Kezdőoldal » Állatok » Halak, akvarisztika » 24 óra alatt elpusztult a...

24 óra alatt elpusztult a halaim 80%-a. Miért?

Figyelt kérdés
Van egy 5 éves akváriumom, 54 literes, anno a feleségemtől kaptam ajándékba. Ahol vette annak idején azt mondták neki, hogy ebben maximum 24 halat tarhat(ok) probléma nélkül. Én ezt sokallottam, de végül is az akvárium fel lett töltve, a víz fel lett készítve stb. 20 darab hal került akkor bele (neonok, márnák, dániók főleg) és egész jól megvoltak. Idővel persze pusztultak el halak, ez természetes. Egyszer valamikor volt egy nagy elhalálozás, akkor elég jól meg volt lilulva a halak hasa, ebből azt gondoltam, hogy ez feltehetőleg valami mérgezés (ammóniára tippeltem) vizet cseréltem, már nem emlékszek megúszták e a halak, illetve, hogy milyenek és mennyi maradt életben. Azt tudom, hogy tavaly már csak pár halam volt, végül elmentek azok is (egyesével) és hát le is lett állítva az akvárium, mert a szűrőm is behalt közben. Persze nem hagytam annyiban, gyakorlatilag egy teljesen új akváriumot hoztunk létre most karácsony előtt a feleségemmel :) Fehér kavics került az aljára, kimostam előtte természetesen. Új szűrő lett vásárolva, beüzemeltem. Lecseréltem a fűtőtestet, mert nem akart sehogy sem 23 fok fölé melegíteni, az új 24 órán belül beállította a vizet 26 fokosra. A hőmérő is új.... Barátomnak van egy 160 literes akváriuma, minden ismerősének ő ad növényeket (apropó növény, a fénycsövet is lecseréltem, az is új, Sun Glo 15w-os), én is kaptam hármat. Az akvárium teteje zárt. Szóval bekerült a kavics, majd a víz. Sera Aquatan-nal elő lett kezelve (1 hétig "érett kb.). Ezután kerültek bele a növények, majd a halak - ez utóbbiak december 21-én. A bekerült állomány: 1 betta hím, 7 neon, 4 rózsalazac, 2 páncélos harcsa, és egy pár xifo. Tegnap délutánra mentünk dolgozni, addig semmi gond nem is volt, délben vettük észre, hogy az egyik rózsalazac fent lebeg a víz tetején... A többi halnak semmi baja se volt, ettek is rendesen, ezért nem gyanakodtam. Estére mire hazaértünk elpusztult a többi 3 darab, plusz 1 neon, meg a betta. Ekkor felhívtam a barátom, ő azt mondt, hogy hagyjam úgy egyelőre. Reggelre meghalt még 4 neon, majd a délelőtt folyamán a maradék 2 neon is... Maradt a 2 xifo, ezek közül a nőstény eszik, sőt, fal, a hím nem nagyon, meg a 2 páncélos harcsa, ezek is időnként lemerevednek az aljzaton, de például most is épp lent falnak... A halott halakat megvizsgáltam, se sérülés, se betegség nyomok, nincs piros/vörös kopoltyú, se hastájéki elszíneződés, SEMMI.... Én még ilyen nem értem. Remélem, tudtok mondani valami infót, vagy legalább, hogy ki mit gondol. Köszi.
2013. jan. 3. 13:00
 1/5 Platypus ***** válasza:
Ammóniamérgezés. Hirtelen telepítettél túl sok halat. Nem a víznek kellett volna érnie, hanem a szűrőbaktériumoknak. Ha nem tápláltad őket az 1 hét bejáratás alatt, például egy kis halkajával, akkor az olyan, mintha nem is járattad volna. Mivel egyszerre hoztad az összes halat, a nemlétező baktériumok nem tudtak elbánni a hirtelen felszabadult rengeteg ammóniával. Elsőre csak 1-2 halat lett volna szabad hozni, és pár hét eltéréssel, kis csoportonként a többit.
2013. jan. 3. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Már 5 évvel ezelőtt is rendkívül rosszul tartottad a halakat, és egyáltalán nem természetes, hogy folyamatosan döglöttek meg. Iszonyat sok halat tettél bele. Most sem sokkal jobb a helyzet, nem tudom miért kell ennyire telezsúfolni. Hülyén néz ki, főleg ha elég növény van benne.
2013. jan. 3. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 Zolka99 ***** válasza:
meg ne tarts neont iyen kicsi aksiba
2013. jan. 3. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 _.-Akv-._ ***** válasza:
Igen, a neon attól függetlenül, hogy kicsi nagy akváriumra van szüksége (hosszban)
2013. jan. 3. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Honnan vetted a vizet a feltöltéshez ?
2015. aug. 23. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!