Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Csak én tapasztalok ilyen...

Csak én tapasztalok ilyen dolgokat/bakikat mostanában az IT-s interjúztatásoknál?

Figyelt kérdés

Egyszerre több helyre jelentkeztem, és meglepetésemre kb. mindegyik helyen visszahívtak. Az első helyről beszéltem e-mailben a HR-essel, és lefixáltuk, hogy akkor múlt szerdán 1-kor hív. Azóta is hív.


Következő hely, lement a HR-es kör, tovább is jutottam, az interjún a nő mondta, hogy 1-2 napon belül küldi az e-mailt a következő körös információkkal. Azóta is küldi, ez volt 8 napja.


Másik pedig egy külföldi cég, volt HR-es köröm, és egy technikai beszélgetés a Senior Team Lead-del. Megdicsért, tetszettem neki, tovább jutottam. Úgy volt, hogy múlt hét hétfőn küldi a beadandó projektfeladatot. Hétfőn nem kaptam semmit, majd múlt kedden felhívott, hogy ne aggódjak a feladat miatt, úgy ítélték meg, hogy az interjú és a CV-m alapján nem szükséges nekem az a feladat, tovább tudunk anélkül is lépni. (Plusz előtte mondtam már, hogy nekem van már egy ajánlatom, és időszűkébe vagyok.) És hogy 1 nap múlva küldi az infókat a további lépésekről. Ennek már 1 hete, azóta is küldi.


Nem tudom másnak mik a tapasztalatai, de ennyi fals ígérgetést még sosem kaptam, mint ebben az idényben, pedig interjúzgattam már párat. Hálistennek találtam egy jó helyet, ezért nem kellet nekem, írogatnom, hogy akkor hol az e-mail...



dec. 19. 13:07
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
76%

Ez statisztikai véletlen, hogy három ilyet kifogtál egymás után, ne tulajdoníts neki nagy jelentőséget.

Azért gondold át hogy oké-e a CV-d, tudod-e azt a szintet, amit elvárnak, és ennyi.

dec. 19. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
19%
Valószínűleg más is tapasztal ilyen dolgokat rajtad kívül a több millió IT-s közül. Úgy gondoltad csak te egyedül a világon?
dec. 19. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
87%
Az év végéhez közeledve általában fejetlenség szokott lenni a cégeknél, kezdve az év végi elszámolásoktól, következő évi kerettel kapcsolatos bizonytalanság, szabadságok stb...
dec. 19. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
79%

Ilyenkor visszatudod hívni őket és érdeklődni ….


Ha egy határidőt jóval túlléptek, amit nekem megígértek, teljesen normális ha felkeresed őket.

dec. 19. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
91%
Én marketing területen idén ugyanezt tapasztaltam tavasszal/nyáron. Az ígért határidő után pár nappal mindig érdeklődtem, hogy mizu, így tovább tudtunk lépni. Ha csak úgy elengedtem volna, lehet, hogy ők is engem. Végül az egyik ilyen helyen kötöttem ki és minden szempontból életem legjobb munkahelye, pedig megjártam párat. Egyszerűen csak nyár volt, szabik, rohadt sokan jelentkeztek az állásra így lassan haladtak a dolgok. Most meg év vége van.
dec. 19. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
88%
Tapasztaltam már ilyet én is. Aztán mire kaptam ajánlatot, mondtam hogy már nem aktuális :)
dec. 19. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
8%
Ez miert az itsok gondja? Csak looser vagy, talaltak nalad jobbat
dec. 19. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
81%

Sok helyen van nem csak IT ben.

Határidő másnapján fel szoktam hívni, hogy mi a helyzet.

Nem egyszer volt, hogy illető szabira ment és nem adta át másnak a feladatot de helyettese felvett mert tényleg kellett nekik ember.

dec. 19. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
66%
Renkívül fontos volt belefogalmazni ak érdésbe hogy IT-s vagy, ez annyira specifikus probléma, hogy semmilyen más területen nem fordulhat elő...
dec. 19. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
63%
Ilyenkor amikor sok a szabadsagolas stb, akkor arra prioritizalnak akiben a legtobb potencial van. Ezert nem irtak meg neked. Majd belefersz te is az idobe ha a nalad jobbak mar kifuttak, vagy az is lehet mar valakit felvettek csak nem ir mindegyik ceg errol feedbacket. Ez van. Jobbnak kell lenni es akkor veled kezdik majd...
dec. 19. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!