Kezdőoldal » Állatok » Állatvédelem » Mit lehetne tenni érdemben a...

Mit lehetne tenni érdemben a kutyaszaporítók ellen, akik beteg állatokat adnak el, és/vagy rossz körülmények között tartják őket?

Figyelt kérdés

Rengetegen vannak, akik évek óta az állatok kizsákmányolásából élnek. Nagy port kavart tavaly a söjtöri ügy, de úgy tudom, az a mocsok csak pénzbüntetést kapott.

Állatvédők panaszkodnak, hogy a hatóságok gyakran félrenéznek, és/vagy maguk a hatósági állatorvosok is benne vannak a több milliós üzletekben. Nem törődnek azzal, hogy évente kutyák ezrei pusztulnak el betegség miatt vagy külföldre szállítás közben.

A napokban két névvel is találkoztam: az egyik Szabóné Ács Andrea, akit hiába jelentettek fel már többször is, semmiféle büntetést nem kapott; a másik Fazekas Tünde, együtt is "dolgoztak" egy időben.

Egy kis illusztráció:

https://www.youtube.com/watch?v=BjDZfNoF6fQ


Szóval hogyan lehetne hatékonyan fellépni az ilyenek ellen? Azt tudom, hogy van néhány radikálisabb állatvédő szervezet, akik nagy ritkán foglalkoznak ilyesmivel (tudom, nincs is rá kapacitás), és néha sikert érnek el egy-egy tenyésztőtelep felszámolásával, de ez sajnos nagyon kevés.



2018. szept. 1. 09:43
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
16%
Semmit, legálisan csinálják és több százezren éltetik őket
2018. szept. 1. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
96%

Szoktam mondani nagy állatbarát létemre:


Az iskolában a gyerek fejére hullik a vakolat, a kórházban nem gyógyítanak meg, cserébe fertőzéseket kapsz. Amíg ez az ország itt tart, ne várj állatvédelem terén tudatos, felelős embereket.

2018. szept. 1. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
96%
Van egy rokonom, navnal dolgozik. O mondta h lehet jelenteni a rendszeres elletoket akik dragan adjak.
2018. szept. 1. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:

#1:


"Semmit, legálisan csinálják"


Legálisan? Az állatvédelmi törvény bizonyos előírásait nem tartják be, tehát törvénysértő módon járnak el.


A 3. § 4. pont szerint "állatkínzás: az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő - nem kísérleti célra szánt - állategyed tenyésztése, szaporítása"

- a folyamatos (évi kétszeri) elletés súlyos egészségkárosodást okoz az anyakutyákban (emlő- és méhbetegségek, a szervezet energiatartalékai lenullázódnak, nincs idő regenerálódásra stb.);

- szintén egészségkárosodást okozhatnak a nem megfelelő tartási körülmények, pl. szűk ketrecekben és/vagy napfénytől elzárt pincékben tartott állatok esetében;

- egészségkárosodást okozhatnak a nem megfelelő higiéniai körülmények, a nem megfelelő táplálás stb.

- az öröklődő betegségben szenvedő egyedek szaporítása állatkínzás, tehát bűncselekmény.


Ugyanezek a cselekmények sértenek további előírásokat is:

4. § (1) Az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni.

(Definíció az előző paragrafusból: "8. jó gazda gondossága: az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel, tartási, takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet");

6. § (1) * Az állatnak tilos indokolatlan vagy elkerülhető fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni, az állatot károsítani.

Forrás:

[link]


#2.:


"Az iskolában a gyerek fejére hullik a vakolat, a kórházban nem gyógyítanak meg, cserébe fertőzéseket kapsz. Amíg ez az ország itt tart, ne várj állatvédelem terén tudatos, felelős embereket."


Szerintem nem kell "sorba állítani", hanem PÁRHUZAMOSAN kellene javítani, amin csak lehet.

