Kirúgtak - jogosan?

Figyelt kérdés
Nemrég megvált tőlem a főnököm, aki hónapokon keresztül foglalkoztatott úgy,hogy nemhogy bejelentve nem voltam, de még szerződésünk sem volt. A munkámat korrektül végeztem, határidőket betartottam, minőségi munkát kapott a fizetésért cserébe (ő mondta, hogy ilyen téren elégedett velem). De mivel nem jelentett be, nyitva hagytam egy másik utat is: van fent neten álláskereső hirdetésem, és meglátta. Állítja, hogy friss hirdetés, pedig ő is pont ennek a hirdetésnek kapcsán talált rám anno. Én ezt a hirdetést nemrég megújítottam, ahelyett, hogy töröltem volna, holott ő szintén nemrég nekem ígéretet tett arra, hogy bejelent. Emiatt rúgott ki (vagy legalábbis ő ezt jelöli meg indokként). A cégnél senki nincs bejelentve, szerződése sincs senkinek, egyelőre mindenki csak ígéreteket kapott, meg fizetést (nem számlára). Kérdésem: valóban nagyon helytelenül, inkorrektül jártam-e el, mikor egy szóban tett ígéret mellett nyitva hagytam egy kiskaput(ami hangsúlyozom, mivel hirdetés, csak másik munka lehetőségét hordozza, nem egy másik, konkrét, már megkapott munkát). Ja, és nem ő mondott fel nekem, személyesen, négyszemközt, hanem egy kollégámmal rúgatott ki.

2013. aug. 5. 08:17
 1/8 anonim ***** válasza:

Az egész helyzetben eleve eléggé kiszolgáltatott voltál. Szerintem emberileg nem korrekt, de mivel nem volt semmilyen szerződésed, nem tudsz mit tenni. Legközelebb legyél elővigyázatosabb. (egy teljesen más hirdetést kellett volna feladnod, hiszen benne volt a pakliban, hogy a régit még megnézheti. Az ő szempontjából (részben) érthető, hogy így tett, hiszen biztos munkaerőt szeretne. Az más kérdés, hogy ha ő ilyen hozzáállást mutat, akkor mégis mire számít. De sajnos annyira örülnek sokan, még annak is, ha csak feketén dolgozhatnak, hogy lehet, hogy fog találni helyetted olyat,aki nem akar majd amint lehet, tovább állni.)

Sajnálom és átérzem a helyzeted, én is vállalkozónál dolgozom, nálunk is mindenki minimálbéres, meg vannak még kis apró nyalánkságok, amik ezzel járnak... Szívesebben dolgoznék multinál, de még nem volt lehetőségem

2013. aug. 5. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Ha nem volt szerződésed, nem beszélhetünk jogról (itt: jogtalan kirúgásról). Nem voltak korrektek veled, de ennyi.


A jövőre nézve érdemes átgondolnod, hogy ténylegesen kapsz-e annyi megkeresést a hirdetés kapcsán, ami növelheti az esélyeidet. A kiskapukat 'titokban' szokták nyitva tartani, a munkáltató tudta nélkül. Pl. ha e-mailben küldesz önéletrajzokat, azt nem látja, ha hirdetsz, azt viszont láthatja.


Ilyen világban élünk sajnos, valószínűleg találnak embert a helyedre.

2013. aug. 5. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Igen, abban hülye voltam, hogy azt a hirdetést is megújítottam, aminek alapján ő rám talált, csak a fene se gondolta volna, hogy nézgelődik (ellenőrizget?).


Nem valószínű, hogy másik ember keresne a helyemre, mert ami munkát én elvégeztem néhány hónap alatt, abból ő vígan el fog éldegélni évekig, ez egy ilyen speciális munkakör volt.


Szerettem ezt a munkát, szóval bánom a dolgot, no meg azt is,hogy egy, a munkáját tök felelőtlenül végző emberke meg mindmáig bent van, és neki megbocsátotta a (sorozatos, munkakörén belül elkövetett)botlásait, engem meg kitett az első hibámat követően. Ez utóbbiból gondolom, hogy a felmondási indok valójában csak ürügy volt, valami személyes indok (ellenszenv? irigység? vagy csak szimplán már nem volt szüksége rám?) állhat a háttérben...

2013. aug. 5. 08:51
 4/8 anonim ***** válasza:

Én is arra tippelek, amire Te kedves kérdező. Egy megerőszakolt indok volt, és szerintem nem Téged ellenőrizgetett, hanem más munkaerőt keresett, csak kapóra jött neki, amit látott...


Ne sajnáld, feketemunkás voltál, pengeélen táncoltál azért, hogy másnak a zsebét tömd. Gondolj erre, aztán könnyebb a "felejtés".

2013. aug. 5. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

nos igen...nem maradt más, mint elegánsan, emelt fővel távozni.


ugyanis Te buktad be a hirdetéseddel.

2013. aug. 6. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Igen, én buktam be a hirdetésemmel, ez tény.


Csak kérdés, hogy pusztán ígéretekben bízva Te felégetnél-e minden lehetőséget magad körül, vagy megvárnád, míg biztossá válnak a dolgok?


Persze hosszasan lehetne még tárgyalni,hogy mi korrekt és mi nem az :) Ahányan vagyunk, annyiféleképpen gondolkodunk, ez van...

2013. aug. 8. 10:43
 7/8 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!

Nem tudom, hogy miért hagyod, hogy lelkiismeretfurdalást keltsenek benned a válaszolók...


Nem vagy bejelentve, ígérgetnek, meg keresnek újabb "balekokat" a munkára...


Mit gondolsz, mi várt volna Rád ott?


Mi a teendő? Lesz@rni!

2013. aug. 9. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

Hát igen, nagyon úgy fest a dolog, hogy balekokra vadásznak.


Bele se merek gondolni, hogy mi várt volna rám ott...amiket mostanában hallok, talán még épp szerencsés időpontban szakadt meg a dolog...


Köszi amúgy mindenkinek, aki reagált!

2013. aug. 9. 07:47

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!