Kezdőoldal » Állatok » Kisemlősök » Cicák mellé tengerimalac-bébik?

Cicák mellé tengerimalac-bébik?

Figyelt kérdés

Az egyik cica alig 2,5 kiló, kb csak kétszer akkora, mint egy felnőtt malacka, szóval szerintem nem tekintenék egymást veszélynek/zsákmánynak.

A másik cica egy majdnem 7 kilós nagy mamlasz, nagyon szelíd, érzékeny cicus, aki mindenkit puszilgat, állatot és embert is, amikor a kisebbik cica tenyérméretű korában érkezett mellé, első két nap félt tőle a nagycica, aztán a pótapukája lett.

Van még egy idős, végtelenül szelíd és kedves kutyus is, aki mellett élt már törpehörcsög.

Külön szobát nem tudok biztosítani a malackáknak, de nagy ketrecet igen, szuperül, otthonosan berendezve, több búvóval stb, ahonnan csak úgy engedném ki őket, ha a cicák addig ki lennének zárva a szobából, szóval sose engedném őket össze, de ketrecen keresztül találkoznának. Ez ráhozná a conikra a halálfélelmet, vagy éreznék, hogy biztonságban vannak? Illetve egyáltalán szokott ebből probléma lenni, mármint a tengerészek mégsem egér méretűek? Két ivartalan fiú lenne amúgy, ha ez számít.



2022. jún. 4. 18:49
 1/9 anonim ***** válasza:
83%
Nem a cicák nem tudnak majd uralkodni a ragadozó ösztöneiken és még ha nem is tudják kinyitnia ketrecet zaklatni fogyják a tengerimalacokat.
2022. jún. 4. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
89%

Na ezt igy nem! Meg ha kulon szobat tudnal biztositani, de ugy, hogy az jo tavol legyen a tobbi helyisegtol, meg talan mukodhetne a dolog,de igy biztosan nem. Raadasul nem tarthatod oket csak ketrecben, kell nekik a ter, ki kell engedni szaladgalni oket napi szinten, nem csak 1 orara, hanem sok orara. Ezt se tudnad igy megoldani nyugodtan.


A tengerimalac nagyon erzekeny predaallat, kepes belehalni a stresszbe, a macska meg ragadozo, ugyhogy a legrosszabb parositas a vilagon. Allando stresszben lennenek a macskak is es a malackak is.

Kerlek ne kinozd oket.

2022. jún. 4. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim válasza:
93%
Az egyik ragadozó-húsevő, a másik növényevő. Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy vegyél-e egy kecskét a farkasnak az udvarban. :D
2022. jún. 4. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Egyebkent biztosan vannak kivetelek es tuti lesz olyan valaszolo is, akinel tokeletes harmoniaban elt bent a tengerimalac es a macska, de 100-bol 1 ilyen eset van.

Es szerintem nem eri meg elo allatokkal kiserletezni, mert lehet nagyon csunya es veres vege lenne a sztorinak.

2022. jún. 4. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Rendben, megértettem.
2022. jún. 4. 19:27
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Finom lesz nekik.
2022. jún. 4. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%
A cicák természete egy dolog, de szegény malac egész életében f.sni fog, hogy mikor kattannak be és támadnak rá. Meglepően értelmes állatok, de azért nem annyira, hogy felfogják, hogy ettől soha nem kell félniük, na meg azért egy ragadozó esetében soha nem mondhatjuk azt se, hogy soha. Szerintem te sem tudnál nyugodtan élni mondjuk egy oroszlán vagy farkas mellett.
2022. jún. 4. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

De én tudnék, ha tudom, hogy szelíd, kedves jószág az a tigris/oroszlán/farkas, én nagyon imádom az állatokat és megértem őket.

Ezért is mondtam, hogy megértettem.

De ha tudnám, hogy 1-2 héten belül rájönnek, hogy nincs mitől felniük, de így nem, nem akarok nekik rosszat.

2022. jún. 5. 06:23
 9/9 anonim ***** válasza:
Sajnos ha a cicák nem is bántanák, a tengerimalac zsákmányállat és a ragadozóktól ösztönösen fél, akkor is ha nincs korábbi rossz tapasztalata. Ha egy tigrissel együtt élnél te lehet előbb-utóbb megértenéd hogy nem bántana de gondolj bele a malacka intelligenciában nem tart itt valószínűleg, ő azt gondolja ragadozószag=veszély
2022. jún. 7. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!