Valaki hallott már róla? Vagy esetleg szenved benne a kutyája?

Szegényke, sajnálom :(

láttam valamelyik kutyanevelős műsorban vak kutyát, ő nem félt, bátran futkosott, csak fontos volt, hogy sose rendezzék át a házat, mindig legyen ugyanúgy minden bútor, meg hát séta az pórázon. Tényleg sajnálom a kutyusodat.

szia itt egy jó cikk róla: [link]

Sajna a PRA nem gyógyítható betegség, ezért nagyon fontos a tenyészkutyák szűrése.Sajnálom a kutyusodat

Hasonló cipőben jártunk, mi egy év után feladtuk a kezeléseket, injekciókat, kenőcsöket mert egyáltalán nem javult, csak idegbeteg lett a sok nyúzástól, autózástól, kezeléstől.

Mind a két szeme hályogos, a dokik teljes vakságot jósoltak ennek ellenére valamennyire még biztos lát, talán fényeket, foltokat.

Az együtt élés nem sokkal bonyolultabb, persze ez élethelyzettől függ. Vidéken, kertes házban kutyaajtóval ma már teljesen problémamentes. Az amire nagyon kell figyelni hogy ne legyen semmi széthagyva a kert közepén. Nekünk rá ment pár napozó ágy, kerti asztal,szék,amikor éppen valami izgi van az utcán rohan át mindenen. Tehát a megszokott "szaladós" útvonalain semmit nem hagyhatunk.

De ezen kívül semmi nehézségünk nincs, sétálni póráz nélkül járunk, valamivel csökkent az aktivitása hisz jobban figyel arra hogy el ne hagyjon minket, mint a különféle külső ingerekre.

Nagyon sok sikert kívánok, de biztos menni fog, a kutyáknál ez nem akkora tragédia mint az embernél.

Nagyon sajnálom a kutyádat, de hidd el, nekik a vakság nem akkora csapás, mint egy embernek. Egyrészt nem támaszkodnak olyan mértékben a látásukra, mint mi (sokkal fontosabb a szaglás), másrészt nem gondolják túl a dolgokat, elfogadják a fennálló helyzetet olyannak, amilyen. Nem fog neki hiányozni a látás, bár nem tudom, ez téged mennyire vigasztal...

Volt nekünk is vak kutyánk (időskori szürkehályog). Sétálni akkor már nem hordtuk, mert fiatal korában is igen félénk volt, öregkorára meg különféle nyavalyái lettek. Kertes házban élünk, éjjel bent lakott a konyhában, nappal, ha jó idő volt, kinn kóricált az udvaron (kb. 14 éves volt, mikor megvakult). Talán 1x vagy 2x láttam, hogy nekiment volna dolgoknak, ha pl. biciklit szokatlan helyen hagytunk. Azt figyeltük meg, hogy szeret szegélyek mentén közlekedni, mondjuk fal mellett, sövény mentén, mindig a szélen, úgy könnyebben eltájékozódott. Mindig szabadon tartottuk a kis útvonalait, úgyhogy vidáman kocogott rajtuk.

Olyan előfordult, hogy a lakásban eltévedt, pl. mikor ki akart menni, megbotlott a széthagyott cipőkben, rossz irányba fordult, kikötött a sarokban és nem tudta, merre induljon. Ilyenkor meg kellett menteni, odavittük egy ismert pontra, és onnan már tudta az utat.

A te kutyádért annyit megtehetsz, hogy séta közben ne csak egyszer szólítsd, ha magadhoz akarod hívni, hanem folyamatosan szólongasd, hogy hang alapján megtaláljon.

Lehet, hogy érdemes lenne szagkövetést tanítani neki, egyszer még hasznos lehet... Használtasd vele minél többet az orrát, dugj el falatkákat a kertben/lakásban, hogy rákényszerüljön a szaglása használatára.

Egyébként meg melegen ajánlom figyelmedbe James Herriot "Kutyák a rendelőmben" kötetében a Kaparj című kis írást. Meg egyébként a többi novelláját is. (Ha akarod, elküldöm privátban a letöltési címét, ide nem engedi betenni.) James Herriot az egyik kedvenc íróm. A Kaparj egy fiatalon megvakult kis foxiról meg a gazdájáról szól.

Mindenki hallott róla, azért visszük szűrésekre a kutyákat, hogy ne örökítsenek ilyen bajokat.

Az én kutyám 3 éve vakult meg örökletes betegsége miatt.

Ugyanúgy működik, megyünk sétálni, még el is engedem a réten, mert a hangom után jön. Játszani sajnos kevesebbet tud. Régebben imádott apportírozni, de ezt már nem tudja csinálni. Csörgős labdát szoktam gurítani neki.