Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Tényleg én voltam a hülye?

Tényleg én voltam a hülye?

Figyelt kérdés

10 évig dolgoztam egy helyen. Először műszakoztam szalag mellett. Aztán mivel volt nyelvtudásom, meg még néhány végzettségem, először adminisztrátor lettem, majd 2008-tól, 2010 végéig, a cég bezárásáig, az egyik igazgató asszisztense voltam. Ezt csak azért írom, hogy nem az rokonaim pénzére vagyok utalva, kaptam végkielégítést, és a 10 év alatt tudtam félretenni is.

Mivel a cég bezárt, elkezdtem új állást keresni. Tavaly nyáron fel is vettek egy megyei kórházba adminisztrátornak. Egy hónapig bírtam a körülményeket, aztán felmondtam. Megpróbálom vázolni az ottani körülményeket. Napi 60-70 beteg teljes anyagát kellett egyedül csinálni. Zárójelentések, receptek, kezelések, stb. Ez annyit jelent, hogy enni nem tudsz, wc-re nem mehetsz. Előfordult, hogy az egyik orvosnő utánam jött a WC-re, hogy megkérdezze, miért is nem vagyok a helyemen, mert neki éppen kellene valami. A harmadik héten elájultam az éhezéstől. Ez megismétlődött a negyedik héten, ekkor behivatott a főorvos, azért, mert szerinte nem voltam őszinte az önéletrajzomban. Ugyanis szerinte elég beteges lehetek, ha nem bírom a munkát. Ezután mondtam fel. Ekkor kezdődött a probléma. Azóta a családomnak szálka vagyok a szemében. És hiába tudják, hogy milyen körülmények voltak, nem hiszik el, szerintük hazudok. És különben is mégis mit várok, ez mindenhol így van. Ezt a kijelentést már szinte mindenkitől megkaptam, még a szomszédomtól is, mikor kérdezte, hogy miért vagyok itthon mostanában ilyen sokat. Egyedül élek, nem vagyok rászorulva senkire, de már ott tartok, hogy látni sem akarom őket. Csak zavar, hogy ennyire nem tudják elfogadni, hogy nem vagyok robot. Tényleg nem lehet találni olyan munkahelyet, ahol legalább wc-zni hagyják az embert? Nem volt más munkahelyem, csak az, ami bezárt, és ott nem ilyen körülmények voltak. Most tényleg én vagyok a hülye, hogy felmondtam, és nekik van igazuk?



2012. febr. 13. 12:59
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos manapság sok önjelölt okostojás puffogtatja, az ilyen "ez van ezt kell szeretni" típusú demagóg fasságokat. Pedig mindenkinek egy élete van és akárki akármit mond, az embernek joga van életminőségben élni. A családtagoknak meg mondd azt, hogy csinálják ők, aztán meglátjátok...

Sajnálom, hogy nem felvilágosult emberek vesznek körül.

2012. febr. 13. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim válasza:
100%
Nem, nem te vagy a hülye. Ebbe fizikailag, lelkileg tönkrementél volna, semmi sem ér ennyit, még a mai világban nehezen található munka sem! Főleg úgy, hogy szerencsére nem szorulsz másokra. Szomorú, hogy nem állnak ki melletted, próbálj meg magaddal foglalkozni és ne mások véleményére adni, persze ezt könnyű mondani, tudom. Sok sikert egy emberibb munkahely megtalálásához!
2012. febr. 13. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
58%

Ha egyedül voltál erre a munkára (még nálunk a dabasi sztk-ban is 3an vannak rá minimum, pedig az nem konkrétan kórház) akkor azért megértelek,elég durva.:S

Nekem is volt egy könyvelői melóm, életem első munkahelye, 8-tól fél5-ig dolgoztunk, és két éven keresztül amikor fél 5kor felálltam a főnököm mindig flegmázott,hogy fél 5 van és már megyek is? Hát eleinte még én éreztem magam szarul. majd mondtam hogy dolgom van, majd mondtam,hogy haza, aztán úgy 2év után mondtam,hogy fix fizetésem van fix időbeosztással, ha akarja,hogy maradjak oké, lehet kicsengetni a túlórát HUF-ban.. erre már nem mondott semmit. Végül én mondtam fel de nem bánom,mert azóta egy nagyon családcentrikus kis helyen dolgozok szintén pénzügyi vonalon.:)

Nem tudom milyen területen dolgozhattál eddig, de nem tudnál esetleg abban a szférában elhelyezkedni,ahol megszűnt a munkahelyed?

A családdal pedig egy kicsit minimalizáld a kapcsolatot, hidd el amint lesz munkád minden megváltozik

2012. febr. 13. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
53%

egyébként a mai világban nem lehet nehezebben munkát találni. Ez egy kicsit bűzlik. Sok ismerősöm és én is élő példa vagyok rá. Aki nagyon akar dolgozni, az tud is. Csak nem éppen egy álom munkát. De átmenetileg, ha nagyon meg vagy szorulva jó az is.

