Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Miért ugat minden reggel a...

Miért ugat minden reggel a kutyánk?

Figyelt kérdés

Nemrég magunkhoz vettünk egy 2 éves labradort. Minden teljesen rendben van vele, szeret nálunk lenni (legalábbis még nem mondta az ellenkezőjét). Viszont már az első naptól kezdve minden reggel ugat valamit. Először csak azt hittük, hogy hallott valakit a folyosón (közös folyosónk, előterünk van a szomszédunkkal, gyakorlatilag 1 nagy ház lett annó kettászedve), mert a bejárati ajtó fele ugatott. Aztán az ágyát áthoztuk a lakás másik sarkában lévő szobába, de itt ugyanúgy reggel ugatni kezd. Körülbelül 2 hét után viszont rájöttünk, hogy nem csak úgy random teszi ezt reggel, hanem ugyanakkor. Méghozzá majdnem másodperc pontosan. Ma reggel is direkt felkeltem korábban megfigyelni hogy mi történik ekkor. Látszólag semmi, én nem vettem észre, nem hallottam semmit, mégis 7:06-kor felébredt és kapásból elkezdett ugatni. Tehát szerintem valami külső hatásra teszi ezt, mert magától ilyen pontosan biztos nem tenné, nem hiszem hogy ilyen pontosan működne a belső órája.

Mit ugathat ilyenkor? Hall valamit? De hogyan, ha én nem is hallom, ő meg felébred rá? Szomszédból szinte biztos hogy nem hallatszik át semmi, vagy 5 fallal odébb vannak.



2020. nov. 29. 10:09
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:

8.


A kakas is kukorekol reggel ... koszonti a Napot. Lehet a kutyad is koszonti a reggelt, vagy udvozol titeket, vagy csak fel akar ebreszteni, hogy kezdodjon mar el a nap.

2020. nov. 29. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 anonim ***** válasza:
Milyen igaz 10-es ... a kutyam az erdoben mar percekkel korabban jelez, hogy fog tortenni valami ... es mindig tortenik is egy jo ido mulva.
2020. nov. 29. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:

Olyan pici sercegeseket is meghall a kutya, hogy nem is kepzelnenk ... az en kutyam valamiert utalja a surlodo hangot, a vilag vegerol is egybol odajon ha reszelgetem a kormom.

Kiszurja a pocok neszezeset a ret kellos kozepen, pedig latni nem lehet semmit.

2020. nov. 29. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 A kérdező kommentje:

#9: Ahol vannak kutyák a környéken, ott el tudom képzelni hogy ez így működik. Nálunk nincsenek, erdős területen lakunk, egy murvás úton kell fél kilométert jönni le a főútról, gyakorlatilag nincs semmi mellettünk.

#10: Mi lehet ez szerinted? Mi lehet amit az emberek nem hallanak de egy kutyát még az álmából is felébreszt? Szinte biztos, hogy igazad van (meg a többieknek is akik ezt írták), csak egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mire ébredhet fel.

#11: Hát nem hiszem hogy fel akarna kelteni. Hiába megyek oda hozzá ekkor, ugyanúgy ugat tovább, nem hagyja abba. Kell egy perc, amíg megnyugszik. És mint írtam nem csak ugat 1-2-t kedvesen, hanem mint ha épp betörtek volna, teljes hangerőből ugat, vonyít, morog.

2020. nov. 29. 11:20
 15/28 anonim ***** válasza:

Akkor vadat hall reggel. Jar arra egy roka, vagy vaddisznok, talan oz ... biztos valami allat lesz.


Vadallatoknak altalaban egyformak a napjai. Ugyan azt a megszokott utat jarjak be es nagyjabol ugyan abban az idopontban. Siman lehet, hogy valami allat jar feletek a reggeli orakban.

2020. nov. 29. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
Az is siman elofordulhat, hogy szagot erez es nem hangot. Lenyeg a lenyeg, jelez valamit ... kapd fel ilyenkor a duplacsovu soretest es menj ki korulnezni a haz korul.
2020. nov. 29. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
Ha erdő mellett laktok, simán lehet, hogy valamilyen állatot hall. Egy rókát, nyulat, nyestet te nem fogsz meghallani, mert nem nagytestű, nagyhangú, de ő igen.
2020. nov. 29. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:
Ha raknal ki mozgaserzekeloket tudhatnad merre keresd azt a valamit ami szimbiozisban el veletek egy birtokon :)
2020. nov. 29. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim válasza:
Már mások is írtak hasonlókat, mármint, hogy a kutyájuk nyüszít, sír ok nélkül, mintha bántanák. Én arra tippelnék, hogy valaki szándékosan bosszantja, például olyan síppal, amit csak az állatok hallanak, sérti a fülüket. Filmben láttam, de szerintem bárki vehet akár szórakozásból is. Én a szomszédra tippelnék.
2020. nov. 29. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:

Mondtad külterületen laktok.

Nálunk is feszt ugatnak a kutyák, ha hagynám, ugyanis nagyon sok nálunk a szökött kutya. Kijárkálós, vagy teljesen kóbor.

Simán lehet nálatok is ez a helyzet.

2020. nov. 29. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!