Van egy 3.5 hónapos kistestű mentett kölyökkutyánk és egy 14 éves szociális problémákkal küzdő kamaszfiúnk. Hogyan tudnám összehozni őket jobban? Többi lent.

2 hete hoztuk el a kiskutyát, fiúnknak vannak gondjai, szociális téren főként, nehezen tud kapcsolatot teremteni mindenkivel, nem beszél nagyon, csak egy szavas válaszokat ad, és extrém módon zárkózott, elvan a maga világában (TV, számítógép, telefon, könyv ilyesmi). Az anyja és az apja még 4 éves korában szétmentek, az édesanyja 7 éves korában meghalt, mi azóta az édesapjával közösen neveljük, ő azóta ilyen, a folyamatos pszichológiai gondozás sem segít sokat rajta,ő ilyen, ezért nem feltétlenül gyermeknevelési tanácsokat szeretnék, mert azt kapunk a nevelési tanácsadótól és az orvosától. Régóta gondolkoztunk a kutyán, amiben a pszichológus is megerősített minket, hogy valószínűleg jót tenne neki, ha kicsit felelősséggel lenne egy kisállat iránt, gyerkőc is örült neki nagyon mikor kérdeztük hogy mi a véleménye. Hát annyiban nem tesz jót neki, hogy nem szeret foglalkozni vele (kutyához kellene beszélni ugye) a kutyus mindig játszana vele, még sokat rágcsál (kezünket, lábunkat is) és sok a tiltás amit nem szabad. Rá kell szólni, hogy ne rágja a bútorokat, vezetéket, egyebeket, ezt elmondtuk neki is hogy hogyan szóljon rá, de ez neki mondhatni nagy feladat, a dicséret és a játék meg egyszerűen nem megy neki, inkább kizárja a szobájából hogy be se menjen és nem jön ki, pedig a kutyus keresi a társaságát. Babát várunk, úgyhogy én egész nap otthon vagyok velük, de arra nincs energiám, hogy folyamatosan fussak a kutya után, ennyit elvárhattam volna a nagyfiúnktól is, meg ez is lett megbeszélve. Én folyamatosan nem tudok futni a kutya után ha bemegy hozzá hogy éppen nem zavarja e őt, vagy hogy én szóljak rá helyette, mellette persze van más dolog is amit meg kell csinálni a házban is, meg hát azért vártunk eddig a kutyával mert egy 14 éves gyerekre azt gondoltuk hogy azért annyit rá lehet bízni, hogy amíg elmosogatok vagy kitakaritom a lakást addig figyeljen a kutyára. Ezt mind elmondtuk neki előtte és ezekkel együtt is örült az ötletnek hogy legyen kutyus. Nyilván nem az a gondom hogy foglalkozni kell a kutyával, mert nekem gyerekkoromban mindig volt kutyám és mindig is szerettem volna ha van a gyerekeim mellett is, csak szeretnék tanácsot kérni azoktól, akinek először a gyereke nem jött ki jól a kutyával és utána hogy sikerült megszerettetni vele. Nem szeretném ha ettől még zárkózottabb lenne a fiúnk, azt gondoltam hogy aki alapból szereti az állatokat az a sajátját imádni fogja.

Köszönök minden hasznos tanácsot!