Tényleg csak eddig tartott? És most? - Bocs, de még mindig csak rátok gondolok/gondolunk.

Mikor hozzánk kerültél alig voltál 10 hetes kicsi mackó. A lakásban tartottunk Rocky - a yorki nagy bánatában. Mi borzasztóan örültünk neked! Hatalmas feladattal érkeztél hozzánk, nem kevés elvárással. Egy óriási űrt kellett betöltened, amit Dafy a másik rotink elveszítése okozott nekünk. Remek kis kölyök voltál! Szófogadó, engedelmes, könnyen tanítható. Adolfnak keresztelt el a tenyésztő, akitől hoztunk, így mi sem akartuk megváltoztatni a neved. Sosem felejtem el azt a jelenetet neked, mikor igyekezted magad összepréselni, hogy Roky kosárkájába beleférj. Sajnos sehogy sem jött össze. Valamid mindig kilógott belőle. Roky nehezen fogadott be a „kegyelembe”, de szerencsére mérhetetlen türelmed, kitartásod és szófogadásod idővel eredményt hozott.

Gazdáid telken építkeztek, ahova már tervezték a birodalmadat. Közben egy nem várt esemény történt. Örökbe fogadtak a telekre egy szuka kutyát. Öt Dönci névre keresztelték, megmentve őt attól, hogy állatmenhelyre kerüljön. Dönci pár hónappal volt idősebb tőled. Mikor kivittünk a telekre, és kiszálltál a kocsiból, szinte „lábujjhegyen” sétáltál, hogy ha csak fél centivel is, de magasabbnak tűnjél a staffordtól. Persze, akkor még mindketten növésben voltatok. Idővel szép nagy fiúvá nőttél! Nagyon sok csínytevést követtetek el ti ketten! A mesteremberek szerszámai el-eltünedeztek…A frissen festett falat újra kellett festeni a garázsban. A gerendák tartóoszlopait megrágtátok…És még sorolhatnám a csínytevéseitek sorozatát. A macskák, sünök bizonyára sokat tudnának erről mesélni..

De végre megtörtént a csoda! Gazdiék egybekeltek és odaköltöztek a házhoz!

Sosem felejtem el nektek a boldog perceket, amiket adtatok! A kutyasétáltatás, a labdajáték, rongyozás örökké a szívemben fog élni.

Dönci! Igen te voltál az aki sokkal érzékenyebb voltál rám, és ami bennem zajlott. Elsőként értetted meg, hogy valami változás; valami furcsa esemény előtt áll a mi kis családunk.:) Mikor a lépcsőn ülve meredtem előre és néztem Adolf játékát a labdával, te odaültél mellém, és a fejed az ölembe tetted. Orroddal óvatosan megbökted a pocakomat és rám néztél azokkal az okos barna szemeiddel. Tudtad, hogy többről van itt szó. Igen, anya leszek!:) Onnantól kezdve, nagyon figyeltél rám. Megértetted, hogy már nem ugrálhatsz, nem „nyúzhatjuk” már úgy egymást, mint annak előtte…Értetted, tudom; hiszem.

Mikor megérkezett az új családtag, te nagyon figyelmes voltál, és óvatos. Fiam babakocsija mellett mindig óvón feküdtél. Mikor a kis lurkó négykézláb közlekedett a teraszon, te óvatosan közeledtél hozzá. Tisztában voltál talán azzal, hogy meg is ijesztheted a picit. Szinte kúsztál, kérlelve őt, hogy figyeljen rád. Azt hiszem a szerelem itt indult..:) Fiam melletted nőt fel. Minden kívánságát lested. Az udvaron a csetlő- botló csecsemő támasza voltál. Vadászni, kerítést mászni tanítottad őt. Hozzád bújt mindig, mikor kint játszhatott az udvarban. Együtt jártunk sétálni is. Te, aki míg én sétáltattalak sosem fogadtál szót a pórázon, mert össze vissza kacsáztál, a gyerek mellett póráz nélkül is lábánál, hozzá simulva sétáltál. Terelgetted, nehogy letérjen a járt útról…Azt is megérezted, mikor ismét terhes lettem. Őt is nagyon vártad, rá is nagyon figyeltél mindig. A kicsi fiam, nagyon félt tőled, mert számára nagyon „hatalmas” nagy kutya voltál…De pár kúszás, bohóckodás és a bájod levette ezt a kisfiút is a lábáról. Mikor ő tanult menni, neki is segítettél, féltve őt is, nehogy elessen. Mellettük voltatok Adolffal, mikor a két kis törpe ember felfedező útra indult az udvarban. Óvtátok őket a szúrós bokroktól; csalánoktól…Bár neked sosem voltak igazi kölykeid, de úgy érzem minden szeretetedet a fiamnak szántad. Mintha ők lettek volna a te fogadott „gyermekeid”…

Köszönöm nektek, hogy így vigyáztatok rájuk!

Ezeket a boldog éveket nem lehet szavakba önteni! Nehéz megfogalmazni mindazt, amit ti adtatok nekünk ez alatt a csekély 6 év alatt…

Azt az űrt, ami az eltűnésetek után itt hagytatok, leírhatatlan. Nem telik el nap, hogy ne gondolnánk rátok. A fiúk is sokat emlegetnek titeket!

„Anya! Hova tűnt Dönci és Adolf?” „Nem tudom kisfiam.” „Mért mentek el anya? Ugye hazajönnek?”

„Kicsim, remélem!”

A másfél éves törpe még nem tud beszélni. Gyakran odatotyog a házatokhoz…benéz….és közli: „Vaú-vaú EEEEEEE….”

Igen, eltűntetek, de tudnotok kell, hogy nagyon szeretünk, s hazavárunk mindannyian!

Még a kis hisztis, és féltékenykedő Roky is hazavár titeket! Gyakran odamegy a házatokhoz, benéz, megszaglássza a tányérotokat…és szomorúan lefekszik az ólatok elé…

Tudom, hiszem, hogy ott vagytok valahol. Valahol gondotokat viselik, de tudnotok kell,hogy keresünk titeket; hazavárunk benneteket! Üres az életünk nélkületek!

Kérlek titeket, segítsetek, hogy ők hazakerülhessenek!

[link]

[link]