Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Egy nap után kilépni (EUdiákOK...

Egy nap után kilépni (EUdiákOK) munkahelyről?

Figyelt kérdés

A héten kezdtem életem első nyári diákmunkáját, szóval nem igazán tudom mi hogy működik.


Egy cégnél úgy volt, hogy már kezdhetek is, de elküldtek az EUdiákokhoz, hogy rajtuk keresztül legyen a szerződés elintézve, ami meg is történt, azóta túlestem az első éles napomon, és több ok miatt is inkább ott hagynám, ennek van bármi akadálya?



2017. júl. 4. 22:11
 1/3 A kérdező kommentje:
Illetve az EUdiákos koordinátorral is fel kéne vennem a kapcsolatot, vagy elég ha csak bemegyek a céghez és ott intézkedek? Gondolom a cégnél úgy is megmondanák, ha van további teendőm.
2017. júl. 4. 22:15
 2/3 anonim ***** válasza:

Iskolaszövetkezeten keresztül nem jelent gondot, viszont olyan már fordult elő velem, hogy ha 24 órával előtte mondtam le, akkor levontak pár ezer forintot a munkabéremből.


Az a legbiztosabb, ha felhívod a céget és megbeszéled velük, max. behívnak még egy napra, hogy tudhanak pótolni, de kötelezni nem tudnak.

2017. júl. 4. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Mindenképpen az iskolaszövetkezettel kell beszélned, mivel ők a munkáltatód. A céget, ahol dolgozol, nem érinti, ha te nem mész többet, nekik az a fontos, hogy egy darab diák menjen, erről pedig az iskolaszövezetnek kell gondoskodnia, mivel a cég az iskolaszöveztkezettel írt alá szerződést.
2017. júl. 5. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!