Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Saját vállalkozás » A vállalkozók hogy bírják a...

A vállalkozók hogy bírják a ruppótlan, alkudozó ügyfeleket?

Figyelt kérdés

Autószerelő vagyok, és azt az álmot dédelgettem, hogy majd kinövöm magam, és saját mühelyt nyitok. Másodállásban picit bele is kóstoltam ebbe, úgy, hogy munkaidő után még itthon is vállaltam pár melót "feketén". Az árakat nagyon alacsonyra lőttem be, ugyanannyit kerestem vele, mint a munkahelyemen, vagyis 2500ft/óra. Például a múlthéten cseréltem vezérlést egy G Astrán, az nagyjából 3 óra munka volt, az ügyfél hozta cserealkatrészeket, és 7500 forintot kértem érte. Ez nevetségesen alacsony ár, senki nem dolgozik ennyiért - és még így is alkudoznak az emberek.

Egyetlen hétig tartott a maszek pályafutásom, ezalatt 4 ügyfelem volt, és ebből 2 alkudozott. Emiatt is döntöttem úgy, hogy abbahagyom, és leteszek a saját mühelyről, mert alkalmatlan vagyok arra, hogy emberekkel dolgozzak, nem szeretek alkudozni, vitatkozni. Maradok inkább alkalmazott, vagy kitalálok valami mást.



dec. 9. 02:30
1 2
 1/17 anonim válasza:
85%
Te nem vagy vállalkozónak való, ennyi. Arra nem vagy képes, hogy azt mondd, hogy nem? Igazi biorobot. Szerencsére felismerted.
dec. 9. 04:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
18%

Számold ki, mennyibe fájna legálisan full ugyanaz a munka, és annyit mondj, de tedd rögtön hozzá, hogy "mivel első ügyfeleim egyike vagy", meg később "mivel volt kéznél alkatrész", "mivel ilyen szépen süt a nap", érted a lényeget, csak ugye valami hihetőbbet adott szituban... Kis engedmény a piaci árból, kimondottan egyszeri. Aki perkál, annak legközelebb nem kell engedni (kettőtől már megszokják), aki alkudozik, azt finoman leteremteni, hogy már adtál egy elég szép engedményt, de így akkor lehet, hogy utoljára.

Ne azt nézd, hogy nem dobod ki ML jachtjára nagy részét, ez Mo., itt nincs olyan összefüggés, hogy ne szedd meg fullra magad az adókerüléseden. Elvégre ha buksz, te fizeted, nem alkubéla. Mi a jó franctól érne kevesebbet a te munkád a piaci árnál? Főnököd biztos legális számlát ad mindenről, nem? Ha esetleg tényleg, akkor kifogtál egy unikornist, én nem is ismerek ilyen műhelyeket a környéken a számomra megfizethetőbbek közt. Földbe állnának rögtön, így is nyomott árak vannak, a cuccok és fenntartásuk pedig nem lesznek olcsóbbak, és kénytelen vagy költeni rájuk, ha nem akarsz veterán műhellyé alakulni. Ráadásul fusiban nem csökkenti az adóalapot a beszerzési és fenntartási költség, se a rezsiköltségek. Nincs elszámolható amortizáció, nincs leselejtezés és fű alatt eladás fusiműhelyeknek... Tehát azzal tervezel, ami van. Alapműveleteket kell ismerni hozzá.

dec. 9. 05:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
0%
LoL
dec. 9. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
58%
A leginkább alkudozós "fillérbaszók" sokszor az igazán gazdagok közül vannak, nem a ruppótlanok közül :) Szóval muszáj megegyezni velük, mert ők fizetnek.
dec. 9. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
63%

Te mész házhoz a lófütyiért. Megmondod hogy a munka 20 ezer. Ha alkudozik akkor elküldöd máshová. Ott majd rájön hogy 50 ezer a meló.


Alacsonyan vállaltad a munkát. Ne haragudj de 10-20 ezer alatt egy autószerelő már semmit sem csinál.

dec. 9. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
54%
Ha adnál számlát rendesen tizedannyian nem alkudoznának, mivel nem tudnak azzal sarokba szorítani, hogy bejelent a navnak ill. sokkal komolyabban vesznek, ha van egy rendes műhelyed, nem az udvaron csinálod
dec. 9. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
58%

Olcson dolgozol sot meg a vevo altal hozott bizonytalan eredetu alkatreszre is valllalsz garanciat?


Ha en javittatok autot, a szerelo megtartja maganak a 40%-ot, o donti el, pl. milyen markaju vezerlest, feknyerget, lengokart vesz meg, ami bevallt.


Jol dolgozik, meg hibas uj alkatresz miatt sem kellett soha visszavinnem autot.


Olyan ugyfellel, aki olcso alakateszt akar vinni hozzad, meg alkudozik, nem szabad foglalkozni.

Meg aki bele akar szolni a javitasba.

dec. 9. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
83%
Miért okoz problémát meg mondani hogy bocs meny máshova ha sokallod?
dec. 9. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
0%
lol
dec. 9. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%
Ezeket a konfliktusokat fel kell vállalni. Szerintem 2 hülye miatt ne adj fel egy komplett pályát, próbálkozz tovább. Amikor a 7-8 alkudozót hajtod el már a szemed sem fog rebbenni.
dec. 9. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!