Ezt nem neked szánom kdves kérdező,hanem annak a válaszolónak aki a "mai sza r szemét sza rhelyzetre" hivatkozik. :)

2012. febr. 13. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Hasonló van nálunk. A férjem folyamatos műszakban dolgozik, már ráment az idegeire, pedig "csak" két éve csinálja. Most meg kiütik a szemét 90ezres fizetéssel!!!

Úgy döntött otthagyja a céget, és egy egyműszakosba megy, túlóra lehetőséggel. Ráadásul olyasmi amit szeret.

Anyósom fersze igen okos, hogy miért nem tűr a férjem, ő is bírta (csak tönkrement bele).

Merthogy a gyereknek kell a pénz (az alap fizu 5.000-rel kevesebb). Szerintem meg a gyereknek egy nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog szülőre is van szüksége.

2012. febr. 13. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
24%

Vegyes a kép. az én családomban az a szokás, hogy feltétel nélkül támogatjuk egymást, így ebből a szempontból elítélem a viselkedésük. Másrészt viszont igazuk van, tehát egészséges embernek egy 8 órás munkarendet ki kell bírnia akár evés nélkül is. És igen, máshol is ilyen a helyzet, vagy szarabb. Igazából itt te kényelmesedtél el a 10 év alatt.

Az egyébként, hogy wc-re mikor mehetsz ki, illetve mikor ehetsz, a szerződésnek kell tartalmaznia, aszerint kéne eljárni, illetve aszerint érvényesítheted a jogaid.

2012. febr. 13. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 lizzi77 ***** válasza:
100%

Hát bocsika, én még nem találkoztam olyan kollektív szerződéssel, ahol le volt írva, hogy a munkavállaló 14.00-től 14.10-ig mehet wc-re.Én is dolgoztam olyan helyen, ahol bizony volt olyan, hogy nem tudtam elmenni se ebédelni, se egyéb dolgokat intézni, de azt tudomásul kellene végre vennie a munkáltatónak, hogy emberből vagyunk, emberi szükségleteink vannak, ha nem eszel időben, lemegy a vércukrod, szédülsz, rosszul teljesítesz, ez kinek jó?Plusz, ha nő az illető, akkor vannak azért bizonyos napok, amikor igenis ki kell menni.Olyan is létezik, hogy valakinek egyszerűen érzékeny a hólyagja, többször kell wc-re mennie.Azt én sem tolerálom, hogyha cigizni, meg dumálni mászkálnak ki az emberek, de ez más tészta.

Kedves kérdező, tanulj valamit, amit szeretnél, ha van rá lehetőséged, a családoddal meg közöld, hogy amíg nem tudják, milyen ez, addig ne szóljanak bele.Amíg nem vagy rájuk szorulva, addig ne ugráljanak, inkább támogassanak.

2012. febr. 13. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
28%

ŐŐ nem hülye voltál csak rugalmatlan...

Aztán ez okozta a vesztedet..


Nem tudsz wcre menni?


Akkor odakészítesz valami üveget, vagy ahogy tudod úgy oldod meg!


Olyan meg nincs hogy nem lehet enni, akkor odakészítesz egy zacskó akármit és azt nassolod.


Továbbá nem "beadod" a felmondásod egy iylen világban, aztán utána kezdesz keresgetni, hanem mellette már keresgetsz, és ha van vmi jobb akkor váltasz!



Nekem már több mint 15 melóhelem volt mindenféle téren, és azt már 2-3 nap után látja az ember, ha változtatni kell.


Muszáj túlélni, mert másra nincs lehetőség ha újrakezded.

2012. febr. 13. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

"Továbbá nem "beadod" a felmondásod egy iylen világban, aztán utána kezdesz keresgetni, hanem mellette már keresgetsz, és ha van vmi jobb akkor váltasz!"


Azt én már nem értem volna ott meg, hogy találjak valami jobbat. Úgyhogy bocs. De az egészségem többet ér, akármilyen munkahelynél.


6-nak A másik szerintem olyan nincs, hogy ki kell bírni 8 órát evés nélkül. Ez már kínzásnak minősül. De ha te ezt is vállalod egy munkáért, te dolgod. Én nem fogom még egyszer.


Többieknek köszönöm a válaszokat.

2012. febr. 13. 14:53
 10/13 anonim ***** válasza:
29%
Felnőtt emberként ki kellett volna bírnod 10 órán át is evés nélkül. Kiadós reggeli kell persze. És hülye voltál, hogy felmondtál, amíg nem volt egy másik biztos hely.
2012. febr. 13. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!