Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » A fiam nem volt hajlandó...

A fiam nem volt hajlandó elolvasni a kötelező olvasmányt, most bukásra áll. Mit tehetek?

Figyelt kérdés

A fiam most ötödikes.

Alsóban a tanárnál inkább olyan ajánlás jelleggel voltak kötelezők de nem vette túl komolyan ha valaki nem olvasta el. A mostani magyartanár viszont nagyon szigorú és ragaszkodik hozzá. A fiam utál olvasni és azt mondta már pedig ő ezt a gagyi könyvet el nem olvassa. Mondtam is neki akkor elfelejtheti a fociedzést. Erre egy hónapja kiült többször este a konyhába és olvasott(legalábbis is azt hittem) míg én takarítottam. Még olvasó naplót is írt. (mint kiderült ezt egy osztálytársáról másolta le). Mostanában láttam a krétán hogy 6 egyest kapott, szóbeli feleltre. Azt mondta nehéz az anyag stb, mire én leültem vele naponta órákra. Ma reggel a piacon összefutottam a tanárnővel aki elmesélte a valóságot ést azt hogy addig fogja feleltetni azokat, amíg el nem olvassák a kötelezőt. (kb 8 an állnak emiatt bukásra) a fiam ma közölte hogy csinálhatok bármit ő azért se olvas el egy ennyire régi könyvet. Mi csináljak? Azt nem akarom hogy megbukjon, a tanárnő nem fog engedni, a fiam pedig rettentő makacs.


ápr. 7. 15:01
 121/162 anonim ***** válasza:
76%
Amit te egy gyereknek 3 óra alatt megtanítasz, éppen azt NEM TANULJA MEG. Magától kell tanulnia. Magától kell rájönnie. Az az övé, amire magától jön rá. Ha én fél óra alatt elmagyarázok neki egy különösen nehéz fizikapéldát, ő meg két héten át minden este fekszik az ágyban, bámulja a plafont, aztán egyszer csak a homlokára csap, hogy heuréka, aztán legközelebb már a világ legszélesebb mosolyával ő meséli el másnak, mire jött rá... Akkor jobb lett volna leültetnem és elmagyaráznom neki? Ezt nem értitek. Ami nem baj. Nincs mindenkinek pedagógusi vénája. Csak akkor ne szólnátok bele a pedagógus munkájába...
ápr. 7. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 122/162 anonim ***** válasza:
0%

#124 (#121 vagyok)


Teljesen igazad van, egyetértek!

ápr. 7. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 123/162 anonim ***** válasza:
18%
#124 Itt valami törülve lett, mert te vagy a 124, de azt írod, 121 vagy, ami én vagyok.
ápr. 7. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 124/162 anonim ***** válasza:
90%
De amúgy ez a kritikus gondolkodás... A forrás alapú történelemoktatásnak is sok a kritikusa. Mert a diákok (meg a rossz tanárok hatása) a forrásokat kezdte magoltatni. Amikor az egésznek az lett volna a lényege, hogy forrásokat olvastatnak, gugli, wikipédia, könyvtár, magadnak találod meg a tananyagot. Na már most, ez csúnyán megbukott. Erre a világon senkinek nincs elég ideje. Az meg ugye felesleges seggelés sokak szerint, hogy oké, nem száraz szöveg, hanem száraz források alapján (aminél amúgy a száraz szöveg tömörebb lenne) be kell magolni tényeket. Egyik sem jó. De azt sem csinálhatom meg, hogy kieresztem a közoktatásból azt, akinek annyi történelmi ismeret nincs a birtokában, hogy nem bíznék rá szavazójogot. Na, kedves anyukák-apukák-felvilágosult szülők-minden tanárnál okosabb felnőttek! Hogy oldjátok meg ezt a feladatot? Mert nekem erre a kérdésre tudjátok, mi a válaszom? Hogy én ezzel nem foglalkozom. Azért van az állam, azért adózok, hogy ezt ne én találjam ki, hanem az, aki ért is hozzá.
ápr. 7. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 125/162 anonim ***** válasza:
88%

22:04


Én 2-es voltam végig középiskolában töriből, mert totál nem érdekelt akkor. Az egyetem alatt valamiért elkezdett érdekelni és történelem könyveket kezdtem olvasni szabadidőmben. Nagyjából egész jól ismerem már a középiskolai középszintet.

Ha olyan tanárom lett volna, mint te, aki megbuktat, akkor nem tudtam volna egyetemre menni és jól kib**tál volna velem, mert nem tudnék ma abban a szakmákban dolgozni, ami mindig is érdekelt.


Én középiskolában nem voltam a történelem tanulásra érett... Ezt vállalom, de ez nem indok arra hogy egy tanár emiatt elb**hatja az életem. Nagy szerencsém volt, hogy nem ilyen szűk látókörű töri tanárom volt.

