Más is van, aki Anyának, ill. Apának hívja magát a kutyusának, cicájának, mert úgy tekint rá(juk), mintha (ők is) a gyereke(i) lenné(nek)?

Mindig is voltak kutyáim. Soha nem hívtam őket a gyerekeimnek,és magamat az anyjuknak. Ettől még odavagyok értük. De a kutyát szeretem bennük,nem valami képzeletbeli gyereket.

Van saját gyerekem. 39/nő

#5:

Bocs, de ez már nagyon a beteges szint. :(

#12: Nem tudom, mit tartasz betegesnek ebben. Nem képzelek bele többet, részben poénból hívom így, de egyébként mindegyik háziállatomnak van legalább 10 különböző “hülyeneve”.

Fiatal huszonéves vagyok párkapcsolat és gyerek nélkül, de ha ez megnyugtat, én sem szeretném, ha ez örökké így maradna.

Nem “gyerekpótlékok” számomra a háziállataim, de ettől függetlenül szeretem és megbecsülöm őket.

Csak azt nem értem,miért vaN mindenki lepontozva,aki azt meri írni,hogy ő nem így csinál. Ez megint egy olyan beugratós kérdés,amire igazából csak egy helyes válasz létezhet?

Na a lepontozóknak adok mégegy embert: nem zavar,ha valaki a saját állatával így bánik,amíg nem várja el tőlem ugyanezt. Én szeretem a helyén kezelni,tehát a gyerek az gyerek,a háziállat meg háziállat. Ahogy a gyerekkel se bánok kutyaként,úgy fordítva sem működik.

Ismét hangsúlyozom,hogy ez én vagyok,mindenkinek magánügye.

Igen. Nálunk is ez van. Folyton azt mondom a kutyámnak:

"Gyere ide anyához."

"Hozd vissza anyának."

Nem

Nekem a tengerimalacom nem a gyerekem, hanem az öcsém