcsot.


A túlóra időnként nem érdekel, de mikor 2-3 hétig 13-14 órákat kell bent lenned úgy, hogy a feladathoz se szakmailag, se tudásilag semmi közöd, csak egy "hobbi", DE elvárják hogy tökéletesre megcsináld azalatt a 2-3 hét alatt egyedül az egyébként 2-3 ember munkáját, akik eleve 1-2 hónapot dolgoznának rajta, na AZ már sok.


Egyébként igen, én is ismerek pár olyat, akik lediplomáztak és úgy bejutottak jó helyekre, de az a kijelentés, hogy "neki nem kellett az 5 év a rangléta legalsó fokán", az nem igaz. csak a diplomáért nem adnak lósz*rt se, azért a tapasztalatért amit "gyakornokként" szerzel szakmai gyakorlaton, lehetőség szerint minél hamarabbi kezdéssel, na az ér valamit nekik. és az megegyezik a "ranglétra legalsó fokával"... megmutatom mi szokott lezajlani interjún, ami a diplomával kapcsolatos:

"Van diplomád?

Van.

Szuper!" és kb ennyi, semmi több, és ezt elsőkézből is tapasztaltam, mikor becsatlakozhattam több online interjúba is.


A probléma az önéletrajzban nem a váltás, hanem az, mikor tegyük fel, jelentkezni akarok valahova junior programozónak, megnézik az életrajzom, majd hobbi résznél látnak benne kis PHP-t, kis C#-ot, kis Pythont, tök jó, majd jön a tapasztalat része, ahol látják hogy ja hát fel voltam véve 2 évig rendszergazdának, ja hát "feladataim közé tartoztak a HR folyamatok vezérlése és lebonyolítása, raktározás, fuvarozás, értékesítés" és még sorolhatnám, de kifejezetten szakmai tapasztalat azon felül, hogy bekapcsolt egy gépet és ténylegesen programozott, vagy supportkodott egy nyomtató ki-be kapcsolásán kívül (mert irritálóan sokan nem képesek újraindítani 500 bekapcsolt órával a tetves gépüket), na AZ a probléma.


A "job hopperes" dolog meg már jó ideje nem téma, nincs értelme 4-5 évnél tovább maradni az adott cégnél, hacsak nem tartják a lépést mindazzal, amit a válaszom elején említettem, azaz: infláció, pandémia következményei, háború következményei és stb.

De ha már a job hopperkedésnél járunk, honnan tudnád pl te így linkedinről, hogy aki pl 1-2 évente más helyen dolgozott, az miért váltott? tán kirúgták? ő mondott fel? nem volt elég a fizetés? nem tartották magukat a szerződéshez? csődbement a cég, tőlük függetlenül?

Látod? Épp ez a probléma: nem csak hogy nem tudod, nem is érdekel. és itt jön az, amit az elején mondtam: nem sok dolgot várunk el manapság. korrekt munkaidőt, korrekt fizetést, röviden, korrektséget. cserébe mit kapunk? tessék nettó 200 fizetés, lakás 100+rezsitől kezdődik? szoba 60+rezsitől kezdődik? ja hát így jártál, a milliomos cégem nem hajlandó annyit fizetni neked, hogy túlélés helyett élni tudj, de legyen jogsid vagy nem érsz semmit, legyen kocsid vagy nem érsz semmit, legyen nyelvvizsgád vagy nem érsz semmit, ja és legyen diplomád tapasztalattal minimum, vagy nem érsz semmit!


hát igen... de milyen jó és könnyű fiatalnak lenni :)

2022. nov. 26. 23:40
 8/16 anonim ***** válasza:
68%

7: Nekem erősen sántít a sztorid. Soha sehol nem kérdeztek meg, hogy van diplomám, hiszen benne van az önéletrajzomban a releváns szakmai tapasztalattal. Ugyanúgy nem volt releváns, hogy hány év szakmai tapasztalatom van programozásban, kaptam házi feladatot, megcsináltad? Igen, akkor mehetünk tovább a pályázattal. Nem az számít, mi van az önéletrajzban, hanem mi az amit tudsz! Hogyha nem értesz a programozáshoz, csak láttál már valakit programozni, akkor értelmetlen ilyen pozíciókat megpályázni, hiszen nem érdekel, azt se tudod micsoda.


Szintén fél történetnek tűnik, hogy valaki csak úgy kijelenti nem kedvel. Mi miatt, mit tettél? Esetleg más rasszhoz tartozol ő pedig rasszista, vagy mégis micsoda? Már több cégnél voltam, de ilyen soha nem fordult elő, senkivel!


Szintén erős tulzásnak látom, hogy 1 nap alatt kell elvégezned olyan feladatot, amit egyik fejlesztő hetek alatt se old meg. Mi volt az a feladat, amit ilyen nehéz kitalálni?

2022. nov. 27. 04:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
97%
Rakj össze egy pár hónapra való tartalékot , tanulj németül és irány sopron vagy valahova melléje. Az ilyen random osztrák raktári , futár stb melókkal hazavisznek 1500 eurókat amivel itthon el lehet eldegelni szépen. Nem hiába ingazik 100 ezer ember a nyugati szélről naponta.
2022. nov. 27. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

#8 látom nem sikerült teljesen elolvasni a kommentem.

"...nemhogy nekem 1 hetes határidővel..."

Senki nem beszélt 1 napos határidőről.


"...hogyha nem értesz a programozáshoz..."

Az egesz kérdést azzal kezdtem, hogy értek a programozáshoz, csak még nem dolgoztam benne, de a bemeneti feladatot sikerült olyanra megcsinálnom, hogy a cég fejlesztői (akik "ellenőrizték" a feladatot) azt mondják, szerintük jó, csak néhány vállalati dolgot kell megtanuljak. Érted, ez olyan mintha azt mondanád, hogy jelentkeztél bolti eladónak, de azt mondod magadnak hogy inkább nem fogadod el az állást, mert nem tudod melyik lábaddal nyomd a pedált hogy fusson a szalag a kasszánál :D


Kérdésedre válaszolva, feltételezem azért nem kedvel, mert ő végig tanult a mester diplomáig és így jutott be Annó, nekem meg nincs diplomám és bejutottam, mert kedvel a nagyfőnök.

Úgymond" ő megdolgozott érte évek alatt, én meg nem" alapon. Meg mert öreg, 48 éves ha jól tudom.


#9 ez még jó ötlet is lenne, de ugye ahhoz először egy olyan munkahely kellene, ami (ahogy kondtam is) nem annyit fizet h túléljek, hanem hogy élni tudjak.

A kérdésben benne van higy nincs jogsim szóval ez felejtős sajnos.

Meg most felmerül a kérdés hogy az üzemanyaggal mi lesz, így hogy problémáznak vele megint.

2022. nov. 27. 09:33
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!