Te mit gondolsz a gyerekkori állatkínzásról?

Attól függ, mit értesz ez alatt.

Én állatvédőnek, állatrajongónak tartom magam, mióta az eszemet tudom, állatorvosnak készültem, mindig volt kutyánk macskánk tengerimalacunk stb...

Mégis vannak olyan emlékeim nagyimnál kiskoromból, hogy összefogdostuk a varangyos békákat eső után (olyan helyen él, ahol akkoriban szó szerint ezrével voltak), kicsipeszeltük a szàrítókötélre, mert az vicces. Vagy fejbecsaptuk a vízisiklót, hogy kiszàrítjuk a napon és milyen jó trófea (nyilván gőzünk se volt a preparálásról).

Tény, nem volunk pszichopaták, nem tépdestük ki a békák lábait meg tudomisén, szóval nem az volt a célunk, hogy ártsunk nekik, csak akkoriban gyerek fejjel nem gondoltunk bele.

Ilyet szerintem mindenki csinál, szóval ezen nem akadok ki.

Ahol konkrétan arról van szó, hogy valaki bántja az állatokat gyerekként, mert kíváncsi, mekkora fájdalmat tud okozni, vagy élvezi a vèrt, a halált, bármit... Nos, az ilyen gyerekekkel nagyon komolyan kéne foglalkozni. Tény és rengeteg kutatàs bizonyította, hogy aki így bánt állatot, az később nagy eséllyel embert is fog. A gyerekkori szadizmus egy olyan jel, ami mellett nem szabadna elmenni, mégis összemossuk az általam is leírt játszadozással.

Mások korrupciója aljas, az enyém csak rátermettség. A szomszéd macskája egy büdös dög bezzeg az enyém tök édi.

Igaz hogy annak akit kínzok mindegy hogy csak kiváncsiságból vagy rosszindulatból teszem de nem érdekel.

Se a rovarok se a halak nem éreznek fájdalmat mert nem sikítanak.

Nem azért verem szét a metrókocsit ha többségbe kerülök mert ártani akarok csak éppen ráérek.

Az én tudásom az elvárható átlag műveltség , amit nem tudok annak nincs jelentősége.

Hihetetlen mekkora barom vagyok!!!

Én "kínoztam" a macskát, de nem volt bennem negatív szándék. Meg akartam tanítani két lábon járni (2 éves voltam) és ehhez szegényt a szőrénél fogva emeltem meg.

Ez olyan 5 percig tartott, amikor épp senki nem volt velem a szobában.

Szegény macsek csak nyávogott, kérte a segítséget a szüleimtől, de engem nem bántott. Az állatok meg tudják különböztetni a gyereket a felnőttől, tudta hogy nem szándékosan okozok fájdalmat.

Utólag nagyon sajnáltam szegény macsekot, bár nagyobb fájdalmat nem okoztam neki, nem maradt maradandó baja (meg "rövidtávú" fájdalma sem, amint elengedtem) és nem szándékosan bántottam - engem csak a gyermeki jószándék vezérelt.

Aki már lefujt rovaritóval egy legyet az látta hogy egyre intenzívebben vakarózik, majd földhözvágva magát örjöngeni kezd. Milyen szórakoztató látvány hiszen tudjuk semmit nem érez.

Én is kínoztam gyerekkoromban állatot élvezeve a hatalmat, amíg fel nem fogtam miaz hogy empátia. Azóta törlesztem a többinek ahol csak tudom. Hiába mondja Izé Jenő gyerek pszichiáter hogy semmi gond ez az én természetes viselkedésem volt ebben a korban.