A dokumentumfilm-készítők miért nem etetik meg az állatokat amit filmeznek?

Mert a filmkészítők nem szólnak bele a természet rendjébe, csak megörökítik, dokumentálják az eseményeket és ez így van jól.

A természet törvénye, hogy a gyengébbnek pusztulnia kell, hogy csak az erős egyedek maradhassanak fenn és adják tovább örökítőanyagaikat (egyedül az ember az akinél nem így működik, azért is fajzott el ennyire ez a faj...).

Gondolj csak bele, amúgy is csak meghosszabbítaná egy-egy elhagyott állat sorsát a stáb azzal, ha megetetnék.

Mit érnének vele? Szenvedne tovább pár nappal.

Mert náluk alapszabály: nem avatkozunk bele, történjék bármi, vagy úgy mondom, hogyha az életet akarod dokumentálni, nem az állatmentést, akkor nem mentheted az állatokat.

Másrészt értelme sincs. Ha az adott állat képes lenne ellátni magát, akkor nem haldokolna, ésha éppen haldoklik, akkor egy etetés, vagy bármi aligha segít, csak a szenvedését hosszabítja meg. Vagy megmented, vagy nem, de a félmegoldás sehova nem vezet.

Én már pont ezek miatt csak a család, barátok által "cenzúrázott" filmeket nézem meg. Valahol megértem, hogy ez is az élet része, meg kell örökíteni, de a lelkemet bántja, hogy végignézik egy kis (vagy akár nagy) tehetetlen lény szenvedését, kínlódását, pusztulását.

Ugyanígy kiakadok, amikor pl. árvízi tudósításoknál hosszasan filmezik a fuldokló, kétségbeesetten vinnyogó, kapálódzó állatokat, vagy a napok óta egy magasabb ponton rekedt rémült, éhező, legyengült állatokat ahelyett, hogy kimentenék onnan.