Miért adják fel az emberek a céljaikat, álmaikat?
Sokszor ha megkérdezek valakit, hogy minek tanult vagy mit szeretett volna csinálni, elmondja én meg visszakérdezek, hogy miért nem valósította meg.
És akkor jön a szokásos: hááát férjhez mentem, aztán jöttek a gyerekek.
Nem értem. Miért adja fel a legtöbb ember?
Mondjuk ettől csak nekem jobb, kevesebb a vetélytárs. De akkor is..
válasza:az én ismeretségi körömben legtöbben a pénz hiánya miatt. nagyon gáz látni ahogy egy életen át azt csinálják amit nem akarnak, mert muszáj, és nem csinálhatják, amit akarnak, mert nem tehetik meg.
tükörbe nézni nem is merek, mert én sem vagyok kivétel, sőt.
válasza:Szerintem két oka van: egyrészt pesszimisták, és sajnos ezt nevelik a szülők is beléjük. Hogy úgysem jöhet össze, inkább válasszon a gyerek egy pénzes szakmát.
Másrészt lusták. Sokan szeretnének pl. színészek, színésznők lenni. De amikor arra kerül a sor, hogy tanulni kéne, szöveget, beszédtechnikát, színpadi mozgást, táncot, stb., akkor inkább azt választják, hogy bandáznak, mert az kényelmesebb. Ráadásul sokan vallják azt, hogy ahhoz, hogy "normális" felnőtt legyen valaki, kellenek ezek a fiatalkori kirohanások.
Én zenét tanultam. Ami napi 12-14 óra elfoglaltságot jelentett sok éven keresztül. Persze rengeteg embertől megkaptam, hogy hogy lehet így élni, hogy esti tévézés helyett gyakorlok, pénteki bulizás helyett inkább elmegyek a MüPába koncertre.
Akiben egy kicsit is kevesebb az elhivatottság, enged ezeknek a burkolt unszolásoknak és abbahagyja a dolgot.
Ja, egy harmadik dolog: ha megnézed a filmeket, mindenhol azt mutatják, hogy valaki mázlista vagy "kiválasztott", és így váltotta valóra az álmát. Ez beleivódik az emberek agyába és várják a sült galambot. Aztán csodálkoznak, hogy nem jön.
Persze hogy is jönne, ha egyszer nem tudnak semmit - ha mondjuk a színész példánál maradunk - a színpadra állásról. Nyilván azt fogja megtalálni a szerencse, aki tudatosan készül rá.
A pénzkérdés is vicces. Ma már mindenkinek esélye van bármire. Beszélgettem régebben egy idős, és iszonyú gazdag úrral. Ő nagyon szegény családból származott és prózai volt az álma: gazdag akart lenni.
Elkezdett egy teljesen átlagos szakmát. Csakhogy nem adta fel a szakközépiskola után a tanulást. Elment mesterekhez segédnek, elmondása szerint többeknél volt, aztán a - legalábbis szerinte - legjobbhoz akart kerülni. Az persze nem akarta felvenni. De addig-addig ostromolta, amíg a végén sikerült. Onnantól kb. egyenes útja volt, egyrészt rengeteget tudott már, amit mások nem, másrészt elég jó volt a referenciája :) Onnantól többé-kevésbé egyenesen ívelt felfelé a karrierje.
Persze azt, hogy mindez mennyi munkával és áldozattal járt, csak ő tudja.
Nagyon tetszik a második hozzászólás.
Én 12 órában dolgozom gyárban, mellette egyetemen vagyok levelező szakon. Elég fárasztó a gyári munka (álló munka) és pl éjjeles után már rögtön egy szabadnapom úszott, mert hiába kelek fel, tiszta kómás vagyok. (de ez ellen majd még küzdeni fogok).
Most úgy-ahogy talán el tudom végezni a sulit meg összekaparni a tandíjat, de utána ahova menni akarok az a szak már nincs levelezőn, csak nappalin.
