Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Hogyan lehetne egy felnőtt...

Hogyan lehetne egy felnőtt kutyust hatékonyan tanítani?

Figyelt kérdés

A szóban forgó kutyus egy foxi, akit néhány éve fogadtunk örökbe, mert kitették az utcára. Most 7 éves, és sajnos elég neveletlen, az előző “gazdija”, aki kidobta, valószínűleg nem foglalkozott vele sokat.

Barátságos kutyus, imád velünk lenni, és egy-két dolgot sikerült is neki megtanítani, például a lakásba nem jöhet be, és ezt be is tartja, illetve le tud ülni (bár sokszor csak sokadik rászólásra vagy csak, ha a vacsoráját kapja meg). Viszont például a játékait, labdáit nem adja nekünk oda, ha játszunk vele, egyenesen ki kell venni a szájából, de sokszor azt sem akarja engedni, inkább elfordul. Pedig ha dobáljuk neki a labdáit, azt imádja, a kedvenc játéka, csak éppen odaadni nem hajlandó nekünk. Van két kisgyerekünk, és attól tartok, hogy véletlenül megkapja a kutyus a kezüket, amikor megpróbálják elvenni tőle a labdát.

Az lenne a kérdésem, hogy Ti hogyan nevelitek/neveltétek az idősebb, felnőtt korban lévő kutyátokat arra, hogy tegye le a labdát, amikor visszahozza nektek? Fontos lenne, hogy ezt megtanulja, mert a kisebbik lányunk kicsit fél is tőle, amikor nem adja oda a lasztit, hanem ki kell csavarni a szájából. (Igen, tudom, az sem túl jó, hogy “erőszakkal” vesszük el tőle a játékát, de nem akarja sosem odaadni, inkább jön a simogatásért, de a fejével elkerüli a kezünket, hogy ne vegyük el tőle.)

Köszönöm szépen a segítségeteket!



2019. okt. 11. 14:42
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem jutalomfalattal meg lehet tanítani. Amikor már megy neki, akkor a gyerekeket is bevonni a tanításba, hogy szokja, nekik is engedelmeskedni kell. Ha nem boldogultok, akkor kutyaiskola.
2019. okt. 11. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
4%
Most nem azért, de a kutya nem úgy játszik, hogy odaadja neked a játékát parancsszóra. Neki pont az a játék, ha kergetik őt a játékért, ő meg elszalad vele. Meg kellene tanulnod kicsit, hogy a kutya mit miért csinál. És hát egy élőlény nem a te kicsi lányod játékszere.
2019. okt. 11. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
78%

“Viszont például a játékait, labdáit nem adja nekünk oda, ha játszunk vele, egyenesen ki kell venni a szájából, de sokszor azt sem akarja engedni, inkább elfordul. Pedig ha dobáljuk neki a labdáit, azt imádja, a kedvenc játéka, csak éppen odaadni nem hajlandó nekünk.”


Hű, hát vannak bajok rendesen. Először is a kutyát úgy kell tanítani, hogy MEGTANÍTOD következetesen, amit vársz tőle. Ha azt akarod, hogy letegye a labdát, akkor nem a szájába nyúlkálsz, mert ő azt ezer év alatt sem fogja megérteni, hanem megtanítasz neki egy parancsszót, például “hagyd” és amikor már ezt megtanulta, akkor ki fogja köpni erre a parancsszóra a játékát. Én is a kutyasulit javaslom, mert halvány fogalmad sincsen róla, hogyan kellene a kutya felé kommunikálni amit te szeretnél tőle, és így lesznek a türelmetlen gazdák meg a kiszámíthatatlanságtól rettegő, idegbeteg kutyák.

2019. okt. 11. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
70%
És néhány év együtt élés után jutottál arra, hogy nevelni kellene? Amúgy a kutyasuli kortól független...!
2019. okt. 11. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Szerintetek nem próbálkozom már hosszú ideje azzal, hogy megtanítsam neki ezt a dolgot? Nyilván nem egyik napról a másikra várom el tőle, hogy még a gondolataimat is olvassa, és pár dolgot sikeresen meg is tanult és megszokott már, például, hogy nem jöhet be. Egyébként nem szuperkutyát akarunk belőle nevelni, úgyhogy fára mászni nem akarom megtanítani, az egyetlen, amit elvárnék tőle, de nem nagyon megy neki, az a labda “átadása” játékkor. Persze tudom, kutyafüggő, de a szüleim kutyája például tanítás nélkül mindig odaejtette elénk a labdát, mikor játszottunk, nem ragaszkodott annyira hozzá, mint a miénk. És mások is meg tudják tanítani, hogy adják oda a játékot, ne kelljen elvenni tőlük, én pedig csupán annyit kérdeztem, hogy kinek mi jött be ezen a téren, hogy volt a leghatékonyabb neki a kutya betanítása kifejezetten erre a dologra.

