Jól döntöttem? Hogy tegyem magam túl rajta

Megértelek, voltam már ilyen helyzetben. Nekem kölyökkutyát kellett elaltatnom, és ott azért még nincs olyan erős kötődés, mint egy 4 éves kutya-gazda kapcsolatban. Gondolj arra, hogy lehet, hogy szenvedett, fájdalmai voltak, és most már nincsenek...ez még nagyon sokáig fájni fog neked is. Erre nincs orvosság, meg kell gyászolni, aztán majd lesz jobb is...

Ha meggyászoltad, próbálj meg új kutyust hozni a házhoz! Tudom, erre most gondolni sem bírsz, de nekem is, és még pár barátomnak is ez segített!

Együtt érzek veled...

Ne hibáztasd magad!

Lehet hogy fájdalmai lettek volna, és tényleg jobb így neki. Nekem tengerimalaccal volt ilyenem, és utána nagyon sokat sírtam. A lényeg, hogy emberek közé menj, hogy eltereljék a gondolataidat. Barátkozz, menj ki a levegőre, nekem is jót tett! :)

Én egy fiatal cicával jártam ugyanígy, soha olyan dorombolós macskával nem találkoztam, ha csak ránézett valaki, már rázendített. Utcáról fogadtuk be. Egy idő után észrevettük, hogy fogy, de a hasa nagy marad, és fáj neki. Felutaztam vele 40 km-re az általam ismert legjobb állatkórházba, ahol megállapították, hogy folyadék van a pocijában. Mintát vettek belőle, kielemezték: fertőző hashártyagyulladás, gyógyíthatatlan. Elmondták, hogy néhány hónapig még elélhet gyógyszerekkel, de az altatást javasolták, mert mindenképp csak szenvedne... A vizsgálat alatt folyamatosan dorombolt, még a hasfala szúrása közben is, és akkor is, mikor a végső szurit megkapta (persze kettőt, az első a sima altató volt)... Még az állatorvosok is megkönnyezték, olyan kis kedves volt...

Szóval, ő is élhetett volna még pár hónapig, de pont azért engedtem el, mert szerettük, és nem akartuk, hogy hónapokig kínlódjon szegény a mi önzésünk miatt. A lehető legjobb döntést hoztad, még ha fájdalmas volt is. Sajnálom, hogy a te állatorvosod ragaszkodott volna a kezelés folytatásához, aminek ígyis-úgyis halál lett volna a vége (talán neki ez jól jött volna anyagilag), de örülök, hogy nem hagytad magad befolyásolni. Szerintem azért érzel lelkiismeret-furdalást, mert az orvos nem az eutanáziát javasolta, de ne hibáztasd magad, te mindent megtettél a kutyádért, és ebbe az is beletartozik, hogy el tudtad őt engedni, mikor itt volt az ideje! Javaslok neked egy filmet, az a címe, hogy A nővérem húga. Ugyan nem kutyás, de ha megtekinted, biztos könnyebb lesz utána a lelked... (film címét + xvid szót írd be a keresőbe, sajnos nem linkelhetek)

Lehet, hogy soha nem tudod túltenni magad a szeretett kutya halálán, de ez nem is nagy baj. Az iránta érzett szereteted egyik kifejeződése éppen az, hogy örökké emlékezni fogsz rá és fájni fog az elvesztése. Persze a fájdalom idővel majd enyhül, de ha igazán szeretted, soha nem múlik el teljesen.

Gondolj arra, hogy ő nem tudta, mi fog történni vele, békésen elaludt. Amúgy én mindaddig ellenzem az eutanáziát, amíg van remény a gyógyulásra ÉS nincsenek komoly fájdalmak, de a te kutyusod esetében egyik sem állt fenn.

Esetleg gyújts neki gyertyát minden héten a halála napján. Egy nagyon szeretett állatkámnak én már 13. éve gyújtok gyertyát minden héten. A fájdakmat nem mérsékli, de valahogy az az érzésem támad ettől, mintha még lenne közöttünk valami kapcsolat. Talán önbecsapás, de ennyit megérdemel tőlem.