Mégis mit képzelnek magukról a kisgyerekes anyukák legtöbbje, övék tán a világ?

Speciel én a játszótéren kapok tőlük rohamot.

Nekem is van két gyerekem,de soha nem engedtem meg,hogy a homokozóban(amikor ekkorák voltak)oda menjenek más gyerekhez,és elvegyenek mindent mert az szines meg szép.Persze vannak anyukák akik széles mosollyal nézik,hogy a gyereke el vesz egy idegen játszó gyerektől egyesével mindent, ami nem is az övé.Vagy a másik véglet,amikor két kézzel szórja a homokot bele mindenki szemébe akárki a közelében van.Anyuka meg csak mereng,kitudja hol járnak a gondolatai...

igazad van, hogy attól, hogy anyuka, nem az övé a járda. de tényleg nem csak az anyukák trécselnek a járdán.

és leírnám a másik oldalt is mert sajnos az se fényes :( mikor terhes voltam, 8 hónaposan le kellett mennem a háziorvoshoz beutalót kérni egy vérvételre. pont az influenza járvány közepén (1,5 éve, a híradó a H1N1es kismamákról szólt esténként)

szépen megkértem a tömeget (többnyire nyugdíjasokat) , hogy nem szaladhatnék-e be soron kívül egy beutalóért? elkezdtek velem ordibálni a betegek, hogy mit képzelek, ők jöttek előbb, én úgy is ráérek. majd elsüllyedtem szégyenembe, végül kijött az asszisztens, hogy megnézze mi ez a kiabálás és vitt is be magával, nehogy rám ugorjon valami, nagyon jól esett :)

buszra felszállni, leszállni még egy férfi se jött oda hozzám, hogy segítsen pedig ha nem kapok segítséget, fel se tudok szállni a magas padlós buszra (nem vagyok nyomorék csak 25kg a kocsi+ a babám 11+ a csomagok, ennyi a 45 kilómmal sajnos nem tudok megemelni)

viszont és ezt hangsúlyoznám, a kamaszok, tinik, fiatal srácok (akikre azt szokták mondani, hogy neveletlen hü.. gyerekek) kivétel nélkül jönnek és segítenek feltenni a kocsit!!!!! le a kalappal előttük!! :))) a helyet is ők szokták átadni mondjuk nem fogadom el, mert úgy se tudnék leülni :)

Elolvastam nagyjából minden hozzászólást, hát elég nagy bunkó a válaszolók többsége, ne haragudjatok..

Nem védeni akarom a kisgyerekeseket de amiket hozzájuk vágtok (gyereküvöltés a boltban, 3-4 éves gyerekkel leülés a buszon stb.) hát kívánom ti is hasonló jókat tapasztaljatok amiket ti csináltok... én igenis átadom a helyem, előre engedem a sorban a pici babásokat istenem ennyire kiveszett volna már a jóérzés a világból???

Velem még soha nem volt olyan, hogy magamról megfeledkezve leállok beszélgetni. Gyerekkorom óta reflexszerűen bennem van az, hogy félreállok. Nem tudom, hogyan, mert a környezetemben egy embert se ismerek, aki félreállna trécselni, mindenki az út közepén áll le. Én vagyok az, aki félrehúz mindenkit, hogy "de álljunk már el az útból".

Egyébként a másik, hogy amikor gyereket vállalsz, nem várhatod el, hogy mások segítsenek. Szép lenne a segítőkészség, de elvárni és alapozni rá nem lehet. Én is szoktam segíteni babakocsisoknak, amit tudok, kinyitom nekik a kaput, tartom a liftajtót, (emeléshez gyenge vagyok), de ezt elvárni nem lehet.

Az egyik válaszolónak pedig igaza van, általában a bőrdzsekis rockerek a legsegítőkészebbek.

Hát, kérdező komolyan mondom olvasol a gondolataimban. Pont én is ma vagy holnap akartam feltenni a kérdést!

Az a vicc hogy nálunk legtöbbször a (csak és kizárólag) bicikliutat foglalják el a babakocsisok.. Ha csengetni vagy köhécselni merek vagy szólni előfordult hogy lek.anyáztak,de legtöbbször csak leüvöltenek hogy mért nem szállok le. Megjegyzem 2 méterrel beljebb ott van nekik a járda...Nem értem hogy a bicikliúton miért kellene nekem leszállni amikor nekik ott van a járda? De előfordult olyan is hogy volt ilyen falunap szerűség a közelben, volt egy sátor és egy híd vezetett oda. Szerintem egy méter átmérőjű nem volt a híd, egy babakocsis pont beállt az elejére, gyerek sehol se a babakocsiban se sehol, a nőci telefonált emberek a sátorból se ki se be.. Érdekes hogy a tolószékes, mozgássérült emberek lehúzódnak a járdáról, holott nekik abszolút nem kéne, míg a babakocsisok nem! Elegem van hogy most már minden nap viaskodni kell velük, hogy a saját bicikliutamon elmehessek! Ennél már csak az a jobb amikor kiveszik a gyereket a babakocsiból és hagyják az úton kóborólni.. Nem egyszer kellett satufékkel megállnom hogy ne üssem el a picit ( szintén bicikliúton) és persze én voltam a hülye, mert hogy miért nem szállok le.. Olyan pici babát nem is engednék egyedül sétálgatni úton..

