Ennyi mozgás elég egy border collie-nak? (le van vezetve)

Ezek tudatában azt mondom, ne vigyél haza bordert. Ha tudod, hogy hajlamos vagy a lustaságra, válassz másik fajtát, amelyik nem ennyire aktív, nem ennyire mozgásigényes. Nincs ebben semmi gond, én is ilyen vagyok, de ez egy bordernek kínzás lenne.

Nekem bullmasztiffom van, de ha napi 2-3 órát kéne futtatni, sétáltatni, akkor nem hoztam volna haza, mert ismerem annyira magamat, hogy ezt nem tudnám megadni neki.

Szerintem se Bordert vegyél. Alexandra jól mondja, ha hajlamos vagy lustaságra, akkor ez a fajta nem való neked. Nekem ilyen fajtám van, folyamatosan pörög. Egy eltervezett menetrendet nem lehetne vele megcsinálni.

Egy kicsit lustább fajtát válassz.:)

"Nem tudom, lehet, hogy megváltoztatna."

Így nem lehet egy bordert befogadni/felnevelni, hogy "nem tudom", "lehet".

És higgy nekem, 30 éves vagyok, van elég önismeretem. Ahogy írtam, én is lusta vagyok. Kb. 2 hónap után olyan teher lenne neked ez az egész, hogy azt elmondani nem lehet, így pedig nem lehet boldog kutyát nevelni. Ez nem olyan, majd meglátjuk, majd kialakul, majd megváltozom. Ha te alapból is hajlamos vagy a lustaságra, ennyire gyökeresen nem fogod tudni megváltoztatni az életed, hogy meg tudd adni azt egy bordernek, ami mellett tényleg boldog, kiegyensúlyozott kutya lesz. Akkora teher lesz számodra egy idő után, hogy az nem emberi.

Én vagyok a két borderes. Igen, én is saját bőrömön tapasztaltam mennyire nehéz. 14 évesen kaptam az első kutyusomat, ma ő már öreg fiú és ugyan megfáradt szegény, még így is hatalmas mozgás és játék igénye van.

Első kutyának nem a legjobb, ezt sajnos én is tapasztaltam. Én anno nagyon gyorsan meguntam, nem véletlen, hogy anyu lett nála a number 1, az igazi gazdi, akinek bármit. Persze engem is szeret, de azért meglátszik ez az időszak. Olyan 18 éves koromra kezdtem el érezni azt, hogy mintha tudná mit gondolok. Ha rossz kedvem van fekszik mellettem, ha jó akkor vigyorogva hozza a labdát és nagyjából innentől kezdtem átvenni én a stafétát itthon. Azóta járok többnyire én sétálni és azóta fárasztom én az udvarban. Amióta jött a kicsi szintén ez a felállás csak dupla meló. Ő már engem fogadott el első számú gazdiként és szintén szereti a többieket is, hallgat rájuk, de az én szavam a "szent".

Én úgy gondolom, hogy nagyon jó társ egy borter, én imádom, hogy mindig pörögnek és mennénk, mert valahol én is ilyen vagyok. Viszont, hogyha nem lennének anyuék, akkor én sem ezt a fajtát választanám, illetve ha nem lettek volna anyuék az első kutyusomnál, akik foglalkoznak vele, tanítják, szeretik, akkor sajnos ma ő egy nagyon elkeseredett kutya lenne és ez maximálisan az én hibám lenne.

Tapasztalatszerzésnek talán jobb egy kevésbé heves vérmérsékletű kutyus.

Egyébként az enyémek nagyon nem bírják a macskákat, de ez biztos csak szokás kérdése. :S