A (házi) állatoknak nincs szüksége arra, hogy minél tovább érezzék maguk mellett a szüleiket/hozzátartozójaikat, mint az embereknél?

Fajra jellemzően van egy kor, amikor az elválasztás ideális. Pl. ha egy kutya egész életét az anyja mellett tölti, akkor az anyja halála ugyanúgy megviseli, mint az embert, és sokszor nem tud már "belenőni" falkavezér / egyedüli kutya szerepbe.

Amúgy a vadállatoknál is egy bizonyos koron túl elkergetik azt a felnőtt kölyköt, akinek nem az a sorsa, hogy a falkával tartson. Ha véletlenül találkoznak, biztosan felismerik egymást, de nem hiszem, hogy örömöt éreznek miatta, mert az elválás az életük rendje, nem az összetartás. (Persze, a falkaállatok egészen más téma.)

Az állatoknál nem így van. Az anya ösztönösen neveli a kölyköt, de ha eléri azt a kort hogy egyedül is ellássa magát, onnantól nincs szükségük egymásra. Pl a macskáknál miután az anya elválasztotta a kölyköt, legtöbbször agresszívan lép fel vele szemben, mondván el tudja már látni magát és el akarja kergetni, hogy keressen magának saját területet.

5 év után ha találkoznak, szinte 100%, hogy fel sem ismernék egymást.