Mivel a kutyusnak valószínűleg nagyon megkeserítették az életét (a seprűtől a mai napig a kert végébe menekül, ha söpörjük a teraszt), éppen ezért soha egy rossz szót nem szólok rá, nem kiabálok vele, úgyhogy nem minősíteném magamat türelmetlennek. És ne haragudjatok, ha a gyermekemet is figyelembe veszem a kérdés szempontjából, nemcsak a kutya érzéseit, mert a lányomat is állatbarátnak szeretném nevelni, amiben nagy gát lenne az, ha félne a kutyáktól, mert valami rossz élmény történne vele. Ennyire egyszerű az egész.

Kutyaiskolába - kövezzetek meg - időhiány miatt nem visszük, de nyugi, télen-nyáron sokat vagyunk kint a kertben a kutyussal, minden nap visszük sétálni, úgyhogy nem azért nem megyünk suliba sem, mert nem akarunk vele foglalkozni egy percet sem.

A kérdésem még mindig csak annyi lenne, ha valakinek érdemi tapasztalata van, hogy miként tudnám rávenni a kutyát, hogy lerakja a földre a labdát? Vezényszót sajnos nem tudok tanítani neki addif, amíg le sem teszi a labdát, és ezt kellene valahogy megoldani. Ha elveszem tőle, akkor már szalad is a kertben, hogy mikor dobom el utána, ha meg lerakom magam elé, akkor odaugrik es elviszi. Annyi mindent próbáltam már, de ezzel megszenvedek, szegény nem érti szerintem, hpgy mit szeretnék tőle. Erre keresnék megoldást.

2019. okt. 11. 16:26
 6/11 anonim ***** válasza:
69%

“szegény nem érti szerintem, hpgy mit szeretnék tőle.”

Én is ezt írtam...


Erre keresnék megoldást.

KUTYAISKOLA. Ahol megtanulsz kutyát nevelni. Kisgyerekek mellett képes vagy ezen spórolni, inkább kiteszed a gyerekedet bárminek?

2019. okt. 11. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Próbáld azt hogy jutalomfalatot adsz. Akkor csak ki kell köpje a labdát. Közben mondod a parancsot. Hamar rájön hogy mikor jön a jutalom. Ennyi.
2019. okt. 11. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen az ötletet! :)
2019. okt. 11. 19:53
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Én cserével tanítottam meg a kutyámnak hozd és add ide parancsot, nyilván most már semmi nem kell magától csinálja.


2 labda kell,érdemes ugyan olyat vagy hasonlót beszerezni.


Egyiket eldobod, szájába veszi hívjad, majd mutasd meg neki a másik labdát és amint kiköpi a szájába lévőt, követeld meg,hogy eléd fusson és üljön le,akkor dobd el a másikat. Ezt mindig ugyan így. Aztán ráfog jönni,hogy a labdát akkor fogod eldobni ha oda megy hozzád. Elméletileg idővel majd kapcsol és oda hozza neked.


Hosszú folyamat lesz,de nem lehetetlen.

Csak neki az is buli és játék,hogy kergetitek és kiakarjátok szedni a szájából :D


Lopásról is úgy szoktattam le,hogy valamit lopott,nem adta akkor elővettem egy labdát,plüssöt,jutalom falatot és mondtam köpd ki,aztán megkapta jutalmát, most már ha esetleg lop vmit,még kaját is!! elég rászólni és kiköpi. Lényeg,hogy következetes legyél.

2019. okt. 11. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

Tartsd be a sorrendisegi szabalyokat:

Etkezes,ajton belepes,el ucsuzas megerkezes!! Ezen alapszik,h odaadja-e a labdat.

Jarj vele futni hetente 4-5-szor. A tiszteletert minden nap meg kell kuzdened egy foxinal. Amelyik nap futottam vele,aznap hallgatott ram

2019. okt. 11. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!