De nekik nem lehet szólni mert ők anyukák, mert ők aztán olyan fain emberek én meg csak egy átlag ember vagyok és én nekem le kell szállnom és tolnom mögöttük a bicajt hogy ők kényelmesen mehessenek.. Van egy olyan út is itt, amely bickliút és járda egyben.. Rendszeresen az út közepén tolják a babakocsit, nem is kellene a sárba húzódniuk, meg semmi, csak egyszerűen 30 cm-el beljebb tolni de nem teszik és se egy biciklis se egy gyalogos nem fér el mellettük.. Ha lejjebb húzódnának olyan kényelmesen elférne mindenki de nem.. És ha az ember szólni mer egyből ordítoznak hogy szálljak le.. Engem nem zavar ha sír a gyerek a boltban mert nem mindig lehet megakadályozni hogy bekövetkezzen, kit érdekel ha beszélgetnek az úton, csak úgy tegyék azt hogy másokat ne zavarjanak, és a közlekedést ne akadályozzák.. És itt ez a babakocsisok 90%-ra igaz..

00:15

Ha ordítoznak ordíts vissza. Vagy gondolkozz valami frappáns válaszon, amit a szó is belefagy :)

Nincs gyerekem, de az unokatesóm csinálta azt, hogy babakocsival szélesen mosolyogva kipécézett egy fickót és addig vigyorgott rá, amíg észbe kapott. Így mindig elérte, hogy valaki "önként" segítsen.

Én azzal szoktam szórakozni, hogy amikor egy nő tanácstalankodik a babakocsival a busz ajtajában, akkor odamegyek és aránylag hangosan megkérdezem, hogy segíthetek-e? Mivel 45 kg vagyok, a férfiak többsége kapcsol, hogy mennyire ciki, hogy én segítek és nem ő 80-90 kilósan. Rendszerint félretolnak, hogy majd ők.

De ha ketten emeljük, én is tudok segíteni - ennyi előnye van a sportnak.

Negatív tapasztalat: egyszer a metrón ülve oldalra néztem és láttam, hogy gy terhes lány áll mellettem. Mondtam neki, hogy látom, hogy terhes, üljön le nyugodtan és felálltam. Ő vicsorogva: NEM VAGYOK TERHES!! Bakker, nagy hasa volt, nem gondoltam, hogy sörhas... Olyan 7-8. hónapnak tűnt. Visszaültem, velem szemben meg liluló fejjel tartotta vissza a röhögést néhány utas.

Járdát elállóknál bevált, hogy ha nem reagálnak, akkor egész közel hajolok és hangosan mondom, hogy "elnézést!". Hűűű, hogy ugrálnak félre ijedtükben :) Mire reagálni tudnának, már messze járok :)

De boltban - ezt valamiért az idős nénik csinálják előszeretettel - nagyon zavaró tud lenni, amikor szó szerint beleállnak a seg.gembe. A kosarat meg nekem is nyomják. Ilyenkor élek vissza azzal, hogy göndör, szanaszét álló hajam van. Finoman hátrébb hajolok, amíg a néni orrát nem csiklandozza. Egyből tolatnak vissza :))

Az én környezetemben sokat hallok terhes vagy kisgyerekes kismamákat panaszkodni, hogy a közlekedési eszközökön senki sem adja át a helyét. Azt nem értem, hogy nekik nincs szájuk, hangképzőszervük, tüdejük amelyek segítségével meg tudnának kérni valakit, hogy adják át a helyüket? Én kérek elnézést, hogy utazóként nem azt lesem, hogy mikor száll már fel egy gyerekes és vághatom magam haptákba!

A babakocsi cipelésnél ugyanez. Miért várjátok el, hogy vadidegen emberek jó szolgaként körülöttetek ugráljanak? Szerintem a nézegetéssel, meg a pofavágással sokra nem lehet menni, de ha megkér az ember valakit, hogy segítsen, akkor az illető is sokkal jobban áll a dologhoz.

Egyébként az útban állásról: Én azt vettem észre, hogy függetlenül a kismamáktól sok bunkó ember megáll az út közepén, a kismamák csak azért feltűnőbbek, mert mellettük van egy nagy kocsi.

Döbbenet a hozzászólások többsége.Én személy szerint nem várom el az emberek segítő készségét, de nagyon-nagyon jól esne. Kérdezi az előző hozzászóló mért várják el? Hát azért mert engem még úgy tanított kicsinek anyukám, hogy kismamáknak, idősebbeknek,kisgyerekeseknek, és mozgás korlátozottaknak AZONNAL ADJAM ÁT A HELYET!!!!! Ehhez is tartottam magam eddigi életemben, sőt az én gyerekem is e szerint fogom nevelni.

7 hónapos kismama vagyok. Múlthéten sajnos többször kellett bemenjek a városba (Bp.) hivatalos ügyet intézni. Férjem melózott, így mivel reggeli időpontjaim voltak a hivatalokba, ügyvédhez, kénytelen voltam a nagy reggeli dönpingel utazni. Elkeserítő volt, és azóta is csak azon filózom, vajon a hormonjaim végett vettem-e a szívemre. 4-6 villamoson gy 80-év körüli néni állt fel átadni a helyet jó pár megálló után. Előttem egy 45 körüli férfi, és egy 30 körüli fiatal nő körömcipőben kiskosztümben... Nem akartam elfogadni mert a néninek majdhogynem nagyobb szüksége volt rá. Mikor felállt, hogy ő bizony átadja a helyet, tüntetőleg 3-an ugrottak fel a környezetünkben. Nem szólok, mert ez alapvető illem kéne legyen. Megérteni, hogy egy hatalmas pocakkal amiben ficánkdol a baba, fáj húzódik mindened, és minden fékezésnél félted be ne üsd a pocakod, vagy valaki rád ne essen nem nagy művészet. De ez sajna nem csak a villamoson volt így. Persze lehet fáradt az ember,és lehet néha rosszul, de nehogymár mindig mindenki.10-ből 10-en. Az emberekből sajnos kiveszett az empátia, és segítő készség. A legkisebb dolgokat is felfújják, hatalmas problémának, mindenkinek csak a maga nyűgje fontos szomorú :-((((