Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Mi lehet a kutyám baja?

Mi lehet a kutyám baja?

Figyelt kérdés

Szombaton elvittem orvoshoz, mert nagyon nyáladzott, illetve a fejét is gyakran rázta. Az orvos azt mondta be van gyulladva az ínye, hőemelkedése van, és adott neki antibiotikum injekciót, illetve gyógyszert, amit majd be kell adni neki. Kitisztította a fülét is, azt most nem rázza azóta. Azt is mondta, hogy le kell szedni a fogkövét, mert amiatt is nyáladzik, ezért vissza is viszem ma, hogy megcsinálja neki.

Viszont azóta is fennáll a nyáladzás, bár nem olyan durva, és még két gyógyszert be kell adni neki (az ínye már szép rózsaszín, nem piros), tegnap este kihányta a száraz tápot egy kis nyállal, illetve a mai napon a mozgása is furcsa. Mindig leül a fenekére, a hátsó lábait összezárja. Nem szokott így viselkedni. Tegnap még ugrált, forgolódott, rendesen mozgott, pisilt is, kakilt is. Kívülről nem találtam rajta semmit. Olyan kedvtelen is. Szerintetek mire számítsak? A mai napon még elviszem az orvoshoz, de nagyon félek, hogy valami komoly baja lehet, esetleg nem is tudja helyben egyből meggyógyítani, és még napokig szenvedni fog, ha esetleg valami komolyabb beavatkozás szükséges.



2020. márc. 16. 16:49
 1/3 anonim ***** válasza:
Lehetőség szerint vidd el másik dokihoz.
2020. márc. 16. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Ne adj gyogyszert,’mert lathatoan attol van rosszul.

A nyaladzas mergezes jele szokott lenni,de akkor orakon belul meghal.


Itt ugy tunik a taptol beteg. Mind savasitanak es nincs bennuk hasznos resz. Kezdd el barfozni: a nyerscsont par napon belul leszedi a fogkovet!!

Adj melle zoldseget is es nem fog hanyni a savtol.


A tapcsinalja a savat a gabonatartalmaval!!

2020. márc. 16. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Mi van a kutyussal?
2020. márc. 16. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!