Meddig normális ez?

Teljesen normális. Én is nagyon sokat gondolok a gyermekkorom kutyájára. Valószínűleg soha nem fog a szívemhez annyira közel állni egy kutyus sem annyira, mint ő. Konkrétan együtt nőttünk fel. De tényleg, néhány hónappal lehetett tőlem idősebb, nagyon max fél évvel. 16 évet élt, este elaludt, és reggel már sajnos nem kelt fel. Borzasztóan sajnáltam, mert szinte a testvéremként tekintettem rá. De az élet nem áll sajnos meg, lett másik kutyám, ő jelenleg 7 éves, és nagyon szeretem, de mégis hiányzik a korábbi, ezért is írtam, hogy talán az ő helyét nem fogja senki betölteni. Tehát teljesen normális.

Nincs olyan, hogy "meddig". Akármeddig normális. Ha elveszted az egyik szerettedet, attól még fogsz gondolni rá, ha van is másik. Az új kutya megléte nem fogja kitörölni azt, hogy az előzőt szeretted és hiányzik. Sőt, sokszor az újabb kutya pont emlékeztet egy csomó dologban rá, amit csinál(t).

A halottaink a szívünkben élnek tovább. Akár örökké is.