Alaptörvényt is kb 22 évesen olvastam el legelőször, pedig azt érettségire kaptuk.

ápr. 7. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 126/162 Darius- ***** válasza:
31%

118 - Így van, igazad van. Én azt sem tudom miről szólnak. Általában meghalnak a főszereplők a végén. Én nem is típus vagyok. Nekem vidám és impulzív természetem van, a durva tartalom vagy a horror nem gond, habár az sem a kedvencem, de a tragédiákat utálom, ahol a főhős meghal. Rám ezek rossz hatással vannak. Árvácska - láttam filmen. Ilyet én nem tanítanek gyerekeknek. Már nem abban a középkori szintű világban élünk. Sok lelki sérült, bántalmazott író műveit is felemelték, mint Kafka, Orwell, Dostoyevskiy. Gogol művei pedig valami eszméletlen.


Én tudom azt, hogy boldog vagyok, függetlenül a társadalmi helyzettől és rendszertől, nem törekszem sokra, elégedett vagyok azzal ami van nekem. Engem is ért tragédia, fáj még mindig, de van értelme kiért oruljek.

ápr. 7. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 127/162 anonim ***** válasza:
20%
Ne haragudj, de A kis hercegben is gyakorlatilag meghal a címszereplő kis herceg. Nem bújhatsz emögé, hogy téged zavar az olyan könyv, amiben a főszereplő meghal. Akkor neked már ötéves korodban nagyon durván el lett cseszeve az érzelmi-értelmi fejlődésed, ha te nem bírsz egy olyan könyvet felfogni, amiben meghalnak emberek. A Pál utcai fiúk is pont azért kötelező, hogy te 11 évesen találkozzál azzal a gondolattal, hogy bizony, a veled egyidős kisfiúk is halandóak. Ha te ez elől elzárkózol, ha neked ez olvashatatlan, akkor valami nagyon nagy baj van. Pont azért kötelező, hogy megbarátkozz aezzel a gondolattal. A kincskereső kisködmön 9 éveseknek talán még korai, de egy Pál utcai fiúkat igenis egy 10-11-12 évesnek fel. kell. tudnia. fogni. Akinek nem megy, az súlyos hendikeppel kezdi az általatok annyira nagyra tartott való életet. És majd amikor a vavló életében éri trauma, és nem fog tudni megküzdeni vele, az bizony a te hibád lesz. Mert annyira nem voltál képes, hogy elolvastass vele egy könyvet, ami legalább részben felkészítette volna arra a tényre, hogy ez a világ bizony egy gonosz, kegyetlen hely.
ápr. 7. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 128/162 anonim ***** válasza:
3%
Amúgy Árvácska nem hal meg. Ő csak felgyújtja a házat, ahol akkor lakott, amikor végleg tele lett a nemlétező töke. :D Tényleg, olvasd már el ezeket a könyveket. Anna Karenina, na, ő vonat elé ugrik, ő meghal. De a könyvben mellékszálban egy kedves fiú meg egy kedves lány egymásra talál. A kis herceg, ő vagy meghal, vagy hazamegy a rózsájához. Ahogy tetszik. Micimackó, az egy nettó taoista filozófus. Az arany ember, na, ő nem hal meg, de a saját helyére dob egy hullát, hogy azt higgyék, meghalt. A kőszívű ember fiai, na, ott az egyik nem hal meg, a másik sem, de a harmadik úgy tesz, mintha ő lenne az egyik, és ő meghal. Az egri csillagok, na, ott kb. csak a legértelemesebb karakter hal meg. De legalább káromkodik közben. Nem értem, miért olyan nehéz ezeket elolvasni, amikor kb. semelyik nem tart tovább egy délutánnál, esetleg egy hétvégénél.
ápr. 7. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 129/162 anonim ***** válasza:
82%
Szegény kérdező, ő csak szerette volna megtudni hogy vehetné rá a gyerekét az olvasásra és helyette összejött egy olvasóklub a kérdése alatt. :D
ápr. 8. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 130/162 anonim ***** válasza:
70%
#132 K*rva egyszerűen, de már mondtuk is neki, úgy, hogy letiltja a gyereket a számítózásról, és étkezéseken kívül akkor jön ki a szobájából, ha olvasott. Persze ilyenkor nem ártana, ha a kérdező sem lenne egy műveletlen pöcs, azaz tudná ellenőrizni időnként, hogy olvasott-e a gyerek. (Azaz amikor kitolja a gyerek az orrát a szobájából, belekérdez a könyvbe. Nekem a szakmunkás apám belekérdezett a klasszikusokba.)
ápr. 8. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!