Kutyások, lesz még kutyátok?

Persze, most is hárman vannak.

Életem első kutyája egy labrador volt. Gyerekkoromban lett véve, és az első perctől kezdve imádtam őt. Kiskoromtól kezdve mindennap törődtem vele, hiába lettem idősebb, hiába kezdődtek el a tinédzseréveim, ő mindig is prioritás volt számomra. Pár évvel miután őt hazahoztuk, vettünk egy beaglet is. Én mindig úgy voltam vele, hogy nekem életem során annyi kutyám lesz. Sajnos a labradorom betegség miatt fél éve elhunyt. Azt hittem, hogy még 2-3 évünk hátra van együtt... nagyon hirtelen történt. Azóta el nem tudok képzelni új kutyát. Nagyon hálás vagyok, hogy itt van még a beagle kutyusom, nagyon sokat segít, mert nem tudom mi lenne velem nélküle. Viszont én új kutyát nem tudnék elképzelni. Néha úgy vagyok vele, hogy bárcsak valahogy idekerülne egy kutyus hozzánk. Akár találnék egy kidobott kutyust valahol, vagy bármi. Viszont én úgy érzem, hogy én nem tudnék még egyszer szándékosan elmenni és venni vagy elmenni egy menhelyre és örökbefogadni egy kutyát, mert az egyszerűen nem tűnik helyesnek, meg nem is vagyok elég erős hozzá, viszont titkon azért "bárcsak valahogy a kapunk előtt találnék egy kóbort, vagy egy kutyust az utcán, akinek szüksége van rám". Az a baj, hogy annyira félek, hogy valamikor a másik kutyámat is elvesztem. Egyszerűen nem tudom kutya nélkül elképzelni az életem, de nem is tudom elképzelni, hogy elmenjek és hazahozzak egy másikat. Ezért is reménykedek néha, hogy valahogy véletlen hozzánk csapódna egy másik kutyus, mert tudnák szeretni még egy kutyust, meg azt egyrészt úgy venném, hogy ez a sors, hogy ennek a kutya okkal jelent meg nálunk. Csak na, egyszerűen nem vinne rá a lélek, hogy elmenjek és szándékosan hazahozzak egyet. Ez lehet butaságnak hangzik, és lehet a jövőben máshogy fogok állni ehhez, de nem is tudom. Nem tervezek előre semmit se. Nagyon remélem, hogy a beagle babám még 5-6 évig itt lesz velem legalább. Most 8 éves, elég jó erőben van, és talán ennél a fajtánál a 8 az még nem is olyan idős, szóval na, reménykedek még a sok közös évben.

Gyerekkoromban nagy kutyás voltam, az utolsó kutyám egy törpeuszkár volt. Aztán így felnőve, valahogy már "nem kívánom" az egészet. Főleg a felelőtlen kutyatartók miatt is elment a kedvem, de főleg inkább azért, mert egyszerűen érdektelenné vált számomra az egész, gyerekként érdekes volt, most meg már más érdekel, az emberek társaságát is szeretem, és nincs kedvem egy kutyával törődni. Ha lesz még háziállatom, akkor inkább valamilyen szép macska.