Anyagilag kegyetlen lesz, de én sem adom fel. Mert ez az álmom. Ezért élek.
Nekem ez valahogy fura: megszülnek a szülők, aztán felnősz (vagy jó, vagy rossz gyerekkorral) aztán férjhez mész (nagy valószínűséggel később el is válsz), szülsz gyereket és onnantól ugye a gyereked a fontosabb, inkább nélkülözöl csak megadhass neki mindent. Akkor jön a kérdés: hol van a te életed?
Lehet, hogy önző vagyok, de én biztos nem tudnám feladni az álmaimat, az életemet valaki másért.
Ja és még a család témához lemaradt:
Tegyük fel, hogy lemond egy nő az álmáról mert nagy szerelme feleségül kérte, de a házasság érdekében le kéne mondani az álmáról és persze meg is teszi.
Aztán jön a gyerek(ek), néhány év múlva meg elhagyja az a nagy szerelme. Feladta érte az álmait és most ott áll gyerekkel a nyakán akit nem tudja, hogyan tartson el.
Vagy nincs munkája, vagy alig keres valamit.
Lehetősége meg már nincs, hogy újra kezdje a küzdelmet az álmaiért.
Én valahogy így látom a nem karrierista életet. Nem nekem való.
válasza:Én sem igazán tudom megérteni, hogy miért választja vki a gyereket inkább, mint hogy a saját boldogulását tartaná szem előtt, de lehet, hogy bennük erősebb a fajfenntartás ösztöne, vagy csak becsúszik a gyerek, és nem akarják elvetetni.
De azért vannak olyanok is, akik gyerek mellett is meg tudják magukat valósítani. De belőlük van a kevesebb...
A legtöbb ember amúgy is lusta tanulni...pedig ahhoz, hogy azt csináljuk, amit szeretünk kitartónak kell lennünk...
válasza:Véleményem szerint ő is vki, aki feladja az álmait vmilyen szinten:
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..
most azt hiszi, ez a legfontosabb, ez hiányzik neki, de majd rájön, hogy korai volt:-)
válasza:hát én azok közé tartozom,akik nem adják fel! Fiatalabb koromban, 20 évesen lusta voltam tanulni,el dolgozgattam illetve tengtem lengtem,nem tudtam mit kezdjek magammal.Végeztem egy szakmát,de már akkor tudtam hogy csak addig érdekel amig el nem végzem. :( nem dolgoztam benne egy percet sem.
Illetve már akkor sejtettem mi akarok lenni,de lusta voltam tenni érte,hogy felvegyenek az egyetemre és azt tanulhassam amit szeretnék! Még otthon laktam,eltartottak( ha épp nem volt állásom)
Bánom hogy nem akkor tanultam azt amit most! mert most,30 évesen koptatom nappalin az egyetem padjait,és bár nagyon élvezem,szeretem,de néha iszonyat nehéz lelkileg. Hogy nem dolgozhatok rendesen,sosincs pénzem,albiban lakom,állandóan számolgatom holnap mit eszem...:(( és sz&r érzés hogy tudom ha 10 évvel ezelött tettem volna ezt most király életem lenne,sok pénzzel és egy olyan hivatással amit imádok!! ehelyett meg itt nyomorgok. F-om kivan. DE NEM ADOM FEL!!!!!!!!
akkoris megcsinálom az egyetemet ha belepusztulok is!! ( de nem fogok nyugi :)Mert Ez az álmom!! És soha az életben nem lennék boldog,ha mást kéne dolgoznom. tudom,a pár év munkatapasztalat alatt volt alkalmam látni,mi az amit nem szeretnék dolgozni. ha másra nem, erre jó volt az 10 év...legalább most már 100 %-ban biztos vagyok a dolgomban! És már csak 3 év és végzek és végre lesz rendes pénzem és ugy élhetek ahogy akarok!! (addig meg marad a diákmunka)
Hát ez az én sztorim. :)
30 éves nő( nincs család)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!