Sajnos saját tapasztalat alapján tudom, hogy az oktatás és az egészségügy helyzete az elmúlt évtizedekben nemhogy javult volna, hanem inkább romlott, méghozzá sokat. Nem lehet arra várni, hogy "majd x év múlva jobb lesz". Ez a rendszerváltás előtt volt "szlogen", mindig ezt mondták, és mindig erre vártunk, hogy "majd a következő öt éves terv idején jobb lesz", vagy "majd a gyerekeinknek/unokáinknak már jobb lesz". Nem lett.

Évtizedek teltek el így, sokaknak az egész élete.


#3.:


"Van egy rokonom, navnal dolgozik. O mondta h lehet jelenteni a rendszeres elletoket akik dragan adjak."


Ilyen próbálkozásokról hallottam már, de sajnos az esetek többségében negatív eredménnyel, azaz néhány kivételtől eltekintve nem foglalkoztak a bejelentésekkel.

De lehet, hogy érdemes lenne többször próbálkozni, vagy megtalálni azokat a hatósági embereket, akik lelkiismeretesek, ill. akik felfogják, hogy az állam mekkora pénzeket tudna kaszálni az adócsaló szaporítók büntetéseiből. Milliós nagyságrend, ha nem milliárdos.


Egyébként köszönöm az eddigi válaszokat.

2018. szept. 1. 14:43
 5/15 anonim ***** válasza:
88%

Sajnos ez ellen nem nagyon lehet mit tenni - akkor szűnne meg ez a tevékenység, ha nem lenne kereslet a szapis kutyákra.

A kulcs tehát az emberek felvilágosítása, hogy miért ne vegyenek ilyen helyről kutyát. Viszont mivel az emberi ostobaság határtalan, ez is csak egy szélmalomharc.

2018. szept. 1. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:

#5.:


Nem csak az ostobaság miatt szélmalomharc, hanem túlságosan időigényes is. Sajnos nem lehet rövid idő alatt tömegekhez eljuttatni az infókat. Aki nem követ állatvédős oldalakat, és az ismerősei sem osztanak meg ilyeneket, ahhoz nem jut el. Az évek meg csak telnek, beteg kutyusok ezrei szenvednek, a szállítókamionokba bezsúfolt "korhatáron aluli" csöppségek százai elpusztulnak... :(((


Talán ezt a Szabóné Ács Ildikót most sikerül lekapcsolni, legalábbis erre mutatóan alakulnak a kommentek egy posztnál:

[link]

(A nevet sajnos elírtam a kérdésnél, tehát nem Andrea, hanem Ildikó.)

De ő csak egy a sok közül.

2018. szept. 1. 17:29
 7/15 anonim ***** válasza:
100%
Már nem emlékszem hol de pl valamelyik országban úgy tudom bevezették hogy törzskönyv nélküli kutyáért nem lehet pénzt kérni.
2018. szept. 2. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 A kérdező kommentje:

Helyes. :)


Angliában is szigorítják a törvényt:

[link]

2018. szept. 3. 08:03
 9/15 anonim ***** válasza:
0%
Nem sokkal rosszabbak, mint amit egyes fajtáknál a tenyésztők teljesen legálisan, papírral művelnek... Attól, hogy genetikai torzulásokat ezeknél a fajtáknál most épp "standard"-nak hívnak, még nem lesz egészséges az állomány...
2018. szept. 4. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

Bár ugyanazt jelenti, de én mégis inkább fordítva fogalmaznék: a tenyésztők sem sokkal jobbak.

Igazából nem sok minden kell ahhoz, hogy valaki tenyésztő legyen - aztán hogy mennyire lelkiismeretesen csinálja, azt már nem ellenőrzi senki. Lehet, hogy ugyanolyan gané módon működik, mint az átlag szaporítók, mint ez az Ács Ildikó is.

Egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy nem lenne szabad kutyákat és macskákat pénzért árulni, az megoldaná a problémák jelentős részét. De persze tudom, hogy nem valószínű, hogy ez valaha is bekövetkezzen.

Igazából az "otthoni" szaporításnak is borzasztó következményei lehetnek, érdemes megnézni ezt a videót, és elolvasni a poszt szövegét is:

[link]


Én úgy gondolom, hogy a három közül a szaporítók a legrosszabbak.

2018. szept. 5. 00:37
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!